A varázslók nagyon lelkesen tértek vissza a conventusukba. Egyrészt, legyőztek egy komoly hatalommal bíró gonosz varázslényt, másrészt a kincseiből biztosították a megélhetésüket egy darabig.
Talán ennek, a hosszú ideig tartó, eufórikus állapotnak volt köszönhető, hogy Chrisagon tanonc kora óta először, elvesztett egy certament, melyet az Ignem visért vívott, és hogy Treboniusnak, a műhelymunka során három egységnyi Corporem vis robbant a nyakába. Kisebb sérülésekkel megúszta ő is és a laboratóriuma is, viszont a conventus lakói hosszú ideig emlékeztek a fertelmes bűzre, amelyet Auram varázslatokkal is csak nehezen lehetett semlegesíteni.
A következő, 1192-es esztendő is csöndesen kezdődött. Trebonius nem tudta behozni a lemaradását, melyet a robbanás okozott, így ez az évszak műhelymunkája elveszett. Cserébe, volt egy laza tele, mikor testvérével együtt vadászhatott, látogathatta a szomszédságot.
Szent Iván havában, Nagy Szent Leó pápa ünnepén, délben mindegyik varázsló rosszul lett a hírtelen támadt, erős domíniumtól. Először arra gondoltak, sikeres volt a keresztes hadjárat, és ezért a mennyei öröm. Két hét múlva érkezett a hír, hogy Váradon, a székesegyház felett, két bíboros jelenlétében, akiket III. Celesztin pápa küldött a csodás gyógyulások igazolására, fényes csillag gyúlt ki és lebegett két órát. I. László királyt szenté avatják ezalatt. Kora ősszel kapták meg a hírt, hogy befejeződött a keresztes hadjárat, Jeruzsálem muzulmán kézen maradt. A kereszteseké lettek a part menti városok, és a zarándokok szabadon látogathatták Jeruzsálemet.
November elején, egy ködös, párás napon késő délután három lovag, Béthune-i Balduin, Argentani Roger és Aquitániai Richárd tért be hozzájuk, pár embere kíséretében. Szállást kérnek egy éjszakára, hazafelé tartanak a keresztes hadjáratból.
Komdus úr fogadja őket és felismeri egyikükben, Richárdban az angol királyt. Komdus belemegy a játékba, és megvendégeli a lovag urakat és szállást ad nekik. Richárd még kéri, hadd beszéljen a varázslókkal, az ő édesanyja is az, ezért is szállna meg itt egy éjszakára.
Míg rendbe szedi magát, Komdus a varázslókhoz siet és elmondja nekik, hogy az angol király van itt álruhában, és velük is találkozni akar, mert édesanyja is varázsló. Aquitániai Eleonóra a Jerbiton ház tagja, erősítette meg Donatus is. Természetesen fogadják a királyt, hajlandók egyszerű lovagként kezelni, de ugye itt van Vid is, aki amint meglátja Richárdot, fennhangon megkérdezi, tényleg ő-e az angolok királya. Persze ezek után már felesleges a titkolózás, de Richárd megkéri őket, hogy ez ne jusson a szolgák fülébe. Chrisagon, aki bretonként elvileg a király alattvalója, erre ígéretet is tett. Richárd elmondta, hogy hajótörést szenvedett Velencénél, most hazafelé tart, nehogy a franciák királya, aki előbb tért haza, előnyt tudjon kovácsolni hiányából.
(Ha van itt egy történész, tegyen helyre legyen szíves minket. Nem értettük, hogy mit keresett Richárd az Adria északi részén, nem lett volna egyszerűbb Genováig hajóznia? És ha már hajótörést szenved Aquileánál, miért Bécs felé megy, ami kerülőnek tűnik, főleg télen. Egyszerűbb lett volna végig lovagolni Itália északi részén, majd Toulouse területén, és már otthon is van nem?)
A vacsora jól sikerült, jól érezték magukat a vendégek és a helybéliek is. Richárd még énekelt is pár dalt, melyet saját maga szerzett. Másnap reggel aztán, Komdus összeállított egy kis fegyveres csapatot, és Lékáig kísérte vendégét, aki egy gyűrűt adott neki ajándékba.
