Pogánykő

Egy Ars Magica conventus mindennapjai a XII. századi Magyarországon.

Léka és a templomosok

2015.02.27. 13:23 Donatus a Jerbiton

A conventusnak egyre több a kapcsolata a szomszédos templomosokkal, ideje hogy pár mondatot írjak róluk, és Léka váráról is.

Léka vára Kőszegtől 13 km-re, a hegység északi oldalán áll egy kiemelkedésen, melyet a Gyöngyös körülölel. Az 1200-as évek elején a Herény-nemzetségből származó Bana soproni ispán, majd a Csákiak tulajdonában volt a lékai birtok, a helység neve először 1254-ben, IV. Béla nyugati hadakozása idején merült fel az oklevelekben, amikor Győr fia Torda hősiesen védte Leuka várát az osztrákokkal szemben.

A monda szerint, a lékai vár a 14. században véres összecsapás színhelye volt a templomos szerzetesek és a királyi csapatok között. Ez az esemény arra az időre eshetett, amikor Károly Róbert haragja elől a Németújváriak Ausztriába menekültek és elképzelhető, hogy a vár védelmét erre a harcias szerzetesrendre bízták. Valótlan azonban az a feltevés, hogy valaha is a templomosok tulajdonában volt. Mivel a néphagyomány vörös papokról (Rote Plaffen) beszél, így az is lehetséges, hogy nem templomosok, hanem johanniták voltak Lékán. A monda szerint, a barátok elsáncolták magukat a várban és megesküdtek, hogy élve nem adják meg magukat. Az ostromló királyi csapatok egy titkos alagúton bejutottak a bástyák mögé és a hősiesen védekező szerzeteseket beszorították a lovagterembe. A boltíves falak között csak akkor csitult el a csatazaj, amikor az utolsó barát is halva terült el a kövön. A lovagterem padlójáról sokáig nem tudták lemosni a barátok vérét., akik hosszú évekig kísértettek éjfél táján a lékai várkápolnában. Az idegenvezető szerint, a lovagterem bejáratánál még ma is látni időnként egy tenyérnyi vörös foltot a földön…

A vár felsővár udvara alatt van egy rejtélyes funkciójú helyiség. Ez két, negyedgönb kupolával fedett tér, benne egy lapos, hasáb alakú kő („oltárkő”), amit felállítottak a zárókőbe vésett jellegzetes templomos kereszt alá. Azért érdekes, mert a várudvar közepén van egy kerek rács, amin ha lenézünk, víz csillog az alján, teljesen olyan, mintha kút lennem aki először látja, annak is véli. Na, a víz egy kis mélyedésben van, mely ennek a helyiségnek a közepén helyezkedik el.

Van akik szerint ez egy misztérium helyből átalakított őskeresztény szentély, a templomosok, titkos szertartásainak helyszíne, vagy csak egy régi ciszterna, amit valakik átalakítottak. A várból állítólag vezet egy titkos átjáró a 10 km-re levő Borostyánkő várába, Léka kútjából indul és az ottani kútnál volt az átjáró másik vége.

A játék szerint, itt most templomosok élnek. Áll a vár felső része, ami egy ötszögletű öregtoronyból, egy, inkább bergfriednek alkalmas, négyszögletű toronyból, kisebb palotaszárnyból, kaputoronyból és a kápolnából áll. 5 lovag él itt a kíséretével és a szolganéppel. Léka a középkorban vámszedő hely volt, ez a pénz most a templomosokat gazdagítja.

A templomos lovagrend az egyik leghíresebb keresztény lovagrend, rengeteg legendával övezve, melyekbe most nem megyek bele.

1118-ban szerveződött, 9 szentföldi keresztes lovag, kik közül nyolcat név szerint ismerünk, (Hugues de Payens Godefroy de Saoint-Omer, egy flamand lovag, Payens de Montdidier, Archambaud de Saint-Agnan, André de Montbard, Godefroy Bisol vagy Bisot, végül két férfiú akinek csak keresztnevét jegyezték fel: Rossel vagy Roland és Gondemare) de Paynes vezetésével elhatározta, hogy életüket a Szentföld zarándokai védelmének szentelik. Krisztus szegény lovagjainak nevezték magukat, ezzel is utalva kezdeti szegénységükre és elhivatottságukra. A lovagokat II. Balduin, Jeruzsálem királya vette pártfogásába, aki az egykori Salamon templom egy szárnyát adományozta nekik. Lakhelyük után nevezték őket a Templom lovagjainak, vagy egyszerűbben templomos lovagoknak: Fratres Militiae Templi.

