Pogánykő

Egy Ars Magica conventus mindennapjai a XII. századi Magyarországon.

A johanniták

2012.08.07. 09:42 Donatus a Jerbiton

A Jeruzsálemi Szent János Lovagrend a szentföldi zarándokok elhelyezésére, ellátására, lelki gondozására, védelmére és a betegek ápolására Jeruzsálemben létesített lovagi szervezet. Nevük latinul Ordo Equitum Hospitaliensium Sancti Joannis de Jerusalem.

1020-ban Amalfiból származó hajósok alapítottak Jeruzsálemben kórházat Alamizsnás Szent János tiszteletére, melyet bencések tartottak fenn. Az Amalfiból származó Gerard az önállóság irányába terelte a betegellátó közösséget, amelynek fontossága az első keresztes hadjárat után megnövekedett. A közösségnek szabályzatot szerkesztet, melyet II. Paszkál pápa 1113. február 15. napján jóváhagyott, az Ispotályos Rendet a Szentszék közvetlen oltalma alá helyezte, így biztosítva függetlenségét. Gerard egyszerű fekete köpeny viselését írta elő a rendtagoknak, amit a bal vállon fehér kereszt díszített. A hármas szerzetesi fogadalom (szegénység, szüzesség, engedelmesség) mellett a betegek iránti szeretetet hangsúlyozták cselekedeteiket pedig a főerények (bölcsesség, bátorság, mértékletesség és igazságosság) határozták meg.

1136-ban Raymond de Puy nagymester vezetése idején az ispotály és a közösség megváltozott: az intézmény ápoltjainak, illetve a zarándokok biztonsága érdekében szükségessé vált a védelem megszervezése, főként a gyakori iszlám támadások miatt. Sok keresztes csatlakozott hozzájuk, az új szabályzat szerint a szerzetesek harcosok is lettek, a belépő lovagok szerzetesi fogadalmat tettek. A század közepére alakult ki a rend kettős betegápoló és katonai jellege, valamint hierarchikus szervezete, amelyet az 1155 táján szerkesztett rendi regula rögzített. Ezzel egyházi katonai lovagrendé vált. Az új szabályzatot követően jelent meg címerükben a nyolcágú kereszt, jelezve, hogy a lovagok kezdetben nyolc különböző közösségben éltek. (Provence, Auvergne, Franciaország, Itália, Aragónia-Navarra, Kasztília-León-Portugália, Anglia és Németország)

A rendtagok három csoportba tagozódtak: lovagok, papok - akik nem foghattak fegyvert - és a harmadik csoportban a fegyverhordozók, betegápolók és mesteremberek.

A nagymester mellett állt a rendi tanács (consilium ordinarium), amely nyolc tagból állt, ők nyolcféle ügyet képviseltek, például kórházügy, hadügy, hajózás, várépítés stb.,- másrészt ők képviselték a nyolc legfontosabb nemzetet. A rendnek női ága is volt, az apácák az ispotályokban női betegek ápolásával foglalkoztak.

A rend idővel az adományoknak köszönhetően hatalmas vagyonra, nagy kiterjedésű földbirtokokra tett szert a Földközi-tenger térségében és Európában, ez képezte az új fiókkórházak, és az akkori feladatok ellátásának gazdasági alapját. A jeruzsálemi kórháza pl. 2000 személyt tudott befogadni. A nagybirtokokat – közigazgatási szempontból – úgynevezett kommendákban, regionálisan pedig rendtartományokban, perjelségekben, valamint nagyperjelségekben fogták össze.

Magyarország a XII. század elején kapcsolódott a lovagrend történelmébe, néhány évtizeddel a Rend alapítása után. 1135-ben egy Petronilla nevű magyar hölgy Jeruzsálemben szálláshelyet vásárolt magyar zarándokoknak, s kapcsolatba lépett a renddel. A lovagok II. Géza (1147-62) idejében telepedtek meg Esztergomban, Budán és Székesfehérvárott. Ispotályt építettek, és ahol lehetett, hőforrások vizét is fölhasználva gyógyítottak. A király (maga is johannita?) Jeruzsálemben kolostort és ispotályt épített, s a rendre bízta. III. István király (1162-72) idején Zalában is lehetett házuk. III. Béla (1172-96) alatt Szlavóniában épült rendházuk, és megkapták a Templomos Lovagrend csurgói birtokait. 1187-ben Óbudán, 1190-ben Nagyváradon nyitottak ispotályt. II. András (1203-35) kiváltságokkal halmozta el a lovagokat, akik végigkísérték szentföldi útján. A rend tekintélyére jellemző, hogy az Aranybulla második példányát a király nekik adta megőrzésre. Uralkodása végére már 19 rendházuk volt az országban. 1241-ben a templomosokkal együtt IV. Béla (1235-70) mellett harcoltak a muhi csatában, s néhány lovag segítette a királyt menekülésében. A rend fehérvári házát a tatárok nem tudták elfoglalni. 1246-ban, a második tatár betöréskor is vitézül küzdöttek, IV. Béla ezért több szabadalommal tüntette ki őket. Megkapták pl. a szörényi bánságot, 1247-ben Kunországot. A rend egy-egy határtorony őrzését vállalta (Pozsony, Moson, Sopron, Vasvár, Németújvár). 1250-ben kolostort emeltek a Nyulak-szigetén. Lányát, Margitot látogatva Béla király gyakran megpihent náluk.

A johanniták és a templomosok között komoly ellentétek húzódott, mely többször is nyílt összecsapásokba torkolltak. Volt hogy az egyikük zár alá vette a másik rendházát, halálra éheztetve az ott lakókat. Többek között a két lovagrend ellenségeskedése is hozzájárult a Jeruzsálemi Királyság megsemmisüléséhez.  

Az általam elképzelt AM világban a johanniták testesítik meg a tökéletes, keresztény szerzeteslovagot. A Hit védelmezői, akik engesztelhetetlenül üldözik az eretnekeket, más vallásúakat és természetesen a mágiahasználókat. Ugyanakkor segítik az árvákat, özvegyeket, betegeket. Hitükből kifolyólag egyfajta „mágiát” is űznek, pl. egy lovag közös tányérból is ehet egy leprással, mégsem kapja el e szörnyű betegséget.  

Elutasítják a templomos rend hozzáállását a varázslókkal kapcsolatban, akik elképzelésem szerint a varázshasználókat hajlamosak eltűrni, míg azok az egyházat nem veszélyeztetik. Hiszen a mágiával jót is lehet tenni és a varázslókat is úgy kell megítélni, mire használják hatalmukat. 

 

johanniták.JPG

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://poganyko.blog.hu/api/trackback/id/tr914699612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.