Másnap délután elért a csapat a faluhoz közeli, Premontrei rendű apátságba. Az út mentén fekszik, elég nagy terjedelmű. Itt található a környék malma is, valamint egy őrhely. Maga a monostor régi, köveit moha lepi, alacsony, sötét épületek. A szerzetesek a premontreiek fehér reverendáját viselik. A perjel fogadta őket, fiatal ember. Éppen a templomot bontották, újat építenek, mivel a perjel a Szentföldről ereklyékkel tért haza, (a Szent Család szamarának szőre, Szent Jeromos egy foga) melyekhez méltatlan egy ilyen „kis” templom. (Varázslóink nem éreztek az ereklyék körül valós isteni erőt) Együtt vacsoráztak a szerzetesekkel, közben a Krónikák könyvéből olvasott fel részleteket az egyik szerzetes. A vacsora böjti, halat ettek kenyérrel, fehérborral.
A perjel ismeri a magyarokat, járt is az országukban. Több mindent is elmondott róluk.
"Valamikor vad, pogány népség volt, úgy háromszáz évvel ezelőtt jelentek meg és foglalták el az országukat. Utána az Úr bosszúból az ő nyájának eltévelyedéséért, a magyarokat egészen a frankok királyságáig elküldte, akik végigpusztították az országokat. Majd lecsillapodtak, szent életű István királyuk alatt felvették a kereszténységet, azóta az Úr hűséges szolgái ők is. A királyuk korlátlan úr, az ország hatalmas, gazdag, még Bizánc is tart tőle. Jelenlegi uruk Béla, aki Bizáncban nevelkedett. A magyarok őszerinte nem az a vad népség mint mondják, bár az igaz, hogy nem szeretik az idegeneket. Ha elértek a Murához, az azt jelenti, hogy megérkeztek az ő földjükre. Maradjanak az úton, mert védekezésül elmocsarasítottak területeket, illetve vad lényekkel vigyázzák a határukat, amiket még a pogány sámánjaik idéztek meg, ezek azóta is ott élnek a mocsarakban, erdősségekben."
Miután elhagyták a monostort, Euphemios átváltozott sólyommá, és elrepült megkeresni Agrippát, hogy leadja a conventus rendelését, amit majd ősszel hoz el nekik. Megbeszélték, hogy a Mura átkelőjénél találkoznak, a csapat ott megvárja.
1176. április közepére elérték a határt. Az úton, egy idő után jobbra és balra mocsár terült el, az útról nehéz letérni, néha egy-egy lénynek az árnyait vették észre. Majd elértek egy folyóhoz, itt egy csonka kőtorony állt, mellette egy faház ahol többen ültek, katonák. Furcsa nyelvet beszélnek, nem viselnek nehéz páncélzatot, ők a magyarok. Egyikük töri a latint, viszont érti a szlávot és az olaszt is, míg az egyik katona görögül tud. Velük tudtak beszélni. Elmondták nekik, először az ispánhoz kell menniük, jelenleg Türje úr az, és természetesen a székhelyén, Vasváron lakik. Csak menjenek az úton tovább, és így érkeznek majd Vasvárra.
Két napig vártak Euphemiosra, mondván kicsit pihenniük kell. Miután megjött a görög varázsló, egy révész segítségével átkeltek a folyón, majd továbbmentek az úton egy Muraszombata nevű vár mellett, ami egy dombon áll. Alatta település, templom. Majd az úton haladtak, falvak és egy-két udvarház mellett (lakótorony, vagy lakótorony fa paliszáddal, illetve egyszer egy motte), de nem találkoztak sem nagyobb várral, sem várossal, sem monostorral. A táj dombos, erdős, vad, kevés a megművelt terület. A falvak egyszerű épületekből állnak, nem egy helyen még sátorban laknak az emberek. Azt megtudták, hogy a falvak egy része még mindig nem állandó település, télen a földbe vájt házakban laknak az emberek, de tavasztól őszig kiköltöznek furcsa, kör alakú sátraikba.
