Ott fejeztük be, hogy a játékosok mestereik instrukcióit követve eltörték a pálcát, és egy kellemesen meleg helyű, balzsamos levegőjű olajfa ligetben találták magukat, felettük tisztán ragyogtak a csillagok.
Csak abban voltak biztosak, hogy valahol Bizánc területén vannak. Kellemes meleg volt, a távolból kutyaugatás jelezte, nem lehetnek messze a civilizációtól. Az elmúlt napok utazásai, valamint az éjszaka történtek miatt fáradt volt mindenki, páran meg is sebesültek, ezért úgy döntöttek a varázslók, lepihennek. Chrisagon megbízta a csatlósokat, szervezzék meg az őrséget, de ez alól Luc a sebesülése miatt felmentést kapott. (Véletlenül ő Chrisagon csatlósa). A többiek engedelmeskedtek, de Luc állapota miatti aggodalmuknak úgy adtak hangot, hogy gyakran felrázták jól van-e, illetve Komnenos is mellé telepedett le az őrség idején, csak hogy „szemmel tartsa” sebesült barátját.
Vagy négy órát pihentek, pirkadatig. Ébredésükkor nem messze kakasok kukorékoltak, tehenek bőgtek, Euphemios sólyommá változott, hogy körbenézzen. Az első, amit megpillantott, a ligettől száz méterre húzódó kövezett út volt, amely egy faluba vezetett, majd a magasból, úgy félnapi járásra meg is látta Konstantinápolyt. Mivel a falunál fogadót is látott és tudta, a csapatnál nincsen étel, visszatérve Komnenost előreküldte, hogy rendeljen reggelit, mire a társaság odaér.
A fogadóban alaposan megreggeliztek, ebédre is csomagoltattak maguknak, majd elindultak gyalogosan, a Város felé az úton, melyen a köveket már simára taposták az évszázadok. Euphemios előlépett vezetővé, egyrészt ő már többször megtette ezt az utat, illetve a csapatról messziről lerítt, hogy latinok, így nem lehetett tudni, milyen fogadtatásban részesülnek. Útközben megbeszélték, hogy Agrippa házában szállnak meg és másnap folytatják az útjukat az Antiochiai Szent Margitról elnevezett kolostorhoz, ahol reményeik szerint leadják a Vigyázót és mehetnek haza a conventusukba.
Délután volt, mire feltűnnek Konstantinápoly falai. Ekkora várost még nem láttak, bármerre néztek, minden irányban a városfal húzódott, ráadásul don Boscó egy-két angyalt látott a város felett repkedni. A Szent Román kapuhoz értek, ami két torony közötti jól védett kapu, közepes forgalommal. Az árkon kőhíd vezet át, elején 4 nehézgyalogos, míg a kapunál másik négy állt és vizslatta unott arccal az embereket. Don Boscó itt is meglátott egy angyalt, aki a kapu felett lebegett. A dominium hírtelen megugrott, Nyakorján kivételével a varázslók jól bírták a rosszullétet, ő viszont a vizesárokba hányt, kiváltva ezzel az őrök, és a hídon haladók rosszalló pillantását. Viszont, nem törődtek túlságosan velük, nem zaklatták az őrök a latinokat.Ahogy átjutottak a kapun, széles, kövezett sugárútra értek, ahol több szekér is elférne egymás mellett, kétoldalt 2-3 emeletes házak állnak. Azonnal belekerültek a tömeg sodrásába, a legkülönfélébb embereket látták mindenfelé. Rengeteg görög, európaiak, skandinávok, mórok, arabok, négerek intézték dolgaikat, valamint koldusok, utcakölykök, zsebmetszők, örömlányok-és fiúk vették körül őket. Antoine nem fért a bőrébe, szólt Chrisagonnak, hogy másnap találkoznak a kolostornál, és már el is tűnt a tömegben, az egyik örömlányt célba véve. A többiek hiába kiabáltak utána, hamarosan nyoma veszett. Chrisagon nyugodt volt, igaz hogy Konstantinápoly Antoine-nak is idegen terep, de bajtársa talpraesett, nagyvilági ember, aki mindenhol elboldogul.
