Pogánykő

Egy Ars Magica conventus mindennapjai a XII. századi Magyarországon.

7. játékülés második része

2012.12.18. 13:43 Donatus a Jerbiton

Elérkezett 1178.

Chrisagon, Vid és Donatus nagyböjt idején, mikor már enyhült a tél, elindultak Bécsbe, hogy beszéljenek Lyellával, Zordon bérc primusával. Az útjuk nyugodtan telt, a hercegi székhelyen a Björnaer William útmutatásainak megfelelően meg is találták Lyellát, aki egy kereskedő házában lakott. Mikor a kereskedő földszinten álló boltjában keresték Lyellát, Vid Parma Magicája jelzett, hogy valaki varázslatot kísérelt meg ellene, míg Chrisagon és Donatus semmit sem éreztek. Ezek után találkoztak csak Lyellával, aki kedvesen fogadta őket. Megtárgyalták az ügyeiket és megállapodtak abban, hogy ha az egyik conventusnak szüksége van segítségre, fordulhat a másikhoz. Elküldik egymásnak könyveik címét, leírt varázslataik nevét, de nincsen egyik conventusnak sem kötelezettsége a másik felé. Elbúcsúztak egymástól, bár varázslóinkban ott bújkált a kisördög, Lyella miért nem kér cserébe semmit, ez mit is jelenthet a későbbiekre nézve.

Lyella még azon az estén a szállásukon megkereste a varázslókat egy fiatal fegyverhordozó társaságában, akit Ranulfnak hívtak.

Elmondta, hogy a fegyverhordozó az új herceg, Lipót udvarában él, egyik itteni tanára segítségével kereste fel őt. Ranulf édesapjának a birtoka az Erdélyi és az Alpesi Tribunálé határán fekszik, az Alpok lábánál, Pogánykőtől mintegy 100 km-re északnyugatra, télen szinte teljesen elzárva a külvilágtól. Ranulfot megkereste az egyik parasztjuk Drogó, aki úgy szökött meg a birtokról. Ranulf apja, Hermann úr megváltozott a tél folyamán, és a birtokon is sok furcsaság történt. Járt a várban egy ismeretlen férfi, aki egy éjszakát töltött ott, majd eltűnt. Másnap járvány tört ki, de korábban eltemetett halottakat is láttak mászkálni, a templomi szent tárgyakból pedig vér folyt. A parasztok közül többen is elindultak segítségért, de róluk nem hallottak. Ő is elindult, valami üldözte is át az erdőn, de szerencsére a nagyapja, aki részt vett Jeruzsálem visszafoglalásában, olyan keresztet hozott onnan, amely miatt nem tudták bántani ezek az árnyak. A fiú fél, ha Diepold passaui püspök tudomására jut, mi történik feléjük, akkor jó indokot talál ahhoz, hogy elkobozza a birtokot, ezért inkább Hermész Rendjét kereste meg. Lyella nem tud most segíteni, mindenképpen Pogánykőre irányította volna fegyverhordozót. Ők a legközelebbi conventus, és a birtok még ennek a Tribunálénak a területén van, habár a hozzá tartozó folyó másik fele már az Alpesihez tartozik. Nem ártana elmenniük körülnézni, ha – a tavasz megérkezése után - eljut a külvilágba mi történik ott, az a Rendnek is árthat. Lehet, hogy egy mágiahasználó áll a háttérben, de lehet hogy a Pokolnak vannak tervei azzal a hellyel.

