Ismét játékosként vettem részt rajta - már másodszor játszottam AM-et! Ismét Euphemios játékosa mesélt, az ő beszámolója következik.
A tribunáléról hazaérkező csapat teljes meglepetést okozott a háznépnek, hiába küldtek ki figyelőket mind a szombathelyi, mind a kőszegi útra azok nem jelezték csapat közeledtét, pedig a várat vezető Katarina úrnő szeretett férjét is hazavárta, aki a király szolgálatában Bizánc ellen vonult.
Éppen ezért a kapuban feltűnő nagyszámú ember, először riadalmat keltetett, ám amint felismerték a féléves útról hazatérő turbát, az ijedelmet az öröm váltotta fel. Az időközben mindinkább erőséggé váló Pogánykő (fél év alatt a palánkfal egy részét kőfal váltotta fel) örömkiáltásoktól vált hangossá. Az összecsődülő várnép igencsak megbámulta a torony felé igyekvő beavatottakat. A nagyterembe sietősen megérkező úrnő fogadta a hazatérő utazókat, szabadkozott az illetlen fogadtatás miatt, és azt javasolta egy esti lakomával ünnepeljék meg a jeles eseményt, valamint felhívta a figyelmüket, hogy a tárgyalótermükben található ládákra. A csapat is örült már a hazaérkezésnek, kísérőik üdvözölték a rég nem látott barátokat, a varázslók pedig a palotaszárnyon át a lakótoronyba siettek, felkeltette a kíváncsiságukat a vár úrnőjének megjegyzése.
A teremben, az asztaluk mellett több, nagy láda állt, rajtuk mestereik pecsétjével. Senki nem tudta hogy kerültek ide, egyik reggel, mikor a toronyban lakó pár ember (itt hagyott testőrök, szolgák) reggelizni mentek és valamelyikük (persze nem tudni ki) benézett a lépcsőházból a tanácsterembe, már itt voltak a ládák. A ládákból érződött mágia, de nem ítélték veszélyesnek, így a mesterek pecsétjeit feltörték. Mestereik busásan meghálálták segítségüket. Kaptak viseket, mindegyik külön dobozkában, ezen kívül négy könyvet, Bonisagus alapművét, Ars Vis-t Vim 20 szintűt, Rudolf scholae Jerbitonis könyvét, az An16 szintű Az állatok természetét, a Commentarii de Arte Terrae Te 16 szintű, ezt a Verditius Justin írta, és az Ars Herbae-t, a Merinita Juliától, ami He 14 szintű.
Ezeken kívül egy könyvbe összefűzött pergamenlapokon 13 különböző erősségű varázslatot. Farkasnak szaglása InAn15, A félelemkeltő aura CrAu25, Az erdő halálos csapdája CrHe20, Dörgedelmes hatalom MuAu20, Ál/orca MuCo15, Rege a fáradtságról PeCo5, Por a porhoz… PeCo15, Növénykalauz InHe15, Népek nyelve InMe20, Röghözkötés MuTe15, Láthatatlan hordár ReTe15, A hitetlenkedő sötétség lehelete PeVi15, A nagy varázslat MuVi15. A varázslatok közül több már nekik is rendelkezésükre állt, de így is jól jártak, hiszen ha el akarják cserélni, nem kell időt szánni a leírására.
A nagy meglepetés ezután érkezett, a legnagyobb láda volt alul, így azt bontották fel a legvégén. Ebből előkerült 5 könyvállvány, mely a műhelyben követi gazdáját, így nem kell neki az asztal és a könyvállvány között ingáznia, ha műhelynaplójába le akar jegyezni valamit, ezért a műhelymunkájuk +1-el nő. Volt ott három kisebb és egy nagyobb, pentagrammával és mágikus rúnákkal ellátott kő, melyeket ha véglegesen, vis felhasználásával elhelyeznek valahol, a nagyobb és a kis kő között összeköttetést teremtenek naponta egyszer, öt percig, egy irányban, ember nagyságú lényeknek. El is döntötték rögtön, hogy az egyik követ Konstantinápolyban fogják elhelyezni, a másik kettőn még gondolkoznak. Volt a ládában egy kígyó alakú kútfej, és egy kisebb, levéldíszes kőmedence. Felfalazása után, parancsszóra, naponta háromszor egy órát víz folyik a kígyó szájából a medencébe, melybe egy vödör fér el. A negyedik tárgy egy kis bronzlap és egy kerek, lapos bronztál volt. Ha a kis bronzlapot vis felhasználásával, egy évszaknyi munkával egy bejárat zárókövébe illesztik, akkor a tálba öntött vízben látni lehet az áthaladást követő fertály órán keresztül azt, aki rossz szándékkal lépett át a bejáraton. Megegyeztek abban, hogy ezt a varázstárgyat majd csak a kaputorony elkészültekor használják fel.A varázstárgyak nézegetése, a könyvek, varázslatok átlapozása, el is vitte idejük jó részét, még vacsora előtt sietett mindenki a szobájába végre új ruhát felvenni, illetve a műhelyeiket ellenőrizni.