Így hát folytatták az útjukat, hamarosan már a főúton, a Mesén haladtak tovább, itt egyszer egy sárga bőrű, selyembe öltözött férfi jött velük szemben lovon, akit alacsony lovon lovagló, kutyafejű, embertestű és ruházatú alakok is kísértek. Euphemios meg is jegyezte, Szikra nem túlzott, mikor a messzi keleten élő, kutyafejű tatárokról mesélt neki. Katáji kereskedőt ő már látott itt, de a többieknek a sárga bőr, a metszett szemek, és a sok selyem is újdonság volt. Maga a város is meglepte őket, hiába jártak már többen is Párizsban, Velencében, Jeruzsálemben, az utat szegélyező oszlopsorok, hatalmas terek, szobrok, kutak, szökőkutak, nyílt és fedett piacok, valamint a lakóházak mérete és magassága mind ámulatba ejtette őket, akárcsak a tömeg. Mindenfelé árusok, ráadásul tele minden ivókkal, szállásokkal, fürdőkkel. Számtalan utca nyílt a főútról, ők is kiértek egy hatalmas, több száz méteres térre, Arkádiusz császár fórumára. Középen egy kissé megdőlt, úgy hatvan méter magas, díszesen faragott vörösmárvány oszlop, melynek a tetején a császár 6 méter magas szobra áll. Az oszlop belsejében csigalépcső és a tetején kijárat egy körerkélyre, ez fölött helyezkedik még el a szobor. Ez is meglepő volt számukra, még ekkora templomtornyot sem láttak odahaza, mint itt ez a szobor.
Jó sok séta után Agrippa házához értek, mely egy kétszintes, nagy kőház volt. A kereskedő meglepődött hírtelen felbukkanásukon, ő úgy tudta Pogánykőn vannak, két héten belül indult volna karavánjával északra. Természetesen beinvitálta az egész társaságot, fürödhettek, pihenhettek, rabszolgalányok álltak a rendelkezésükre. Pár játékos meg is jegyezte, ha ezt tudja, varázsló helyett görög kereskedővel kezd, hiszen a conventus kényelem és gazdagság szempontjából sehol sem volt ehhez képest. Euphemios írt egy levelet a Szent Margit apátjának, és időpontot kért tőle, majd ő is igénybe vette a fürdő nyújtotta szolgáltatásokat.
A csatlósok hamarosan Komnénosz vezetésével útra keltek, alaposan leitták magukat, verekedést provokáltak, kurváztak. A varázslókat és Don Boscót Agrippa látta vendégül, aki elmesélte nekik, hogy előző év szeptemberében Alexios császár nagybátyja, a latinellenes Andronikosz társcsászárrá koronáztatta magát, majd a következő hónapban megölette a fiatal császárt, testét a tengerbe dobatta, jegyesét, a francia király lányát pedig feleségül vette. Most már jóban van a latinokkal, akik ismét védve vannak a csőcseléktől. Az új császár a pátriárkát is leváltotta, az új pátriárka megállapította, a császár nem bűnös Alexiosz császár halálában. Agrippa felháborodása is inkább a fiatal császárral történő barbár bánásmód miatt volt, véleménye szerint elég lett volna megvakíttatni. Mindenesetre a vacsora bőséges volt és finom, végre Euphemios újra érezte az otthon ízeit, ebből kis vita is támadt a varázslók között, kinek a szakácsa főz jobban.
Az este folyamán üzenet jött Mihály apáttól, éjfélkor találkozzanak Aranyszájú Szent János szobránál. A csatlósok is nagyjából ekkor támolyogtak be a kapun, így a varázslók kénytelenek voltak egy Mentem varázslattal időlegesen kijózanítani őket, kivéve Komnénoszt, akit Euphemios aludni küldött. A varázslók és csatlósaik Trebonius kivételével el is mentek a találkozóra, ő don Boscóval és Angelóval, maradt a házban és vigyázott a Vigyázót rejtő edényre.
Aranyszájú Szent János szobra egy, helyi mértékkel nézve kis téren található, ide ért a társaság éjfél körül. Sötét volt, csak a fáklyáik fénye világított. Várakoztak, mikor nyílvesszők csapódtak körülöttük a földbe, illetve többeket el is találtak a vesszők, majd a sötétből emberek és három, a Vigyázó rejtekhelyénél már látott ördög támadt rájuk. A csatlósok a varázslók előtt helyezkedtek el, Euphemios a nekik háttal levő ház ajtaját porlasztotta el és lépett be az előszobába, Donatus levegőt kavart maga köré védelemül, Chrisagon jégpáncélt öltött, Vid pedig félkörben kőfalat húzott fel, elzárva az utat a rajtaütők egy részétől. Az ördögök és velük pár ember lecsapott rájuk, kézitusa alakult ki. Forcos farkassá változva harcolt az egyik ördöggel, Luc Chrisagont védve küzdött egy másikkal, míg Andrzej Nyakorjánt védve a harmadikkal. Donatus csatlósa, Dávid a rajtuk ütő embereket tartotta fel. Chrisagon nekik segített, több támadójukra sebző jégvarázslataival, Nyakorján először íjazni próbált, majd varázstárgyait vette igénybe. A harcban Andrzej súlyosan, több csatlós könnyebben megsérült.