Újév környékén jött a hír, hogy V. Lipót osztrák herceg Stájerország hercege lett, aki karácsonykor Bécsben elfogta az őt a Szentföldön megalázó Richárdot, és csak magas váltságdíj ellenében hajlandó szabadon engedni. Varázslóink el is gondolkodtak azon, hogy kiszabadítják, de valaki feltette azt a kérdést, hogy nem gondoltak-e a fogva tartói is a varázslókra, főleg mert a király anyja is. Ez el is vette a vállalkozó kedvüket.
1193-as évet Vid életelixír gyártásával kezdte, míg Chrisagonnak 3 egység Aquam vis robbant fel a műhelyében, jéggé fagyasztva mindent ami ott található volt. A következő két hónapban volt dolga bőven a conventus vezetőjének, hogy a nagyobb károkat elhárítsa.
Tavasszal a pápa kiátkozta az osztrák herceget, mivel egy keresztes hadjáratból hazatérő uralkodót ejtett foglyul. Az ég elsötétült, a föld felnyögött, az állatok elhallgattak, majd eget verő ricsajba kezdtek, több harang megrepedt a jelenlevők elmondása szerint, mikor az egész hercegségben a pápa haragtól zengő hangját hallották, ahogy az átok szövegét mondta.
Nyáron jött a hír, meghalt Szaladin, földjét utódai felosztották egymás között. Béla király és Velence között újabb harc robban ki Dalmáciáért, a velenceiek sikertelenül ostromolták Zárát. Ezt a hírt a Scardából érkezettek hozták. Ebben az évben Chrisagon famulus bűvölésébe kezdett, az év vége felé két csatlósa, Lui és Bernard is meghaltak, egyikük reggelre nem ébredt fel, míg a másik hetekig betegeskedett.
1194–ben, tart az interdiktum a szomszédos országban. Az utazók szerint a helyzet sokkal rosszabb, mint Jeruzsálem bukásakor volt. Mivel a szentségeket nem szolgáltatják ki, a halottak gyakran életre kelnek, démonok, boszorkányok nyilvánosan járkálnak. A gyepűn is több a munka, erről panaszkodnak Szalónakon a határőrzők. Furcsa, nem emberi lények közelítik meg a gyepűt, előfordult, hogy csak pap segítségével sikerült megállítaniuk.
Ausztriában alig mozognak az emberek, akkor is nagy csapatokban jönnek-mennek. Kisgyerekes családok indulnak útnak Magyarország, Csehország, Bajorország, Salzburg, vagy Itália felé, ahol megkaphatja a gyermek a keresztséget.
Az apostolok oszlását követő napon ismét nagyon erős volt a dominium, többen rosszul lettek a varázslók közül.
Július vége felé, Chrisagont felkereste Kada, és elmondta neki, többször is halállal álmodott, a conventussal kapcsolatban valami bajt érez. Megerősítették az őrséget, jobban odafigyeltek, de mivel nem tudták honnan jön a veszély, próbálták élni a hétköznapjaikat. Kada látogatása után pár nappal egy Rolf nevű stájer lovag érkezett hozzájuk, a varázslókat kereste, fontos ügyben.
Szokás szerint először nem tudták az őrök, kikről beszél, de Rolf elég meggyőző volt, így a várnagyhoz irányították, aki a nagyterembe kísérte. Persze megint Chrisagonnak kellett félbeszakítania a műhelymunkát, akinek Rolf röviden beszámolt jövetele céljáról. Ezt követően, már a tanácsteremben ismételte el kérését.