Az 1128-ben jött létre a latin nyelvű rendi szabályzatuk (regula), amelyet később újabb kiegészítések követtek egészen a 13. század második feléig. De Payns felkérésére Clarirvauxi Szent Bernát 1132 és 1135 között megalkotta a rend szellemi programját összefoglaló írását.

A pápa kivette a rendet a püspökök joghatósága alól, felmentette őket a birtokaik után járó egyházi tized fizetése alól, és engedélyezte számukra templomok építését, káplánok választását. Ehhez hasonló kiváltságokat ekkoriban csak a ciszterci rend és később a magyarországi Pálos rend élvezett.

A rend előbb a Francia Királyságban, majd Angliában talált támogatókra, aztán elterjedt német és spanyol területeken is. A 12. század második felétől a lovagok Közép-Európa királyságaiban is otthonra találtak. 

A rend tagjai három csoportra oszlottak. A templomosok elitjét a lovagtestvérek alkották, a nehézfegyverzetű, lovagi harcmodort folytató harcosok. Minden lovagnak három lova és egy fegyverhordozója volt. Egyforma felszerelést és ruházatot kaptak, bal vállukon fehér köpenyt hordtak vörös kereszttel, melynek viselését a pápa engedélyezte. Feladatuk a zarándokok védelme, illetve tágabb értelemben a hitetlenek elleni küzdelem volt. A katonai feladatok ellátásán kívül életük a szerzetesek életvitelével egyezett: közös hálótermekben aludtak, együtt étkeztek naponta két alkalommal, a közbeeső időt pedig imádkozással, zsolozsmázással vagy más teendők elvégzésével (a fegyverforgatás gyakorlásával, az állatok ellátásával, vagy éppen őrség adásával) töltötték. A lovagokéval megegyező, szürkésbarna-drapp ruházatot viselő fegyvernökök vagy fegyverhordozók (sergent) alkották a rend második, legnépesebb csoportját. Számuk általában nyolc-kilencszerese volt a lovagokénak. Legfőbb feladatuk a lovagok szolgálata volt, csatában pedig könnyűlovas katonaként támogatták őket. A rend harmadik rétegébe a papok vagy káplánok tartoztak. A rend papjai általában csak a jelentősebb rendházakban és elsősorban a Szentföldön éltek. Feladatuk a tagok lelki életének gondozása volt, és egyedül a nagymesternek illetve a pápának tartoztak engedelmességgel. 

A templomosok zászlója eredetileg fehér (vagy ezüst) és fekete volt: fehér (ezüst) pajzs, felül fekete sávval. A XII. század közepétől egy új, fehér alapon fekete kereszttel ellátott zászlót hagytak jóvá, majd a század utolsó éveiben ez fehér alapon vörös latin - néha „talpas” - keresztes lett. A XIII. század elejétől pedig újra az eredeti alap lett, immár a vörös kereszttel.  A zászló templomos elnevezése gonfalon baucent, vagy csak baucent. A gonfalon magyarul zászló, baucent fehér-fekete foltosat jelent, és ez a szó lett a harci kiáltásuk is.

A templomos rend élén a káptalan által megválasztott Nagymester állt, aki a tisztet élete végéig töltötte be. Kisebb jelentőségű ügyekben egymaga döntött, de a legfontosabb kérdésekben csak a káptalan beleegyezésével határozhatott. Általános helyettese a sénéchal volt, aki háború esetén hasonló jogokkal bírt, mint a nagymester. A rend harmadik számú embere, a hadi ügyekért felelős marsall: maréchal volt. A három legfontosabb tisztség után rangban a tartományok – általában egy-egy ország alkotta provinciák – vezetői: preceptor vagy commandeur következtek. A rendházak, konventek vezetőit szintén így nevezték. A provinciák illetve rendházak elöljáróinak hatalma és jogköre a nagymesteréhez volt hasonló, azzal a különbséggel, hogy kisebb területre terjedt ki. A legfőbb vezetőkből és a szentföldi tartományok elöljáróiból állt a káptalan, amely tanácsaival segítette a nagymestert a rend irányításában. A templomosok évente tartottak generális káptalant, vagyis általános rendi gyűlést is, amelyen elvileg minden tartomány commandeur-jének részt kellett vennie. Ezen kívül az egyes tartományok is tartottak éves gyűléseket.

A Rend Magyarországon a XII. század második felében jelent meg. Az első, források által is igazolható templomos ház az Adriai-tenger mellett fekvő vránai rendház volt. Ezt követően, a XII. század utolsó évtizedeiben a magyarországi templomosok újabb birtokokat, rendházakat kapnak, például Zengg városát, a hozzá tartozó Szent György egyházzal együtt. A XIII. század elejétől pedig kezdetét vette a rend viszonylag gyors terjedése a királyságban, ami elsősorban keresztes eszmeiséget pártfogoló királyaink, Imre és II. András adományainak köszönhető. András király 1217-ben részt vett az ötödik keresztes hadjárat akcióiban, sőt, egyes források szerint tagja is volt a Templomos Rendnek, bár ennek nem maradt fenn hivatalos dokumentuma.