A hazatérő csapat többi tagja közben az otthon maradtak teljes figyelmét élvezhették, igazi hősöknek kijáró figyelmességgel vették körbe őket. Így a vacsoráig egyedül Don Bosco kapott egy kis szabadidőt, de ő is csak bokros teendőire hivatkozva tudott elszabadulni a sok áldását kérő híve közül, hisz mindenki tudta, hogy megjárták a Szentföldet, ott segítettek legyőzni egy bukott angyalt. (Persze ezt az Agrippával korábban hazaérkező Antoine nem kicsit kiszínezett történeteiből)
A vacsora a nagyteremben volt, aki tudott, részt vett rajta aki nem fért be, annak az udvaron sütöttek húst és vertek csapta bort. Természetesen ők ültek a megszokott helyükön, az asztalfőn Katarinával, és körülöttük bajtársaikkal, míg a conventus lakói a hosszú asztaloknál, már akinek volt helye. A vacsora előtt a hazatérő Don Bosco misét celebrált, amin nem vett részt az összes utazó. A varázslók a misére hívó szóra kapták csak fel a fejüket, és kezdtek készülni a tiszteletükre rendezett lakomára. Szerencséjükre a pap kissé hosszabb misét tartva hálát adott a hazatérésért, sőt egy imát elmondott a ház távollévő uráért Commodus lovagért is. Így a varázslók az oltártól bevonuló háznéppel együtt érkeztek a nagycsarnokban előkészített ünnepi vacsorára. A főasztalhoz ültetett varázslók is megtapasztalták a kísérőik által, már dél óta élvezett kitüntető figyelmet. Ugyanakkor a feléjük áradó feltétlen bizalomba, már-már csodálatba más érzések is keveredetek. Akik nem merültek el annyira az élvezetekbe, vagy éppen nem a legújabb kutatásaikat tervezték, érzékelték, hogy egyfajta megkönnyebbülés is van a levegőben. Az elcsípett beszélgetések, a szemek sarkából őket figyelő bizakodó tekintetek, mind-mind azt sugallták, hogy a ház népe igazán megkönnyebbült, hogy a továbbiakban ők veszik át az irányítást. Bárhogy is állt a dolog az biztos, hogy az ünnepség igazán jó hangulatban telt, egyre közvetlenebb, vígabb lett a társaság.
Ugyanakkor szembesültek az elmúlt fél év hazai eseményeivel. Megtudják, hogy meghalt Anna királyné, akit Fehérvárott temettek el, nagy tisztességben. Beszámoltak a ciszterci szerzetesek érkezéséről, akiknek a Rába partjára adott a király földet. Úgy két és fél napi járásra vannak, a küszini bencésektől is távolabb. Ami inkább aggasztó, hogy az eddig nyugodt környéken kezdenek megjelenni a szerzetesek. Mikor ideköltöztek, egyedül a küszini és a soproni bencések voltak, akik már eléggé elkényelmesedtek, nem kavartak sok vizet, most meg két-három napi járáson belül Csornán a premontreiek, Dömölknél a bencések, és Gotthárd falunál a ciszterciek kaptak földet és építik monostoraikat. Ráadásul olyan hírek is hallhatók, hogy a király gondolkodik a gyepűk felszámolásában. Ez főleg Euphemiost gondolkodtatta el, aki még nem tett le arról az álmáról, hogy az ott élő lényeket valahol összegyűjti, jók lesznek vis forrásnak és talán komponenseknek is.