Egy elátkozott család utolsó sarja ő. Birtoka romokban, jobbágyai nincsenek hozzá, vagyona is csak annyi, amit lovagi tornákon, hadjáratokon összeszed magának. Mindez azért történt, mert őse, Hugó, egyezséget kötött Belzebubbal. Ölje meg feleségét és gyermekeit, és akkor meghosszabbítja az életét, ötszáz évvel. Ez abban az évben történt, mikor Henrik volt az őrgróf Stájerországban, és mikor a magyarok szent életű királya, István meghalt. Hugó ezt meg is tette, de egyik fia elmenekült, és értesítette a szomszédos kolostor apátját. Az apát átokkal lerombolta a várat, Hugót üldözőbe vette, és kővé változtatta bűnéért. Rolf is látta már azt a követ még régen, kiskorában, mikor egyszer arra járt atyjával. Neki egy angyal jelent meg látomásában, úgy egy hónapja, aki tájékoztatta, hogy őse életre kelt, és őt keresi. Hitte is, nem is, mindenesetre őse kövéhez ment, amely már nem volt ott. Gondolta valaki kiemelte, de ennek semmi nyoma sem, volt, ráadásul a kő helyén kénes szag áradt. Először arra gondolt, hogy a régi kolostorban bújik el, de híreket hallott, hogy a környéken elszaporodtak a rablók, ráadásul sok gazságot művelnek. Betörtek a kolostorba is, ahol nagy öldöklés történt. Ő nem akar senkit sem kitenni ennek a veszélynek, és rájött, a bujdokolásával csak elodázná a végzetét. Meg nem is az a fajta, aki meghátrál a veszély elől. Először papokkal akart útnak indulni, de az interdiktum miatt szerinte nem venné sok hasznukat, így gondolt a varázslókra, akiket egy közös ismerősük, Ranulf ajánlott. Kérte, segítsenek megállítani ősapját.
A varázslókat érdekelte a dolog, hamar eldöntötték, segítenek a fiatal lovagnak.
Nyakorján megérdeklődte, pontosabban merre található ősei birtoka, majd el is indult. Hétmérföldes csizmája segítségével a hamar megtette azt a hatvan mérföldes távot addig a nagy erdősségig, ahol a vár és az apátság is állt. A kolostortól úgy fél órára megállt, majd sétálva folytatta az útját. Megérkezésekor szembetűnő volt, hogy a kolostor, melyet Szent Ambrusról neveztek el, és annak a karcsont ereklyéjét őrizte, egykor jobb napokat látott. A fal alacsony, több helyen leomlott, régi, zömök templomtornyai közül az egyik kicsit megdőlt, a monostorkapu betörve. Az udvar gazos, az épületek nagy része lakatlan, van amelyiknek a teteje is beomlott már.
A kapuban nem egy barát, hanem egy szolga ücsörgött, ő kísérte az apáthoz. Nyakorján a templom melletti temetőben sok új sírhantot látott, valamint pár, frissen leégett épületet is. Az apátnak előadta, hogy vándor, aki eltévedt az erdőben, menedéket keres éjszakára. Megkapta, mivel művelt embernek látszott, az apát körbevezette, beszélgettek. Nyakorján, mivel jóval eszesebb volt mint az apát, sok mindent kiderített. A kolostor egykor gazdag és befolyásos volt, mára támogatói elmaradtak, ahogy a zarándokok is. Odáig jutottak, hogy a régi pergameneket kaparják le és írják újra, így próbálnak meg pénzt szerezni. Az épületek jó részét sem használják már, karban sem tartják.
A támadással kapcsolatban megtudta a varázslónk, hogy éjszaka ütöttek rajtuk. Nem tudták mire vélni a támadást, hiszen mindenki tudta, hogy szegények. Mégis, a gonosztevők betörték a kaput, több embert megöltek, gyújtogattak. Behatoltak a templomba is, és valamit kiástak az oltár elől a földből. Nem tudni mi lehetett ott, mindenesetre kb. másfél méter hosszú, keskeny árkot hagytak, amiből arra következtetnek, valamilyen fegyvert rejtettek oda, de fogalmuk sincsen, ki és mikor.
Nyakorján megtudta azt is, Herbertnek hívták azt az apátot, aki Konrád herceg idején vezette a kolostort. Akkor volt a fénykor. Herbert apát aztán nem tudni miért, egyszer csak lemondott tisztégéről, és a hegyekbe vonult remetének, innen vagy másfél napi járásra, egy kis falu fölé.
Az éjszakát Nyakorján itt töltötte, reggel tovább indult, majd megkereste azt a falut, ahová Herbert apát elvonult. Körbenézett, majd visszatért Pogánykőbe. Már összeállt a turba, mely elég komolyra sikeredett. Ezt most senki sem emlegette fel, hiszen egy, a Pokol által gyötört országba kell menniük, ráadásul egy ősi, a Pokollal szövetséges lovag ellen.
