Pogánykő

Egy Ars Magica conventus mindennapjai a XII. századi Magyarországon.

A negyedik játékülés

2012.05.22. 14:12 Donatus a Jerbiton

Két rövidebb léptékű modult meséltem, még mindig az ismert visek begyűjtésével vannak elfoglalva. 

Az előző játékülés óta a csapat mágusai előbbre jutottak varázslataik leírásában, a torony rendbehozatala is jó ütemben halad.

 

Elérkezett a szüret ideje. Szeptember eleje van, ebben az évben Donatus közreműködésének hála, sok és jó minőségű a szőlő.

 

1.

Antoine, Chrisagon kicsapongó életet élő bajtársa két héttel ezelőtt eltűnt, reggelinél nem jelent meg. Mivel már korábban is el-eltünedezett (általában Szombathelyen vagy Kőszegen kártyázott, ivott, hajtotta a fehérnépet) nem foglalkoztak vele túlságosan. Chrisagon is bele volt merülve a varázslatai papírra vetésével. Mikor második varázslatát is végre befejezte, Treboniussal, Viddel, Katharina úrnővel és Liliummal együtt úgy döntöttek, hogy másnap felkeresik Pogányt, ahol már megkezdődött a szüret.

Reggel útnak is indultak, még köd ülte meg a tájat, mikor leereszkedtek az erdőn keresztül Velembe, majd a hegy lábánál léptettek el kényelmesen Pogányig. Itt, a patak partján megbúvó kis faluban szinte nem is találkoztak emberrel, mindenki aki élt és mozgott, a hegyoldalban szedte Commodus úr szőlőjét.

Az intéző és a falu bírája érkeztek köszöntésükre és keverték össze Treboniust Commodussal, aki meghagyta őket tévedésükben. Kaptak bort, sültet, a présház előtt le is pihentek egy árnyat adó fa alá, innen nézték a sürgés-forgást.

A férfiak és az asszonyok a tőkék körül hajladoztak, a fiatalabb férfiak puttonyban hordták a szőlőt, amit a lányok tapostak hatalmas kádakban. Egyik-másik falusi lány meglátva a nemeseket kihúzta magát és kihívó pillantásokkal végezték a munkájukat, míg mások próbáltak eltűnni az előttük álló mögött.

 

Nem sokáig pihenhetett nyugodtan a csapat, hamarosan feltűnt patak mellett vezető ösvényen Antoine, enyhén másnaposan, fáradtan. Meghallotta a lányok kacagását, erre vette az irányt. Meglepődött, hogy a conventusban élő varázslók közül hárman is itt vannak, illetve, hogy már szüretelnek az emberek.

Elmesélte, hogy előző este indult el a conventusból Kőszegre, de útközben az egyik forrásnál összetalálkozott egy szatírral, aki meginvitálta az otthonába, egész éjjel ott mulattott. A szatír neve valami Gavil, Bavil, vagy hasonló volt.

A varázslók felvilágosították, hogy két hete tűnt el, de Antoine váltig bizonygatta, hogy ő bizony előző este hagyta csak el a conventust. Lilium volt az, aki közölte Antoine-val, ha egy szatírral találkozott, akkor az egy tündér volt, és ne csodálkozzon, hogy már két hete a nyomát sem látták, ő mégis csak egy napra emlékszik. Hamarosan az is kiderült, hogy éjszaka telihold lesz, Antoine meg emlékszik rá, hogy újholdkor találkozott a tündével. Lilium véleménye szerint - akit a tündék maguk közül valónak tekintenek - a szatírhoz újholdkor és teliholdkor könnyebb a be-és kijutás.

 

Trebonius listája alapján tudták, hogy a conventus korábbi varázslói egy Gwaihir nevű tündétől vist szoktak kapni.

Rögtön el is döntötték, hogy felkeresik. Lilium tanácsára levetettek magukról minden vasból készült holmit, valamint Trebonius letett azt a kis fioláját, melyben szentelt víz van, majd arról alakult ki vita, hogy ne vigyenek-e egy szép falusi lányt ajándékba a szatírnak. Végül azért tettek le erről a szándékukról, mivel nem akartak beszédtémát, hogy fényes nappal egy lánnyal együtt eltűnnek az erdőben, főleg ha az a lány nem tér vissza 14 napon belül, vagy a tündérrel töltött esetleges éjszaka után megváltozna. Különben is Katarina közölte, hogy ha arra kerül a sor, szívesen vesz részt a szatírral egy kis szórakozáson.

Antoine és Lilium vezetésével neki is vágtak, bízva abban, hogy a szatír területére sikerül bejutniuk a legutóbbi ivócimbora és a tündérvérű segítségével.