A jelenleg ismert források szerint a középkori Magyar Királyság területén a templomosoknak a rend eltörléséig tizennégy rendháza és közel 50 egyéb birtoka (földterülete, temploma, vára, városa, háza, halastava stb.) volt. A felsorolásból kitűnik, hogy a rend magyarországi házai és birtokai elsősorban az ország déli tartományaiban: Szlavóniában és Horvátországban feküdtek. A magyarországi templomos házak és birtokok önálló provinciát alkottak már a XII. század második felétől. A magyar rendtartomány első említése az 1156 és 1169 közötti időből származik. Ekkor keletkezett a templomos regulának a Statuts Hiérarchiques (Szervezeti rendelkezések) címet viselő része, amely felsorolja az akkor létező európai provinciákat: a franciát, az angolt, a poitou-it, az aragónt, a portugált, a szicíliait és utolsóként a magyart. A templomosok komolyan részt vettek a harcokban a tatárjárás idején, a muhi csatában, és mesterükkel együtt mindannyan odavesztek.

A templomosok több magyarországi konventje is tevékenykedett hiteles helyként.

A templomos rend a XIII. század második felében érte el fejlődése tetőpontját. Európa szinte minden országában jelen voltak, gazdagságuk a királyokéval vetekedett. A Rend őrizte 1204 és 1307 között az úgynevezett Torinói leplet, valamint 1222 után az Aranybulla egy példányát is. Vagyonuk nemcsak jelentős adományokból, hanem banki-pénzügyi tranzakcióikból is származott. A zarándokok számára bankrendszert teremtettek. Az úton levők pénzüket – nehogy a zarándoklat alatt kifosszák őket - bármely templomos rendházban letétbe helyezhették, majd az út során a kiállított váltókkal más rendházakból mindig annyit vehettek fel, amennyi a napi ellátására és továbbutazásra kellett a következő templomos „banki-kirendeltségig”. (Ily módon a zarándokoknak nem kellet attól félniük, hogy a maguknál tartott összes pénzüket elveszik tőlük.)

A templomosok kiváltságaik révén kikerültek mind a világi, mind az egyházi hatóságok felügyelete alól, egyedül a mindenkori pápa parancsolhatott nekik. Akárhol voltak is házaik, birtokaik szerte Európában és a Közel-Keleten, mindenhol mintegy „állam az államban” működtek. A Szentföld mellett hadakozni kezdtek az Ibériai-félszigeten is, hogy segítsenek a visszahódításában (mint ismert, a reconquista csak jóval később, 1492-ben vezetett teljes sikerre). Itt általában a muszlim erőkkel határos területeken kaptak birtokokat, amiket aztán kötelesek voltak megvédeni. A rend bevétele a XIII. század végére olyan óriási lett, hogy a szentföldi erődítmények után önálló földközi tengeri flottát tudtak építtetni. Ebben a korszakban születhetett a templomosok kincséről szóló legenda. Ám hatalmasak voltak a kiadások is, hiszen a szerzetes lovagok csupán harcoltak, vagyis el kellett tartani őket, csak azt „termelték meg”, amit csata közben és után zsákmányoltak. Az elmúlt évtizedekben történészek sokasága végzett számításokat a templomos rend képzeletbeli főkönyvéről. Egy biztos: a nagy kiadások mellett a templomosok gazdasági hatalma egyre nőtt, s részben ez vezetett a bukásukhoz is.

Az általam elképzelt AM világban a templomosok, bár keresztény szerzeteslovagok, a mágiára nem tekintenek egyértelműen az ördög ajándékaként. Véleményük szerint a mágiát használó lehet jó, vagy gonosz. Ez a hozzáállásuk, illetve az, hogy be is fogadnak maguk közé olyan személyeket, akik valamilyen szinten értenek a mágiához, okozza a johannitákkal való szembeállásukat, amire a gazdasági érdekeik ütközése csak ráerősít.

Végül a képek a várról, majd a lovagrend jelképe, és pár életkép a lovagokkal.

leka.jpg
leka2.jpg

leka3.JPG

leka4.jpg

leka5.jpeg

leka6.jpg

 

templomosok.jpg

templomosok1.jpg

templomosok2.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://poganyko.blog.hu/api/trackback/id/tr497224991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.