Megy Rolf, Chrisagon, akit Luc és Kada (Kóbor néven is ismert új rablóvezér) kísér. Viddel Forcos és a pajzshordozója, Nyakorjánnal, Andrzej, Baján és három katonája, Treboniussal Commodus, Vincenzo, az ikrek, Matteo a pap tart, míg Donatust, Matt a dalnok és a testőre, Dávid kíséri.
Szép nyári nap volt mikor elindultak lóval és egy szekérrel, melyen Vid ült. Nagy csinnadrattával vonultak Szalónak felé, hivatalosan, barátjuk Ranulf gróf meghívásának tesznek eleget, ezért is mennek Ausztriába ezekben az időkben. A szabadban éjszakáztak, másnap kaptak egy hatalmas esőt, nagyon erős szembe széllel, mely a vizet folyamatosan az arcukba csapta. Nyomasztó volt az egész útjuk, hiába sütött később a nap, mégis valahogy fakóbb volt a világ. A levegő kicsit állottnak tűnt, és alig láttak embereket, azok is csak csoportosan voltak hajlandók közlekedni. Gyakran előfordult, hogy üres falvakon lovagoltak keresztül, míg a falu végénél baltát, kaszát szorongató férfiak figyelték őket. Nem egyszer érezték a pokoli hatalmat, mely megülte a vidéket. Úgy döntöttek, nem mennek a kolostorba, rögtön az apát egykori lakhelye felé vették az irányt, Nyakorján vezetésével. A szekér miatt, - melyről Vid nem volt hajlandó lemondani - bő két napba telt, mire elérkeztek ahhoz a névtelen kis faluhoz, ami felett az egyik tisztáson élt remeteként az apát. Ez a két éjszaka a csapat tagjait a Szentföldön, a Kísértések völgyében tett útjukra emlékeztette.
A faluban, mely maga is a hegyek között, egy kis völgyben állt, bizalmatlanul fogadták a társaságot. Egy idősebb férfi vállalkozott rá, hogy megmutatja a remete barlangját a csapatnak. A szekeret a lovakkal, valamint Baján három fegyveresével együtt a faluban hagyták az ellátmányukkal együtt, így indultak meg késő délelőtt neki az Alpoknak.
Az útjuk nehéz volt, bár nem kellett nagyon messzire menniük, a hegyi ösvény kiszívta többek erejét, ebbe szerepet játszott az, hogy gyakran kellett átkelniük patakokon.
Már bent jártak a délutánban, mikor a tisztásra értek. Itt, a hegy oldalában, egy kis patak mellett volt az a barlang, ahol az apát élt. A mennyei hatalom is erősebb volt a kelleténél, ráadásul, mikor kiléptek a tisztásra, egy angyal jelent meg a barlang szájánál, és szólt, csak az léphet be, akinek a lelke tiszta.
Kísérőjük az angyal megjelenésekor transzba esett, csak nézte és motyogva imádkozott. A csapat tagjai ehhez jobban hozzá voltak szokva, bár Rolf is az angyal hatása alá került. Legkevésbé Videt hatotta meg a dolog, őt inkább az foglalkoztatta, az angyal engedné-e hogy megérintse, esetleg beszéljen vele. Persze ő a lelkét is tisztának tartotta, a többiek beszélték le arról, hogy a barlangba lépjen.
Rolf, Matteo és Commodus léptek be a barlangba. A barlang úgy nézett ki, mint ha az apát az előbb hagyta volna el. Szemben egy kis asztalon friss alma, kenyér, zöldség. Egy természetes padkán gyümölcsök, mécses, sajt, szerszámok, az ajtó mellett, egy másik padkán az apát holtteste, romlatlanul. Mellette egy kis asztalon egy újszövetség, és egy másik kis könyvecske.
A látogatók óvatosan a könyvecskéhez léptek, majd az ajtónál Matteo elolvasta azt.