 

Antoine jó fertályórányi séta után felmutatott a forrásra, amely egy a hegységben levő számtalan forrás közül, foglalatlanul bugyog elő a víz egy szűk, meredek falú völgyben. Lilium azonnal megérezte a tündér regiót, de mielőtt eldönthették volna mit tesznek, mint egy függöny, szétnyílt a levegő és Gwaihir állt előttük.

A szatír üdvözölte Liliumot, majd Antoinet, végül a csapat tagjait, a nevükön szólítva őket. Közölte, örül, hogy ideérkeztük után ilyen hamar felkeresték, és meghívta őket az otthonába. Követték is, a regióban a forrás környéke teljesen máshogy festett. A forrás márványba foglalva, mellette lugas, mely szintén faragott kőoszlopokon nyugszik. A hegyoldalba lépcsők vezettek fel, pár tündérke egy nyárson őzet sütött. Mikor Trebonius – aki egész nyáron apró csecsebecséket szórt el a hegységben, a tündérek részére - megközelítette a tündérkéket, azok rávicsorítottak tűhegyes fogaikkal, és arcuk sem volt bizalomgerjesztő.

Gwaihir asztalhoz ültette őket, kupák jelentek meg, melyekben bort szolgált fel, mondván örül, hogy folytatódik a buli. Antoine zenélt, a társaság beszélgetett a házigazdával. Megtudták, régóta lakik itt, nevetve mesélte, valamikor a rómaiak, akiknek a földjéről ő is származik, azt hitték, ő Bacchus, az egyik istenük, és a közeli faluban levő forrás mellett még oltárt is állítottak neki. Emlékszik a korábbi varázslókra, valamin összevesztek a sárkányon lovaglókkal, ezért kellett elhagyniuk a conventusukat. Ezt nem részletezte, de azt még mesélte, hogy pár napja látott is erre egy sárkánylovast. Bár, a rómaiakról is úgy beszélt, mint ha nemrég éltek volna itt.

 

Röviden, Trebionius és Vid berúgtak rendesen, Katarina, majd  Lilium is elmentek Gwaihirral „megnézni kis birtokát”. Chrisagon maradt annyira józan, hogy elkérhesse a viseket a tündértől, majd elbúcsúztak tőle és Antoine-val kikísérték társaikat a regióból. Megkönnyebbülve tapasztalták, hogy bár elmúlt a nap, még mindig telihold van, így nem 14 napot töltöttek el Gwaihir vendégeiként. Pogányban alaposan kialudták magukat, majd visszatértek a conventusba. 

 

2.

Közeledett az ősz első újholdja, mely ebben az évben Szent Damján és Szent Kozma ünnepére esett. Trebonius nyilvántartása szerint a legfontosabb vist, vim vist őriznek Sabaria ősi katakombái, melyet most lehet elhozni.   

Eldöntötték, hogy Vid, Chrisagon és Trebonius elmennek Szombathelyre, megkeresni a vist. Mivel katakombákba kell lemenni, úgy döntöttek, jobb ha több varázsló is megy, nem tudni kit, mit találnak ott. Azonban, fogalmuk sem volt, hogy hol is vannak ezek a katakombák.  Hogy megtudják hová temetkeztek a régi rómaiak, Antoine, aki már többször is járt a településen - már ivócimborái is voltak - előbb indult el a csapatnál. Abban egyeztek meg, este találkozik a varázslókkal Szombathelyen, a központban. 

 

Antoine az egyik ivóban nagy nehezen kiderítette hogy a katakombák a püspöki lakótoronytól mintegy 50 méterre találhatók, már e település határán kívül. Elég nehéz volt megtudnia, akikkel beszélgetett nem is hallották még ezt a szót, meg nem is mert nyíltan rákérdezni, nehogy gyanús legyen. Bent járt már a délutánban, mikor az egyik katona közölte vele, hogy a várkapitánytól már hallotta ezt a szót, annyit tudni, hogy a püspök tornya melletti raktár alatti pincét említette így.

Maga az épület egy, a földből alig kiálló kőépület, egy őr előtte álldogál, vagy ha esik, akkor a mellette levő kunyhóban húzódik meg. Mivel az ősz idén elég korán jött, és már a levelek nagy része is lehullott, valamint napok óta esik az eső, az őrt nem látta, csak a kunyhót, amelyből fény szivárgott ki. 

 

Ezzel a hírrel várta a kis csapatot, ugyanis a varázslókat több fegyveres is elkísérte. Chrisagon nem is indul három fős kíséretnél kevesebb emberrel el, és Trebonius sem szereti otthon hagyni fegyvereseit. 