Aztán mikor Katarina úrnő fáradságra hivatkozva visszavonult, igazán féktelenné vált a mulatozás. Ezt elősegítette Don Bosco visszavonulása is, aki még korábban felfigyelt néhány furcsaságra és ezeknek kívánt még lefekvés előtt utána járni. Éppen ezért magához kérette a várnagy szerepét betöltő Angelót, és gyónásra szólította fel. Így jutott tudomására, hogy a szomszédos Jelek úr által az építkezésre küldött kémet egy előkészített „baleset” érte. Illetve, választ kapott a nagyteremben csak általa tapasztalt furcsaságra is, miszerint feltűnően kevés gyermek volt a mulatságon, és akik ott voltak azokat is folyamatosan szemmel tartották a szolgák. Angelo elmondása szerint volt több halálos gyermek baleset is a közelmúltban, ezért a szolgák jobban figyeltek, együtt tartották a gyerekeket.
Közben a nagyteremben olyannyira felbátorodtak, hogy megkérték a varázslókat meséljék el milyen csodákat láttak. Chrisagon emelkedett szólásra, s bár igaz, hogy nem számít míves szónoknak, jó előadott történetével mégis lenyűgözte hallgatóságát. Persze ebbe bele játszott, a történetet észrevétlen zenével aláfestő Matt, illetve a történet elmondása közben megjelenő isteni igazolások is (egyre fényesedő glória a hősök körül, a szenteket idéző mindinkább elterjedő tömjén illat (nem mindenki került a történet hatása alá, ráadásul egyes varázslók (Vid) igen nagy élvezetet leltek az újabb és újabb ötletek kipróbálásában). A mind hosszabbra nyúló mese alatt az udvaron folyó mulatság is elhalkult, így az utolsó szó utáni áhítatos néma csend, illetve az azt követően felcsattanó vivátozás igazi elismerésként maradt meg a conventus vezetőjének emlékeiben. A későbbiek során ki-ki a maga kedve szerint vett részt a mulatozásban.
Ám nem csak Don Bosco figyelt fel a gyerekeket körülvevő különleges odafigyelésre, Forcosnak is szembe tűnt a gyerekeket együtt tartó, azokra felügyelő özvegyasszony. Több emberrel kellett beszélnie mire sikerült összeraknia, hogy húsvét óta eltűnt több gyermek is. Azonban a mulatozás olyan féktelen volt, hogy igazán értelmesen összefoglalva, a hiányzó részletekre rávilágítva senki nem tudta elmondani a történteket. A bajtársban felmerült, hogy esetleg a gyerekek eltűnése mögött tündérek állhatnak, ezen felbuzdulva Lillium keresésére indult. Őt azonban, nem találta meg a várban. Így másnap reggel Csendes Luc és Andrzej társaságában a lány keresésébe kezdett. Az erdőben felkereste a tündérlány kedvenc helyeit, de így is már majdnem dél lett mire sikerült ráakadniuk a leányzóra. A lány mindaddig nem kívánt visszatérni a conventusba, míg meg nem tudta, hogy a varázslók hazaérkeztek. Az általánosnál is furcsább viselkedésére, magyarázatként elmondta, hogy az úrnő megpróbálja kiházasítani, a szalónaki vár egyik fiatal várjobbágya élénken érdeklődik utána. Azt meg, hogy a tél vége óta kétszer is megfürdették külön felháborítónak találta. Azonban nem csak a saját bajaival traktálta barátait, hanem figyelmeztette őket, hogy a helyi tündérkék az utóbbi hetekben őrzik a határaikat, ezért nem biztonságos az erdőben ismeretlen helyre tévedni. Tudott a balesetet szenvedett gyerekekről is, egyiküket ő maga temette el az erdőben. Így vált Forcos számára világossá, hogy húsvét napja óta minden héten egy-egy gyermek halt meg. Már magában ez is gyanút ébresztett benne, s ezt erősítette meg Lillium is, aki elmondta: való igaz, vadállatok is ettek az eltemetett gyermek testéből, de akkor az már nem élt. Ez számára egyértelműen látszott. Ezek után a négyes sietve indult vissza Pogánykőre.