Majd elértek egy nagyobb folyóhoz, a révész szerint Rábának hívták, ő igazította útba őket Vasvár felé. Elhaladtak egy hosszú sánc mellett, míg átkelhettek egy fa toronyba ékelt kapun, majd megérkeztek Vasvárra.
Vasvár egy földvár aminek a közepén egy lakótorony és több faépület valamint számos kerek sátor áll, valamint egy kis templom és temető. Mellette, egy másik dombon egy nagy, három hajós bazilika áll, mely Szent Mihálynak van szentelve, és a társaskáptalan kő-fa palotája helyezkedik még itt el. A váron kívül még sok vaskohó, házak, sátrak, kocsmák, karámok.
Miután megérkezett a csapat a település szélére, a lovag előre küldte az apródját az ispánhoz. Hamarosan megérkezett a válasz, Türje úr fogadja őt, a többieknek meg egy sátort biztosít. Türje úr átvette a hamisított okmányt, ránézett, majd visszaadta azzal, hogy másnap Szent György ünnepe után megnézik a nagypréposttal. Latinul beszélt velük, látszik, hogy harcedzett, a korhoz képest művelt úr. Don Boscót, mint a Templomos lovagrend tiszteletbeli esperesét a nagyprépost látta vendégül. Délután a csapat tagjai körbenéztek, vásároltak egy-két dolgot, pl. szerszámokat. Másnap aztán többen misére mentek, ezt a bazilikában tartották, a katonákon kívül a kohászok és családjuk, valamint a kiszolgáló népek is részt vettek rajta. A társaskáptalan celebrálja, de Don Bosco is egyike a koncelebrálóknak. Utána a nagyprépost ellenőrizte a latin nyelvű okmányokat és beszélt az ispánnal, aki szintén tud latinul, bár írni és olvasni nem. Bizalmatlanok voltak az okmányokkal szemben, hiszen idáig nem volt a vár földesúri tiszte betöltve, a falvak vagyona hozzájuk vándorolt. Ebből valamekkora összeget természetesen tovább küldtek az örökösöknek (az öreg varázsló kapta meg), de jó részét maguknál tartottak.
Mivel azonban az ispán nem talált semmi kivetnivalót, kényszeredetten üdvözölte őket Béla úr királyságában, remélte hogy betartják az ország törvényeit, és vigyázzák a rájuk bízott javakat. Még tájékoztatta a vár új urát, hogy vészidőben 3 harcossal köteles megjelenni a király seregében. Mivel Henrik osztrák herceg nagyon mocorog mostanában és befogadta Géza herceget, Béla úr lázongó öccsét, jobb is, ha készülnek, mert bármikor szükség lehet rájuk. Ha minden igaz, a király idén haddal fog vonulni ellenük. A bizánci császár megsegítésére a nádor vezénylete alatt már küldött egy hadat, így biztos, hogy az osztrák ellen ők fognak harcolni.
Elbocsátotta őket, és a csapat megindult vissza az úton, a révig. Átkeltek a Rábán, majd több falun. Az feltűnt nekik, hogy monostort sehol nem látnak, csak kicsi, falusi templomokat, azokat is ritkán. Elértek Szombathelyhez, ez egy valamivel nagyobb település, két kőtoronnyal, amely közül az egyiket kőfal vesz körül, a másik viszont a falon kívül áll, mellette egy templom. A kőfalon belül pár kőépület is áll, illetve több háznak kő az alapja, melyre fa kiegészítést húztak. A települést nem veszi körül fal, a házak jó része itt is földbe süllyesztett, amelyek nem, azok a római alapokra felhúzott faházak, ezek viszont csak a korábbi házak kis részét foglalták el. Több romépületet is látni, egy-egy elfekvő oszlop is mutatkozik még. Több helyről pokoli hatalmat éreznek, a Perint patak partján viszont erős mennyeit. Innen már jól látni a hegységet kékleni, ahová tartanak. Még egy darabig a Gyöngyös pataktól nem messze futó úton haladtak, majd átvágtak egy erdőn, így értek el Szerdahelyre, amely egy háromszintes lakótorony egy kis dombon, mellette egy torony nélküli templom és alatta a falu. Ura, Bese fogadta őket, és meg is hívta a társaságot, hogy töltsék itt az éjszakát, mivel a tornyuk lakhatatlan. A csapat megköszönte a fogadtatást, elfogadták az ételt, de nem szálltak meg nála, minél hamarabb meg akartak érkezni lakhelyükre. Még közölték Bese úrral, hogy három nap múlva meghívják birtokbejárásra (ezzel időt adva neki, hogy az ő földjükről visszahívja favágóit, embereit).