A csatának az vetett véget, hogy Vid és Donatus egy-egy ördögöt űzött el a Feledésbe taszított démon nevű varázslattal, a harmadik ördögnek Euphemios gyermeki méretűvé varázsolta fegyvertartó kezét, így Andrzejnek és Lucnak sikerült közösen elpusztítania. Ezt látva a támadóik elmenekültek, kivéve egy embert. Őt először Chrisagon faggatta ki, ekkor szembesültek vele, hogy az a nefilim bérelte fel ezt a csapatot a megtámadásukra, akivel előző éjszaka harcoltak. Ezt követően a Suttogások és sikolyok nevű varázslatával, vist felhasználva, őrületbe kergette támadójukat, akire, ugyancsak elhasználva egy vist Euphemios Szemmel verést mondott, figyelmeztetésül, így jár az, aki velük kezd ki. Körbenéztek, nem találják-e meg valahol Mihály apát holttestét, feltételezve, őt követve találtak rájuk az ördögök, majd a sikertelen keresés után elindultak Agrippa házához.
Már hajnal volt, mire visszaértek, a ház fényárban úszott, a kapu előtt fegyveresek őrködtek. Mindenki ébren várta őket, és velük volt egy fiatal ortodox pap, Gregoriosz, aki Mihály apát üzenetét hozta, a közeli Szent Mihály templomban vár rájuk, indulniuk kell tovább azonnal. Biztos benne, hogy nem küldött az apát más üzenetet, így nem ő hívta őket a térre. Az üzenethozó fiút kihallgatták, elméjét átkutatva meggyőződtek róla, a gyereket is a nefilim bűvölte meg. Összekészültek, és indultak is az apáthoz, Chrisagon még megkérte Agrippát, a kolostornál szedjék össze Antoine-t, aki kísérje őt el Pogánykőig.
A templomba érve, az apátot az oltárnál találták, aki közölte velük, el kell vinniük az edényt északra, a Rodope hegységbe, ahol a Vigyázók vannak bebörtönözve az alvilág egyik lejáratánál. Itt először meg kell állniuk egy női kolostornál, ahol megkapják a végső instrukciókat, Gregoriosz fogja elvezetni őket. Ekkor kivágódtak a templom kapui, és több ördög, valamint két nefilim, egy férfi és egy nő nyomult be rajtuk. Az apát az oltár mögé parancsolta őket, majd fennhangon imádkozni kezdett, mire az ördögök és a nefilimek lelassultak, mintha árral szemben haladtak volna. A pap felé irányított varázslataik fennakadtak egy láthatatlan pajzson. Gregoriosz az oltár mögött felemelt egy csapóajtót, és a csatornába vezette őket, a víziszonyban szenvedő Euphemios legnagyobb örömére. Hogy fent mi történt, nem tudták, Gregoriosz szólt, hogy ne maradjanak le, majd sebesen haladni kezdett. Volt, hogy szűk folyosón haladtak, vagy nagy, oszlopos csarnokban, de végig vízben, mikor az egyik csarnokban egy háromfejű sárkány tűnt fel, amit Andrzej hidraként azonosított. A csapat menekülni kezdett, féltek, ha leállnak a szörnnyel harcolni, az apátot legyőző nefilimek beérhetik őket. Végül Chrisagon jéggé változtatta maguk mögött a víz egy részét, Trebonius kőfalat húzott fel, hogy időlegesen távol tartsák a szörnyet. Gregoriosz egy kertbe vitte fel a csapatot a csatornából, majd meg sem álltak a kapuig.