A csapat persze nem mondott nemet Lyella kérésére, így másnap reggel elindultak, Ranulf és Drogó, a paraszt kíséretében. A fegyverhordozó láncinget, sisakot, kardot viselt, valamint szőrmés köpenyt, és kissé tartózkodó volt velük, míg Drogó állandóan a nyakában levő egyszerű keresztet szorongatta, melyből a varázslók jelentős isteni hatalmat érzékeltek. Négy napot utaztak a téli utakon, általában egy várban, illetve egyszer egy apátságban szálltak meg, mire estére elérkeztek egy kőkereszthez, amit még Ranulf nagyapja állíttatott, mikor hírül vették Jeruzsálem felszabadítását. Innen ágazik le az az út, ami a birtokhoz vezet, mely egy kis völgy most is még erősen behavazva, így nagyon nehéz a járás. Úgy döntöttek, itt éjszakáznak és reggel folytatják az útjukat. Az éjszaka folyamán Zámornak látomása volt, hogy élőholtak támadnak rájuk, illetve látott egy várat, mely fölött sötét árny lebegett. Fel is keltette a többieket, hogy jönnek az élőholtak. Pár percig nem történ semmi, majd a kereszten levő Krisztusból vér kezdett el folyni, megszűnt az isteni dominium, az erdőből élőhalottak bukkantak elő és támadtak a csapatra. A harc folyamán a pokoli hatalom több balsikert is eredményezett, Lui, aki nem tudta hogy a zombik ellen nem használ az íj, annyira megfeszítette fegyverét, hogy a húr elpattant, míg Zámornak egy csapást követően meghúzódott a karja és vált hosszabb időre használhatatlanná bal keze. Ranulf is részt vesz a harcban, még ismerőst is talál az élőhalottak között. A zombik támadása meglepte, izgatottá tette, a harc végeztével javasolta, hogy azonnal menjenek a várhoz, ha egész éjszaka haladnak, hajnalra meg is érkezhetnek. Ezt a varázslók is szorgalmazták, bár Vidnek hosszabb pihenőt kellett tartania, mert a varázslatai annyira kimerítették.

Késő éjjel aztán megindultak, a völgyben haladtak, meredek sziklafalak között, egy befagyott patak mentén. Szerencséjükre az útjuk folyamán először eloszlott a felhő, a Hold is adott fényt amely visszaverődött a havon, de Donatus is szerkesztett lámpát, így az élőholtak által kitaposott ösvényen haladtak lassan. Már pirkadt, mikor kiértek a völgyből, és megpillantották a sziklatetőn álló várat, mely egy kisebb folyó felett, magas hegyek árnyékában állt. Tömör, erős vár, a toronyhoz hozzáépült egy L alakú palotaszárny, vele szemben a kaputorony.

Alatta a falu, templommal. A fák csupaszok, rengeteg varjú körözött éktelen lármát csapva. A faluban volt élet, sápadt, ideges embereket láttak, amint a nappali fényben kaszával, baltával felfegyverezve siettek dolgukra.. A falu lakói megörültek Ranulf érkezésének, a kis templomhoz vezették, ahol folyamatosan imádkoztak az emberek. Ranulf kikérdezte őket, elmondták, hogy a vár urát már több hete nem látták, sajnos járvány tört ki a környéken, elég sokan meghaltak, nem mernek a várba felmenni, mert ott kezdődött a fertőzés. Fent van a várban a papjuk is, és az a két bencés szerzetes is, akik ősszel érkeztek a faluba, így most nincsen aki temessen. Akit ők eltemetnek, annak a sírja másnapra megbolygatva, és a halott eltűnt. Állítottak őrséget a temetőben, de azokat megölték, kegyetlen módon. Most, ha haláleset történik, elhantolják, éjszaka meg mindenki bezárkózik a kunyhójába és retteg. A vár zárva van, hiába kiabálnak, senki sem jön elő, ők meg nem mernek bemenni. Csak várnak és imádkoznak, hátha Isten megszánja őket és véget vet a járványnak. Több embert is elküldtek már segítségért, de eddig se híre, se hamva volt egyiküknek sem.

A varázslók megnézték a betegeket, azok bőre pergamenszerű, zöldes, szemük sárga, nehezen lélegeznek, gyakran maguk alá csinálnak. Megnézték a temetőt, a nyomolvasók szerint a halottak maguk bújtak elő a sírból.