Megérkeztek Velembe. Maga a falu egy patak partján fekszik egy völgyben, odafelé már látni a vár maradványait a hegytetőn. A patakon egy vízimalom, ez már az övüké. A falu a patak két oldalán helyezkedik el, a házak nem földbe vájtak, hanem apró faházak, melyek a domboldalba simulnak.
Mivel Bese úr háza népétől már elterjedt a hír, a falusiak összefutottak, hogy lássák az új urat. Élükön az öreg Csöged, a falui vezetője, aki üdvözölte Commodus lovagot és kíséretét, bár azért nagyot néztek a népes társaság láttán.
Felkísérték őket a hegytetőre, mely elég meredek utat jelentett.
A lakótorony a hegy tetején, egy árokkal kettéválasztott hosszú, keskeny plató déli végén áll, 5 szintes, azonban elég romos állapotban van. Látható, hogy valamikor több épület és egy fal is állt itt, ezek azonban már tönkre mentek, van, aminek csak az alapja áll, a palotaszárny leégett, nagy romhalmaz. Viszont, a lakótorony előtt álló, a plató legvégén emelkedő kis őrtorony teljesen ép. A kőműves véleménye szerint télre kettő, talán három szintet is rendbe tud hozni. Addig is, az építési területtől északra, a plató túlsó végén a parasztokkal faházakat építtettek, amelybe beköltöztek a mágusok és a bajtársaik, valamint a hegy következő teraszán, messze a varázslóktól egy oltárt emeltetett Don Bosco. Ezen a teraszon épültek meg a csatlósok kunyhói is.
Megkezdék a conventusuk kialakítását. A napi rutin kialakult, a varázslók a faházaikban a könyveiket írták. Megbeszélték, míg nincsen legalább egy műhelyük, varázslatokat írnak le, így segítve a másikat új varázslatok megtanulásában, illetve ezeket a varázslatokat akár el is tudják majd más conventusnak adni, vagy visre, könyvekre becserélni. A bajtársak úgy ütik el az időt, ahogy tudják. Általában a környéket derítették fel.
Donatus felvetette, hogy éjszakánként leoson a falvakba (mármint Velem és Pogány) és egy kis Herbam varázslattal megdobja az ezévi termésátlagot. Javasolta, Euphemios tegye ugyanezt az állatokkal. Euphemios azt javasolta, hogy ezt tegye meg a csapat úgy, hogy előtte a pap járja be a falvakat egy körmenet keretében. Donatus szerint ez nem jó ötlet, mert előbb-utóbb úgyis kiderül hogy fent a várban varázslók élnek. Akkor ne arra emlékezzenek az emberek, hogy imáik hatására milyen jó lett a termés, hanem arra, hogy a varázslók megérkezése óta mennyi dió terem, és a tyúkok is tojnak rendesen. Így könnyebb lesz elfogadtatni velük magukat.
Commodus, mint a vár ura bejárta a környező településeket, megismerkedett a helyi urakkal. Elég egyszerű népség, felmenőik családfők voltak a honfoglaló törzsekben. Mind harcosok, máshoz nem is értenek, bár nagyrészük Vasvárnál messzebbre nem jutott el. Egy-két olyan ember van, akik II. István uralma alatt harcoltak a görögökkel, vagy az osztrák herceggel, de legtöbben inkább egymással hadakoztak, mikor egyszerre két királya is volt az országnak. Commodus a kőszegi várúrral még nem találkozott. A Rohonctól nyugatabbra eső falvaknak nincsenek földesuraik, ők az avarok maradékai és a székelyek, akik határőrizeti feladatokat látnak el. A conventustól nyugatra, a hegység lábánál kezdődik a gyepű, ezt őrzik.