Elhagyták a várost, Chrisagon még vissza akarta küldeni Nyakorjánt Antoine-ért, mondván, szüksége lehet barátjára az úton, de a többiek lebeszélték erről, a városban egy nefilim kutatja a nyomaikat, nem lenne jó a Mercerének egyedül visszamennie. Euphemios valószínűsítette, mivel húsvét vasárnapja volt, ezért sikerült csak Mihály apátnak feltartania a nefilimeket, nem lenne bölcs dolog egyiküknek sem visszamenni, míg náluk van az edény. Ezt elfogadva tovább indultak, de ekkor elmúlt a csatlósokat időlegesen józanná tevő varázslat, így Chrisagon kénytelen volt rögtönözni, mivel nem állhattak meg. A következő faluban Gregoriosz egy kis monostorból egy, jól megpakolt öszvérrel jött ki, és elindultak északnak. Két héten át haladtak, sokáig civilizált vidéken, majd az utolsó három napban a hegységet elérve, szlávok lakta falvakat összekötő csapásokon, míg el nem értek a kis, női kolostorig. Itt nem fogadták őket kitörő lelkesedéssel. A parancsoló kiállású apátnő megtiltotta nekik, hogy a vendégházból kijöjjenek, míg másnap reggel tovább nem mennek. Igaz, az idő is olyan volt, hogy örültek ha a meleg szobában maradhattak a kinti hideg, párás, ködös idő helyett. Mikor besötétedett, a kolostorból kihallatszott a nők éneklése, de a dominium ereje így is csökkenni kezdett, a faluból kiabálás, sikoltozás hallatszott. Hamarosan egy apáca jött értük, hogy azonnal, mindenki menjen a templomba.
Mikor kiértek az udvarra, a kolostort körbevevő alacsony kerítésen túl természetellenes sötétség volt, az apáca csak annyit közölt velük, itt vannak a pokol erői. Siettette őket a templomig, közben, egyszer csak elhalt az ének, és a kerítés több helyen beomlott, ördögök törtek át rajta. A turbát a közben megjelenő apátnő azonnal a templomba parancsolta, de itt már két nefilim és több, velük szemben álló, hangosan éneklő apáca várta őket. Ekkor, mintha lelassult volna az idő, a nefilimek most is lassan haladtak a társaság felé, az apácák nagy nyugalommal virágokból koszorút fontak, folyamatosan énekelve közben. Don Bosco ismerte fel, hogy angyal hívására készülnek az apácák, akik éppen a tisztaságot jelző koszorút fonják. Miután végeztek a koszorúval, azt a legidősebb nő fejére tették, aki fennhangon imádkozni kezdett, mire egy fényes alak jelent meg előtte és a varázslókat elfogta az erős dominiumnál szokásos rosszullét. Az angyal lánggyűrűvé vált, melyben minden lángnyelv egy angyalt formázott, majd az villámgyorsan szétterjedve, elpusztította a támadókat. Euphemios gyorsan megpróbált beugrani egy oszlop mögé, de a láng így is átcsapott rajta. (Az egyik játékos megjegyezte, varázslója most hazamegy, felhagy a mágiával és papnak áll.)
Az apátnő kiadta az utasítást, a csapatnak azonnal indulnia kell. Kapnak egy vezetőt, mutatva az egyik oszlophoz, ahol egy öreg szláv hegyi ember ácsorgott nagy nyugalommal, akit eddig észre sem vettek. A hegységben van a barlang, ahol a Vigyázók raboskodnak az idők végezetéig, ide kell elvinniük az edényt, és azt a barlangban levő folyón átvinni. Még meg sem emésztették a kapott feladatot, mikor a sötétben nekivágtak útjuk befejező szakaszának. Lassan botorkáltak úttalan utakon, míg pár óra után megálltak pihenni. Reggel folytatták útjukat a ködös, nedves időben, az eső is megeredt. Már sötétedett, mikor egy kanyonon haladtak át, meredek falak vette körül őket, amikor az egyik játékosnak feltűnt a kanyon végén álló egyik szikla furcsa alakja, kiderült, hogy egy hegyi óriást lát. Azonnal megálltak, remélve, még nem vette őket észre. Tudták, az óriások Káin gyermekei, a Vigyázók leszármazottjai, tehát nem véletlen, hogy éppen itt áll, ahol az öreg szerint kezdődik az utolsó, szűk szakasz, a barlangig.
Vitatkoztak arról, hogy is győzzék le az óriást, főleg, semmit sem tudtak a gyengéiről, csupán gyanították, mivel hegyi óriás, vagy az Auram, vagy a Terram varázslatok ártanak neki a leginkább. Végül úgy döntöttek, ketten is a Takács bosszúja varázslattal, pókhálóval a sziklához szegezik az óriást, közben Trebonius több vis felhasználásával, a Röghöz kötés egy erősebb változatát próbálja összehozni, így talán sikerül helyhez kötniük, a többiek meg futnak az ösvényen.