Összefoglalva, Hugo egyezséget kötött az ördöggel. Fogta a kardját, és feleségét, valamint négy gyermekét felajánlotta a Pokolnak, így minden életért kapott negyven évet. Ajkán Belzebub nevével megölte feleségét és három gyermekét. A negyedik, egy fiú, aki kileste atyját ima közben, elmenekült, riadóztatva őt. Mire a várba érkezett, a családtagok halottak voltak. Éktelen haragra gerjedt, a lovag menekült, ő pedig Isten segítségét kérve követte, dühében porig égetve a várat. A közeli lápban aztán utolérte és megátkozta a lovagot, míg nevére és tettére emlékeznek, esküje ne váljon valóra. Ezekkel a szavakkal, a lovag helyén már csak egy kő állt a lápban. Elvitte a kardját, azt a templomába, az oltár előtt elásta, majd az egész történetet leírta és azt a könyvtárukban elhelyezte, hogy mindig legyen, ami emlékeztet e szörnyű tettre. Ezután lemondott apáti címéről és elvonult remetének.
Ezt követően, visszahelyezték a könyvet a helyére, és kiléptek a barlangból, ami összezárult mögöttük, és az angyal eltűnt.
Elmondták a könyvben leírtakat a többieknek, mire Nyakorjánnak esett le, a jelenlegi apát mesélt neki arról, hogy a régi pergameneket ledörzsölték, hogy újra használhassák. Valószínűleg ez támasztotta fel a lovagot.
Pihentek, ettek egyet, megbeszélték, hogy visszamennek a faluba, majd felkeresik a lovag volt várát. Visszafelé, mikor éppen patakon keltek át, rajtuk ütöttek. Vagy tucatnyi rabló, és több, elrejtőzött íjász támadta rájuk, valamint valaki villámokat dobált. Komoly harc volt, mely során több rabló, a kísérőjük és Donatus pajzshordozója, Dávid halt meg. Míg a sebesülteket bekötözték, Vid a meghalt rablókból zombit csinált, és rájuk bízva Dávid testét, utasította őket, hogy induljanak meg a gyepű felé. Ő Dávidot is „feltámasztotta volna”, csodálkozott, miért ellenzi ezt Donatus. A többiek leizzadva gondoltak arra, vajon ezek a zombik hányszor fognak felbukkanni a conventus környékén csak azért, mert Vid elfelejti azt, hogy a való világban nem nézik jó szívvel őket. Donatus a Régmúlt varázslatok romjai nevű Vim varázslattal megállapította, hogy a rajtaütők között egy hermetikus mágus is volt, akinek a sigillumát is megismerte. Ezt a sigillumot, mely egy karikákon át tekergő kígyót ábrázolt, egyikük sem ismerte.
Visszaértek a faluba, amit azonban kiürítve találtak, nem volt ott senki, sem a helybeliek, sem Baján emberei, sem a felszereléseik, amiket ott hagytak a katonákkal. A nyomokat nagyjából tudták követni, Rolf szerint a régi várhoz vezetnek. Követték a nyomokat, de nem érték utol őket. Éjszaka megpihentek az erdőben, erős őrséggel, majd reggel mentek tovább.
Nyakorján még délután a közeli, Graz felé vette az irányt. Asszonyvárba, a tavasz conventusba ment, hátha az ott élő varázslónők, mit a Nagy Alpesi Tribunálé tagjai, hallottak valamit a renegát varázslóról. A varázslónők semmit sem tudtak róla, mióta a herceget a pápa kiátkozta, keveset mozognak a külvilágban. A conventust védik, már több összezördülésük volt környező lovagokkal, egyháziakkal, illetve egy boszorkánymester is támadt már rájuk. Most azonban útnak indítanak két varázslónőt és tíz fegyverest, bár nekik 2-3 nap kell, mire odaérnek Hugo lovag volt várához.
Másnap Nyakorján csatlakozott a többiekhez, és együtt közelítették meg a várat. Elhaladtak annál a helynél, ahol korábban a lovag kőszobra állt, itt még mindig erős volt a Pokoli hatalom.
Mikor beértek az erdőbe, megálltak, és egy madarat befogva, átvéve az elméje felett az uralmat, felderítették a vár romjait. A korábbi vár már szinte teljesen megsemmisült, helyén jelenleg egy kör alakú sövénysánc áll, egyik oldalán egy nyílással, amit egy szekér zár le. Belül kunyhók nagy összevisszaságban, a volt lakótorony kb. két méter magas romja körül. Nem csak rablók, hanem a falubeliek, és a lovaik is a táborban vannak.