Chrisagon volt az, aki Mentem varázslattal elaltatta az őrt, majd Trebonius átnézte a kunyhót, ahol a tűzön kívül a szalmaágyon fekvő őrt, valamint pár cserépedényt talált csak.

 

A raktárt egy faajtót őrizte, ezt könnyen kinyitották. Egy régi, megkopott lépcső vezetett le egy kisebb terembe, itt hordókban sózott hús, gabona, bödönökben zsír, valamint szárított zöldség, gyümölcs volt található, viszont semmi, ami a régi rómaiak temetkezési helyére emlékezett volna. Gyanakodtak, mégsem ez az a hely, akár több katakomba is lehetett régen, de ekkor Trebonius ellőtt egy 20-as szintű InVim varázslatot, amitől felderengett egy faajtó a terem déli végén. Könnyen kinyitották, egy rövid folyosóra értek, itt már érezhetővé vált a pokoli aura. A folyosó végén egy kőajtó, rajta egy kulcslyuk. Az ajtóra Hádész és az alvilág volt festve.

 

Kulcsuk nem volt, megpróbálkoztak a hagyományos módszerrel (álkulcs), az ajtót sikerült is kinyitniuk, de amikor beléptek a terembe, varázslat sújtott le rájuk. Egyedül Videt védte meg a Parma Magica, így mindenki más szürkületbe került.

 

A varázslóknak sikerült gond nélkül felülkerekedniük a szürkületen, de a velük tartó csatlósokat jobban megviselte az eset, többször is nevetőgörcsben törtek ki. Lent aztán három folyosó indult el, benne szarkofágok, urnák.

A katakomba végén találtak egy oltárt, mely mögött a földön mágikus pecsétre leletek. Megfejtették, hogy egy démont zártak le ide valamikor Hermész rendjének a varázslói. A visek is itt teremtek, Vid, akin nem hatott a szürkület, találta meg őket, a többiek nem is látták.

Míg Vid a mágikus pecsétet másolta le magának, Chrisagon és Trebonius egy szarkofágról leszedték a fedelet, benne egy asszony csontvázára leltek. A rajta található ékszereket leszedték róla, majd Vid megidézte, és megpróbálták kikérdezni, merre vannak még temetkezőhelyek a környéken. Az asszony, bár legjobb tudomása szerint válaszolt, azzal nem mentek sokra, mivel a régi, mára már eltűnt utcákról és kapukról beszélt, így hagyták elmenni. Abban megegyeztek, hogy varázstárgyat biztosan nem fognak találni, hiszen a katakombát már biztos átnézték a korábbi varázslók is.

Rögtön haza is indultak, azonban a mocsáron átvezető úton zombik támadtak rájuk, akiket egy, mágiát is használó élőhalott vezetett. Bár, erősebbek voltak a zombiknál, azokat nehéz volt sebezni. Trebonius az út jobb oldalán támadókat ejtette csapdába, Chrisagon és Vid lassan haladtak varázslataikkal, a csatlósok, akik eltalálták a zombikat, kevés sérülést okoztak nekik. Kezdett patthelyzet kialakulni, ráadásul villám is lesújtott rájuk, mikor mozgást vettek észre a mocsárban, azonban nem újabb élőhalottak érkeztek, hanem a zombikat támadta hátba egy csapat haramia, Chrisagon eddig ismeretlen bajtársa, Zámor vezérletével. (Zámor előző éjszaka álmot látott, mely szerint egy nagyhatalmú segítőre tehet szert, azonban azt az embert veszély fenyegeti, a mocsárban.) Miután egyesült erővel legyőzték a zombikat, megtalálták a vezetőjüket is, akit Vid kikérdezett. Mint megtudta, ő volt valamikor Sabariában Jupiter papja, azonban mikor az istenek elfordultak tőlük, és a birodalmat csapások érték, a papok úgy döntöttek, hogy a főisten papját élve el kell temetniük, ezzel békítve meg. Így aztán kivitték a városon kívül egy szentélyhez, ahol élve elásták. Ő azonban – véleménye szerint - nem halt meg, kiásta magát, viszont a szentély területét nem tudta elhagyni. A környék lassan elmocsarasodott, a szentély beomlott, az élőhalottak azok a vándorok, akik a szentély helyén levő kiemelkedésen pihentek meg. Most, megérezte a csapatot, rajtuk az erőt, rajtuk ütött.

A csapat levette az élőhalottról a fejékét, melyből mágiát érzékeltek, majd a fejet Vid hazavitte magával, gondolta tartósítja és alkalmanként elbeszélget vele. 

 

Kép egy szatírról

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://poganyko.blog.hu/api/trackback/id/tr544531776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.