Ha ez nem sikerül, Don Bosco, Trebonius, egyrészt mint Bosco testvére, másrészt Terramban járatos varázsló, Vid, aki a démonok elleni Vim varázslatokban erős és Chrisagon, aki varázslóként a legjobban ért a fegyveres harchoz, valamint több harci varázslata van, a hegyi vezető és a csatlósok jó része próbál átjutni az ösvényen, - ki tudja, mi vár még rájuk a barlang bejáratánál. Közben Donatus aki nagyon erős az Auramban és szintén járatos a Vim varázslatokban, Euphemios, aki görögként segíteni tud ha kettéválna a csapat és Nyakorján, aki szintén ért a fegyveres harchoz, valamint Mercereként jók az ösztönei, pedig Andrzej és Donatus fegyverhordozója segítségével megküzdenek az óriással, próbálják előnyhöz juttatni a barlanghoz igyekvőket, majd sietnek utánuk, vagy elindulnak haza, ahogy alakul.
Szerencséjük volt, sikerült meglepniük az óriást, és a varázslataik elég erősre sikeredtek ahhoz, hogy be tudjanak futni a szűk, veszélyes ösvényre, mire ellenfelük kiszabadul. Meg sem álltak a barlangig, amit meglepetésükre senki nem őrzött. Hosszan ereszkedtek le a cseppkövek között, pár rémisztő faragás kíséretében. Euphemios úgy vélte, Orfeusz is itt ereszkedett le az alvilágba. Sokat mentek, mire elérték a sötét, föld alatti folyamot, ahol egy nagyon régi csónak állt a parthoz rögzítve. A csapat várta is Kharon felbukkanását, azon tanakodva, mi lesz ha az nem hajlandó majd visszahozni őket. Egy idő után aztán Don Bosco, Chrisagon, Vid és Trebonius a csónakba ültek és áteveztek a folyón, mely így sokkal szélesebbnek tűnt. A többiek a parton maradva is érzékelték, hogy a csónak sokkal lassabban halad át a folyón, mint kellene.
A csónakban ülők egy idő után egy fényforrást is észrevettek, mely egy folyosóból szűrődött ki, és énekszót hallottak, melyet mindenki az anyanyelvén értett. Don Bosco elmondása szerint a bűnbánati zsoltárokat énekelték valakik, egymás után. A túlpartra érve, Don Bosco szállt csak ki, de ő is csak annyi időre, hogy az edényt a partra tegye, majd indultak is vissza. Ekkor már Chrisagon is felbátorodott annyira, hogy bemerte dugni ujját a hideg vízbe. Az útjuk sokkal gyorsabbnak tűnt visszafelé, mikor társaikhoz értek, látták hogy két fényes alak lép elő a semmiből, feltörik a pecsétet és a megjelenő angyalt elhurcolják.
Siettek ki a barlangból, szerencséjükre most sem várta őket senki. Amint kiértek, tarsolyaikban megjelentek eddig mestereiknél őrzött Sigilliumaik. Az öreg szláv pár nap alatt kivezette őket a hegységből, majd hazaindult. Gregoriosz az első nagyobb városig még velük maradt, majd hazaindult Konstantinápolyba, ők pedig északnak fordulva az ősi birodalmi úton elindultak Magyarországra. Kellemes időben haladtak hazafelé. Reménykedtek, hogy utolérik Agrippát, kérdezősködtek is utána, de még nem járt előttük, így abban bíztak hogy ő fog rájuk találni.
Hogy meglegyen mindenük, egy idő után Imagonem, Mentem varázslatokkal csapták be a fogadósokat, kereskedőket. Két hét után értek Nisbe, ahol egy Mercere talált rájuk és invitálta a társaságot Coerisbe, ahol öt hét múlva kezdődik a Tribunálium. Először nem érdekelte őket, haza akartak végre érni, de a napirend ismertetése megváltoztatta a véleményüket, hiszen az első napirendi pont Pogánykő fennmaradásának engedélyezése. Úgy döntöttek, mind részt vesznek a Tribunáliumon, és nem csak Chrisagont küldik el. Ha mind mennek, több esélyük lesz más varázslókkal beszélni, esetleg meggyőzni őt a conventusuk létjogosultságáról.
Nyugatnak fordultak, és a Mercere útmutatását követve elindultak Coeris felé.
A végét kivételesen egy gregorián zenei linkkel kezdem, az egyik bűnbánati zsoltár, a Miserere szól rajta. Utána ismét képek, egy görög templombelsőről, és a Rodope hegységben levő Ördögtorok-barlangról.
https://www.youtube.com/watch?v=WF6WhjnaSnw