 A vár felé vették az irányt, a falakon nem láttak mozgást, hiába kiabáltak, senki nem jött elő. Hogy bejussanak, Donatus a gyalogkapu ajtaját porrá omlasztotta. Átmenve a kaputornyon, egy udvarra jutottak, ahol tyúkok kapirgáltak. Balra istálló és cselédházak fából, szemben egy zárt homlokzatú, jobbra egy alul árkádos, felül zárt palotaszárny és a hozzá épült kápolna, mellette a lakótorony. Embereket sehol sem láttak, az udvar hátborzongatóan nyugodtnak tűnt. Ranulf a lakótorony bejáratához rohant, amit Donatus hasonló módon nyitott ki mint a várkaput, mire a nagyteremben találták magukat. Itt földön halottak és beteg emberek feküdtek. Ranulf felment az emeletre, a férfiak szállása üres volt, egy szinttel feljebb, az egyik szobában megtalálta húgát és anyját, egy ágyban feküdtek, mindkettő élt, de már a végüket járták, nem is voltak maguknál. Mellettük az egyik bencés szerzetes holtan feküdt a földön. Szellemét Vidnek sikerült megidéznie és kikérdeznie. Annyit tudott elmondani, hogy felhívták őt és testvérét a faluból, mert járvány tört ki a várban. Pokoli dolog folyik itt, a halottak újra felélednek, aki menekülni próbál, azt leölik. Az egész akkor kezdődött, mikor hallomása szerint az úr befogadott éjszakára egy nemest, akiről viszont a faluban nem tudtak semmit, nem is látták megérkezni. Másnap reggelre azonban az idegen eltűnt, és megkezdődött a járvány. A papot és őket még aznap felhívatták, a pap és a szerzetestársa már aznap meghaltak, ő próbálta tenni amit lehetett, míg meg nem kapta a fertőzést. Ranulf átrohant a palotaszárnyba, a családja többi tagját keresni, a lovagterem végénél található kápolnában az oltárt megszentségtelenítve találta, előtte a halott pap feküdt, akit láthatóan megkínoztak. Vele szemben a padlód egy fekete folt, repedt kőpadló, amiről Vid megállapította, hogy egy démont űztek itt el, a pap nem adta könnyen magát. Megpróbálta megidézni őt is, de nem járt eredménnyel.

Ekkor Matt a dalnok kinézett az ablakon, és elejtette a fegyverét, ugyanis az udvaron egy emberszerű, szőrős, szarvas, denevérszárnyas démon jelent meg karddal a kezében, élőhalottak társaságában, majd nemsokára sötétségbe borult az udvar. A csapat úgy döntött, hogy az udvaron szállnak szembe a démonnal. Míg a csatlósok jó része védi őket a zombiktól, addig Vid megpróbálja csökkenteni a démon pokoli hatalmát, míg a többi varázsló, illetve egy-egy erős fegyveresük varázslatokkal és fegyverrel kísérlik meg elpusztítani.

Le is vonultak az udvarra, mikor leértek, Donatus eloszlatta a démon által okozott sötétséget, kirontottak az udvarra és a két csapat egymásnak esett. Itt is történtek balesetek, Donatus egyik villáma a démon helyett a palotaszárny egy részét döntötte romba, több fegyveres csapás is mellé ment. Vid folyamatosan próbálta elűzni a démont, Donatus és Chrisagon varázslataikkal támadták, miközben a démon is rájuk támadt és több pajzshordozót és fegyverest is megsebesített. Az volt a szerencséjük, hogy a démon mindig arra a fegyveresre támadt, aki utoljára megsebezte, így nem ütött rést a varázslókat védők között. Nagy csata után, ahogy a démon kénytelen volt használni hatalmát, Vid is egyre sikeresebben küzdött ellene, így sikerült elűznie, mert Chrisagon és Donatus illetve a fegyveresek hiába sebezték meg többször is, ezek a  sebek nem okoztak komoly kárt benne.  Az élőholtak erre összerogytak, a betegek könnyebben vették a levegőt és elkezdtek gyógyulni. Ranulfból földesúr lett, mivel apja és bátyja is a holtak között volt.

Mikor átnézték a várat, a pincében a padlón egy nyílást találtak, olyan volt, mintha felszakadt volna a föld, ide valaki létrát támasztott. Lejjebb egy ősi terem volt, melynek a közepén egy kút. Erről a teremről Ranulfnak és a várbelieknek nem volt tudomása. A kút mellett egy törött fedő, rajta bonyolult, de kettétört mágikus pecsét, amit lemásoltak maguknak. Biztosak voltak benne, hogy az itt járt idegen valamilyen mágiát használt, hiszen a pecsét erősnek tűnt. Megállapították, hogy a démont még akkor zárta be ide valaki, mikor nem ismerték az elűzésének a formáját.

Ranulf hálából a segítségükért ajándékozott nekik 8 ivókupát a hozzá tartozó vízöntővel, valamint 50 ezüstöt, és a jövendő váruk kápolnájának felszereléséhez egy aranyozott ostyatartót, egy ezüstözött keresztet, és egy rend miseruhának való selymet.

Végül a szokásos képek, egy alpesi várról, egy Rosheim-i (Elzász) XII. században épült lakóházról és egy vízöntőről.  A képek megtalálhatók nagyobb méretben a szokott helyen:)

A vár.jpg

 

Rosheim 1152-es lakóház.jpg

aquamanile.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://poganyko.blog.hu/api/trackback/id/tr174971504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.