A varázslók és a nemesek haditanácsot tartottak, és az alábbi tervet eszelték ki. Matteo atya kint marad és elbújik, Trebonius a testvérével és embereivel a kapun keresztül támadnak, Vid, Chrisagon és embereik a déli oldalon, Donatus, Nyakorján a nyugati oldalon törik át a sövényt, és rontanak be a táborba. A céljuk a lovag és a renegát varázsló elkapása, és Baján embereinek a kiszabadítása.
Forcos átváltozott vérfarkassá, majd a jelre megsemmisítették a szekeret, áttörték a sövényt, majd a táborba rontottak. Donatus szembe került egy boszorkánnyal és vele került mágikus párbajba, Vid és Chrisagon a renegátot keresték, míg embereik a banditákat pusztították, Nyakorján Bajánnal és Adrzej-el szintén a rablókkal kerültek szembe.
A rablók hamar felocsúdtak, és a lovag vezetésével ellentámadásba mentek át, főleg Commodusékra koncentrálva.
Commodus, Vicenzo és Rolf a lovagra rontottak, míg Trebonius az ikrek védelmében varázslataival bombázta. Hamar kiderült, hogy Hugo lovagot természetfeletti hatalom védi. Bár többször megsebezték, sebei begyógyultak, Trebonius varázslatai is megsemmisültek a közelében. Harcosaink jól viselték a lovag ellencsapásait, de kezdett állóharc kialakulni, nem jutott előbbre egyik fél sem. Ráadásul a renegát is bekapcsolódott a harcba, valamilyen módon leromolta először Trebonius, majd Vid Parma Magicáját. A turba tagjaiba több villám is belecsapott. Hugó valahonnan erőt merített, mert kezdte átvenni a kezdeményezést, és lassan a lovagjaink fölé kerekedett. Először Rolf bukott el súlyosan megsérülve, majd Vicenzo halt meg. Commodus hiába próbált segítséget hívni, a többiek el voltak foglalva a renegát varázsló keresésével, akit sehol nem találtak. Így Commodus, aki közben súlyosan megsebesült, elkezdett hátrálni. Ezt vette észre először Forcos, aki azonnal Hugóra vetette magát, majd Baján és a többiek is a lovagra támadtak. Hugo továbbra is gyógyult, de egyre többen támadták, egyre többször kapott sebet, amik aztán lassan szívták el az erejét. Andrzej jött rá a titokra, és kiabálta, hogy a kardot szerezzék meg. Ez nem sikerült, míg a lovag életben volt, hanem valamelyikük jól sikerült támadásával levágta a fejét, és akkor rúgták gyorsan ki a kezéből a kardot.
Hírtelen minden véget ért. A még élő rablók elmenekültek, a szintén a táborban tartózkodó falubeliek elméjéről lehullt egy bilincs, és elrablóikra vetették magukat.
Közben Donatus is legyőzte a boszorkányt, de mind ő, mind Matt megsebesültek közben. A turba szinte minden tagja megsérült, páran súlyosan, közülük Commodus volt a legsúlyosabb. A renegát varázsló eltűnt, Baján emberei halottak voltak.
Chrisagon és Vid értettek a gyógyításhoz, csak olyan szinten gyógyították az embereket, hogy életben maradjanak, egyedül Commodus volt az, akit teljesen felgyógyítottak több vis felhasználásával.
Rolf a falubelieket ott tartotta, újra birtokába vette ősei földjét. A rablók által összehordott kincsekkel kapcsolatban úgy határozott, az egyháziakat visszajuttatta a templomoknak, a kereskedőktől elszedetteket viszont megtartotta magának és a karaktereink is kaptak belőle szépen. Vid szekerére felpakolták Baján embereinek és Vicenzónak a holttesteit, a családjaiknak szánt kárpótlást, és amit ők kaptak, majd hazaindultak pár újabb zombi kíséretében.
Treboniust és Chrisagon viszont délnek vették az irányt, úgy döntöttek, Asszonyvár conventusának küldöttsége el mennek, Nyakorján pedig, Chrisagon és Trebonius pecsétes levelével Vlanastiumba indult, a Nagy Alpesi Tribunálé primusához, melyben beszámoltak a renegátról.
Végére, most nem képet rakok fel, hanem egy Oroszlánszívű Richárd által írt dalt. Elvileg a dürsteini fogságban írta, de akár játszhatta ezt is a conventusban.