A vár urának nem volt sok ideje a bemutatkozó utakra, hamarosan megérkezett a várt küldönc, a nemesúrnak és három fegyveresének meg kell jelennie Pál apostol ünnepén Kőszegen, ahol a környező nemesek és várjobbágyok gyülekeznek. Így aztán csak egy hónapjuk maradt felkészülni. A falvak fiataljait összehívták, majd kiválasztották azt a három embert, aki alkalmasnak tűnik a katonáskodásra. Mondani sem kell, az összes parasztgyerek menni akart.
Kőszegen nem a földesúri várban, hanem a Gyöngyös pataktól nem messze álló földvárban gyülekeztek a csapatok. Mivel ők közel van, elég utolsó nap este megjelenni, így aztán a földvárban az emberek alszanak a földön, a lovagunk pedig megismerkedett Héder nembeli Péterrel, aki jól beszéli a latint. Elnézést kért, amiért eddig nem találkoztak, de szervezte a gyülekezőt. Üdvözölte a szomszédságában, majd közölte, hogy boldog, amiért végre van a környéken egy nagy tapasztalattal rendelkező, művelt úr is, nem csak ezek a magyar bugrisok, akik legszívesebben még mindig sátorban laknának, lovat ennének, és ha az Anyaszentegyház nem figyelne rájuk, bálványokat imádnának. Az alsó várban nincsen komolyabb épület, csak sátrak és egy faház, ezért ők és még pár nemes fellovagoltak a várba és itt látta vendégül őket. Aránylag hosszú az út, de megéri. A vár nem túl nagy, de erős. Egy kaputornya van, egy kiemelkedésen álló nagy, ötszintes lakótornyot vesz körül a vár fala. Innen jól belátni a környéket, északra a gyepűig, illetve az utána húzódó, hófödte hegyekig ellátni, délre és keletre meg végig a síkságon. Kis ismerkedő ivászat után itt töltötték az éjszakát, majd reggel irány le a sereghez. Kb. hatvanan gyűltetek össze és indultak meg a mosoni várhoz, ahol Béla király gyülekezett a seregével. Mintegy ezer fős sereg gyűlt össze és vetette rá magát az osztrák herceg birtokára. Csak kisebb csetepaték alakultak ki, a felderítők és Henrik osztrák herceg csapatai között. Több vár is meghódolt, majd Gumpoldskirchennél várta a királyt a herceg küldöttsége. Tárgyaltak Bélával, három napon át, naponta többször. Majd több szekér ajándék érkezik, és a sereg visszafordul. Mint megtudták, a herceg meghalt, Béla úr lázadó öccse, Géza herceg továbbszökött Bécsből a cseh királyhoz, és az új herceg megegyezett a magyar királlyal, így a háborúskodásnak vége. Csatában nem vett részt a csapat, melynek Commoduson és a három katonán kívül Vincenzo, és az unatkozó Matt volt a tagja.
Még a nyár elején, Euphemios egyik reggel a szokásos repülését végezte, mikor egy szekér karavánra lett figyelmes, ami folyó mentén haladtak Kőszeg felé. Egy nagy család utazott több szekéren. Egyszer csak egy idősebb férfi egyenesen a sólyomra mutatott, majd letértek az útról és arra vették az irány, merre a sólyom repült. Ezt Euphemios érdekesnek találta, és leszállt közéjük. Tisztelettel fogadták, a családfő Borsvád fia Keve néven mutatkozott be a sólyomembernek, akit már két éve keresnek. Ő látta álmaiban, el is indultak Erdélyből, hogy megkeressék és őt szolgálják. Családjában akad kovács, felesége füvesasszony, egyik fia íjkészítő. Euphemios felkísérte őket a várba, ahol hamarosan beilleszkedtek, bár a kereszténységet nem voltak hajlandók gyakorolni.