Közben a conventusban korán reggel Don Bosco beszámolt fivérének, Treboniusnak, távollétük alatt milyen események történtek a várban. Így ő a varázslók közös reggelijénél, melyet még az előző este beszéltek meg, társai elé tárta mind a kém, mind a gyerekek történetét. Donatus is furcsaságokat tapasztalt, pontosabban Jimmy az inas furcsa viselkedése keltette fel a figyelmét még az előző esti összejövetelen. Akkor különösebb figyelmet nem szentelt a dolognak, csupán másnap reggel kérdezett rá a dologra. Ekkor tudta meg, hogy Jimmy szellemtestvére komolyan retteg valamitől, ami veszélyes a gyerekekre nézve. Közösen úgy határoztak beszélnek Katarinával, majd Kondort az intézőt is meghallgatják. Az úrnő a meghívásukra összeszedetten, méltósága teljes tudatában jelent meg, Vid ezt mindjárt zokon is vette. Szerinte a „némber” nem adta meg a kellő tisztelet számukra, ezért illetlen viselkedésével is éreztette neheztelését, amely csak tovább nőt mikor Katarina beszámolója főleg gazdasági kérdésekre korlátozódott. A többi varázsló sem volt elragadtatva a dologtól, ezért rávezető kérdésekkel próbálták kideríteni mit tud az úrnő. A hölgy teljes meglepetése végül is alátámasztotta beszámolóját. Jelek kéméről nem tudta kicsoda, csak arra emlékezet, hogy valami építő leesett a falról. A gyerekek eltűnése, balesete közül csak azokra figyelt fel, melyek a várban történtek, de ezeknek sem tulajdonított túl nagy jelentőséget. A következő meghallgatott személy Kondor volt. Az intéző előző este későn ért vissza, mert a Pogányok alsó részén felügyelte a korai árpa betakarítását, kipergetését, mikor hazajöttek az utazók. Mire visszaért már nagyban folyt a mulatozás, amiből derekasan kivette a részét. Így reggel, amikor kérették még igencsak másnaposan érkezett a terembe. Véreres szemei, kissé cefre szaga, zilált ruházata, mindjárt elárulta mennyi ideje volt felkészülni a meghallgatásra. Ennek ellenére a conventus gazdasági helyzetéről pontos beszámolót tartott, viszont mikor rákérdeztek a Jelek féle incidensre, nem volt abban az állapotban, hogy kerteljen. Így mindent bevallott: Bese úr látogatóba jött cselédje ismerte fel a kőfaragó segédben Jelek egyik kétes jellemű emberét. A munkáját figyelve rájöttek, hogy folyamatosan hátráltja a haladást, ezért mikor a fal már elég magas lett, meggyengítették azt Angelo-val, a segéd persze annak módja szerint kizuhant és meghalt a rázúduló kövek alatt. A gyerekekkel kapcsolatban elmondta, hogy húsvét óta a környékről hatan szenvedtek halálos balesetet, minden hétre jutott egy-egy. Többet elmondani nem tudott.
A varázslók meghallgatták Jimmy ikertestvérének beszámolóját is, aki egy fekete veszedelemről beszélt, ami gyerekekre vadászik. S bár igencsak félt a furcsa jelenségtől beleegyezett, segít megkeresni azt. Konkrétan nem találta meg a jelenséget, de annak jellemzőit felismerte egy helyütt a coventusban. Donatus odasietett, egy vim varázslat segítségével próbálta megtalálni a jelenséget, de nem járt sikerrel. Mivel a rendelkezésre álló adatok eléggé hézagosak voltak, a varázslók jó ideig meddő vitával próbáltak közelebb jutni a megoldáshoz, de nem tudtak semmi konkrétat kitalálni. Így abban maradtak megvárják az Commodus visszatértét, addig is visszavonultak a laboratóriumukba, fél év után ismét elkezdeni a műhelymunkát, és odafigyelnek, hátha felfedeznek valami furcsát ők is.
Azonban nem csak a varázslók keresték a gonoszt. Don Bosco miután beszámolt fivérének az általa megtudottakról, visszavonult szobájába, ahol imádkozva kérte Isten segítségét. Egészen addig mélyült imájába, míg meg nem érezte, hogy eltölti Isten hatalma. Ekkor már dél is jócskán elmúlt. Felöltötte miseruháját, kezébe vette a szenteltvíz hintőjét, maga mellé szólított két gyermeket ministránsnak, illetve az udvaron dolgozók közül pár embert, valamint a gyermekeket, és persze nem feledkezett el Angelo-ról sem. Ezzel a kis csapattal indult körbe az udvaron, hogy egy felszentelő körmenet álcája alatt az isteni hatalom segítségével megtalálja nyájának ellenségét. Ő is ott szembesült a démoni kisugárzással ahol korábban Donatus is próbálkozott, de ő sem tudta megtalálni a démoni kisugárzás konkrét helyét. Így belekezdett egy ördögűzésbe, a szavait csak az ott dolgozó két mesterember illetve egyik segédjük ismerte fel, s mivel a pap éppen rájuk nézve kezdte el a szertartást igencsak kényelmetlenül érezték magukat. Aztán, ahogy a bizonyosság mind inkább elöntötte Don Boscot szavai úgy váltak egyre zengőbbé. A két mesterember tudta, hogy ennek már fele sem tréfa. Azonban nem ők voltak, akik végül nem bírták tovább, hanem a segéd. A fiatal férfi leugrott az állványról, és rohanni kezdett a kapu felé. Szerencsére Angelo eléggé éber volt, így egy olajozott mozdulattal hozzávágta a kardját az egyre távolodó menekülőhöz. A kard zúgva szelte át a levegőt és terítette le a fiatalembert, pusztán a súlya elég volt, hogy a földhöz szegezze az ifjút. A katona erőfölényének teljes tudatában sietett a félelemtől és a sokktól teljesen lebénult menekülő felé. Őt követte a pap is, aki ügyelt rá, hogy egy pillanatra se hagyja abba az imádkozást. Nem is csoda, hogy ő figyelt fel elsőnek a fekvő ifjú megváltozott viselkedésére, ezért lelassítva közelített tovább. Nem így Angelo, aki pajzsával készült leszorítani a láthatóan összezavarodott segédet. Ezért igencsak meglepődött mikor az előtte fekvő alakot egy láthatatlan erő talpra rántotta, majd őt a közeledők felé penderítette.
Az ifjú arcát egy grafitszürke, díszes maszk takarta, melynek eddig lehunyt szemei lassan felnyíltak, felfedve a mögöttük kavargó hideg tüzű kék mélységet. Amint a maszk felfedte magát Jimmy ikertestvére örülten hadoválva értesítette fivérét, Jimmy azonnal riasztotta Donatus-t, majd annak utasítása alapján a többi varázslót is. Kint az udvaron közben elszabadult a pokol. A maszkból egy fekete lepelszerű identitás kúszott elő, beterítve az inas testét. Amint mindenki számára láthatóvá vált a dolog az egyszerű embereket elöntötte a rémület. A riadt kiáltozásra figyelt fel a szobájában pihengető Nyakorján is, aki egyből az udvarra rohant segíteni. De a riadalmat nem csak ő hanem a vár felé igyekvő Lillium, Forcos, Wicher és Luc is meghallotta. A világra született borzalom, csak Don Boscora, a pama magicajuk által védett varázslókra, Forcosra és Andrzejre nem volt hatással. Az emberek riadtan húzódtak össze, Lillium hirtelen úgy döntött, inkább értesíti az erdei tündéreket a borzalomról, Luc pedig a kapubástya takarásában keresett fedezéket.
A lényhez legközelebb álló Angelo remegő kézzel, de visszaszerezte kardját, majd pajzsa fedezékébe húzódva kezdett Don Bosco felé hátrálni. A pap valami hasonlóra készült, így nem rendítette meg a látvány, inkább még hangosabban kezdett el imádkozni. Úgy tűnt, aki meghallotta a hangját az valamennyire erőt tudott meríteni belőle, így egyre több és több hang csatlakozott az imához. Láthatóan ez nem igazán nyerte el a lény tetszését, teljes figyelmével a pap felé fordult. A kapuban álló Forcos az ősi ösztönöktől hajtva lekapta válláról az íját és egy nyílvesszőt eresztett a lénybe. A vele érkező harcos ekkor már kezében ezüstözött kardjával rohant a lény felé, miközben anyanyelvén (lengyelül) kiabált, amt persze senki nem értett. A toronyból a palotaszárny tornácára érkező Donatus erre a látványra lépett ki, és tétovázás nélkül villámot hajított a betolakodóra. Forcos nyila már-már elérte az inast, mikor annak köpenye, mintha csak magától tenné, eltérítette a lövedéket. Donatus villámát örvényelve nyelte el a feketeség, láthatóan megvédve a fiatal férfit. Közben a szemekből egy kék villám indult a pap felé, ám azt egy fényes burok védte meg a támadástól. A kék villám és az aranyszínű burok csatája váltakozó sikerrel folyt tovább. Hol az egyik, hol a másik tört előre. A pap már magában imádkozott, erősen összpontosítva, míg a mögötte álló emberek zsoltárokat énekelve támogatták a Pokollal küzdő papjukat.
Mindeközben a leérkező mágusok különböző varázsokkal bombázták az udvar közepén álló alakot. Donatus továbbra is villámokat hajított a feketeségbe, ugyanis egyre inkább láthatóvá vált annak fakulása. Chrisagon közelebb merészkedve jéggé próbálta dermeszteni az előtte örvénylő valamit, majd magára jégpáncélt mondva közelharcra készült a lény ellen, Trebonius a földben rejlő hatalmat segítségül hívva próbálta helyhez rögzíteni ellenfelét. Euphemios előbb pókhálót próbált idézni, majd a maszkos férfira próbált igét küldeni. Mindeközben Forcos a megfelelő pillanatra várva (mikor megszűnik a fekete, ekkor már inkább szürke lepel) felajzotta íját. A lénnyel közelharcba az anyanyelvéről latinra váltó Adrzej kardjával próbálta leverni a férfi fejéről a maszkot. A köpeny alattomos támadásait kerülgetve sikerült két hatalmas csapást is bevinnie, de úgy látszott nem igazán járt sikerrel, míg észre nem vette a szürke port a kardján. Mindeközben, folyamatosan, torkaszakadtából kiabálva próbálta tájékoztatni a többieket, hisz ő felismerte a maszkot, Ardarik, a gepida király elveszettnek hitt maszkját, Nyakorján az ő szavait közvetítette társai felé, akik nem nagyon vettek róla tudomást.
Talán a folyamatos támadások, talán a pappal folytatott küzdelem miatt, esetleg a varázslatok hatására, de egyre inkább kezdett kifakulni a köpeny színe. Mindenesetre mikor Vid - Nyakorján kaputárgyakra tett utalásai alapján - a maszkra mondott egy varázslatot megtörő igét, a köpeny szertefoszlott, és a maszk leesett az ifjú fejéről. Elvesztette eredeti szürke színét is, helyette a bronzot bevonó zöldes patina színét vette fel. Külső díszei megmaradtak, de belső fele a frissen csiszolt bronz simaságával és színével csillogott. Most, hogy a csata az ifjú halálával véget ért, a papból is kiszállt az erő. Zihálva roskadt össze az udvar kövezetén. Trebonius Angelo segítségével betámogatta a nagyterembe, az udvar népe egy emberként követte őket. A varázslók semmit nem akartak a véletlenre bízni, ezért a segéd testét a közös tanácskozóba vitték, hogy ott megvizsgálják, illetve kikérdezzék. Miközben felfelé haladtak a lépcsőn, Nyakorján kikérdezte a boszorkányvadászt mi is ez a dolog a maszkkal. Így megtudta, hogy egy régen elveszettnek hitt varázstárgyról van szó, ami az előkerült feljegyzések szerint az érdemteleneket elemészti, az arra érdemeseket viszont tanácsokkal, hatalommal látja el. Ardarik gepida király, Attila közvetlen tanácsadója, a gepida birodalom alapítója volt a leghíresebb azok közül, akik a maszkot viselték, ezért is nevezik Ardarik maszkjának, bár valószínűleg sokkal ősibb ereklyéről van szó.
Vid a tanácsteremben a segédet, Arnulfot megidézve, egyházi temetés ígéretével rávette, mondja el hol és hogyan találta a maszkot. A segéd elmondása alapján a maszkot még akkor találta, mikor ideérkeztekor mestere utasítására felmérte melyek azok a régi falszakaszok, melyeket még fel tudnának használni. Akkor sújtott rá a kalapácsával egy tűztől megfeketedett kőre, amely szétesett és kifordult belőle a maszk. A helyet a varázslók úgy azonosították, hogy a régi, elégett palota alatt lehetett, ott találták meg a még akkor is izzó parázst, amit később a johannita lovagok vittek el az oltárról. Aztán Arnulf először csak halk hangokat kezdet hallani. Eleinte azt hitte megtébolyodott, a hatalom és a tudás ígéreteivel volt tele a feje. Mikor aztán a varázslók is elutaztak, majd Commodus úr is hadba vonult, a hangok mind erőszakosabbakká váltak. Még az álmaiba is beférkőzött a maszk. Húsvét vasárnapján nem bírta tovább, feltette a maszkot. Onnan aztán, azokra az időkre mikor a maszk rajta volt egyáltalán nem emlékezett. A varázslók elengedték a szellemet, majd átadták a testet Don Boscónak, aki hamar el is temette a conventus kis temetőjében.
