1204-ben Imre király megvádolta Bár-Kalán nembeli Kalán pécsi püspököt, hogy a saját unokahúgával tart fenn bűnös viszonyt. Őt vádolták korábban azzal, hogy mérgezett ostyával meggyilkolta Béla királyt. A vád azért került elő, mert az esztergomi érseknek megválasztott János kalocsai érsek ellen öt püspök meggyőzte a kanonokok egy részét, hogy Kalánt válasszák meg érseknek, akivel Imre király rossz viszonyban volt.
Ugyanez az öt püspök vizsgálta meg a király vérfertőző vádjait és mentette fel alóla Kalánt. A vitának III. Ince pápa vetett véget azzal, hogy a következő évben Jánost erősítette meg az érseki székben. Csák Ugrin győri püspököt is megválasztották érseknek, de ő augusztusban elhunyt. Így kezdődött az egész, másfél éves vita.
Győrben is új püspök lett, ez már jobban érdekelte a conventus lakóit, mint az esztergomi cicaharc. Csák Ugrin megválasztása után, András herceg gyermekkori barátja, Péter, Welek herceg fia lett az új püspök. Ifjabb Commodus is ismeri, így nyugalomra számítanak a varázslók.
Megölik a bizánci császárt, ezért tavasszal a keresztesek újra elfoglalták Bizáncot, Margit császárné, Imre király testvére, mikor a keresztesek betörtek a palotába, teljes császárnői díszben, a trónján ülve várta a támadókat. Montferrati Bonifác, a keresztesek névleges vezetője azonnal feleségül kérte, akinek igent is mondott. Bonifác ettől függetlenül sem lett császár, de újdonsült feleségével együtt megalapította a Thesszaloniki királyságot. A Bizánci birodalom 5 országra esett szét.
Nyáron Imre király királlyá koronáztatta 5 éves fiát, és megeskette hűségére testvérét András herceget, valamint az ország főurait. Szeptemberben Imre meg is halt, Egerben temették el. Az 5 éves László lett II. László néven az új király, András a kormányzó. Mindenki biztos benne hogy ebből baj lesz, mivel András nem elégszik meg azzal, hogy 15-20 évig más helyett kormányozzon, majd félreálljon, ezért az urak fegyverkeznek, egymást bizonytalanul méregetik, pártoskodnak. 1205 elején András a saját embereit helyezte pozícióba, elvette Konstancia királyné vagyonát, amiért a pápa megrótta, és felhívást intézett az ország népéhez, hogy legyenek hűek a gyermek királyhoz.
A királyné Ausztriába szökött a gyerekkel és a koronával, András hadat gyűjt, az ifjú Commodus is a seregébe igyekszik, apja több emberével és Mattal, az öreg dalnokkal.
A tavaszi napéjegyenlőséget követő napon Lilium keresi fel a reggeliző varázslókat, látahóan elég mérges. A két új varázslót, Yatát és Dimitrijt Gwaihir a szatír vendégségbe hívja ma estére. Kicsit sértve érzi magát, hogy a fiatalok nem mutatkoztak még be neki. Azt üzeni, menjen velük a szörnyvadász, és pár erős ember is. Lilium, miután átadta nekik az idézéssel felérő meghívást, még hozzátette, üzeni annak a kecskének, hogy nem a futára.
Furcsállják a meghívást, nem igazán értették, miért kellene az új varázslóknak bemutatkozni a tündérnél. Biztosak benne, hogy valamire rá akarja beszélni a két fiatalt, amit biztos, hogy az idősek nem tennének meg. Mindenesetre, nem akarják hogy megsértődjön, ezért bízva a két varázsló józanságában, pár tanáccsal ellátva útnak indítják őket Andrzej, és négy fegyveres kíséretében.
A regióba való bejutással nem volt semmi gond, bent a tündér már-már gyanúsan kedvesen fogadja őket és embereiket is. Ellátta a csapatot minden földi jóval, majd egy idő után a tárgyra tért. Sajnos neki megtiltották, így nem mehet személyesen, ezért is kérte a conventus segítségét. Nem nagy dolog, valamit ki kellene cserélniük. Ezt a valamit el kellene vinniük egy helyre, és ott kicserélni. Sajnos Oberon őt eltiltotta, mert nem akar újat húzni Nuadával. De azt nem tiltották meg neki, hogy valaki más hajtsa végre a cserét. Ezt a dolgot, így aztán, rájuk gondolt, mint jó barátaira. Ő sem lesz hálátlan természetesen.
A varázslók a részleteket kérdezték, mert a tündér össze-vissza beszélt, de ő elég titokzatos maradt a továbbiakban is.
Annyit kér, hogy azt a fadarabot, mutatott egy nagyjából ember magas rönkre, kellene elvinniük és ott kicserélniük, azt meg visszahozniuk neki. Csak az úton kell végigmenni, majd át a boltíven onnan kb. egy napi járóföldet kell megtenniük, még mindig az úton maradva, ott találják a csere tárgyát. Rögtön tudni fogják, mi az. Ha kicserélték, hozzák vissza, szintén a boltíven keresztül. Az azon az úton-nál, keletnek intett, és meglepődve tapasztalták, hogy ahol az előbb még a hegyoldal húzódott, most az hírtelen tágulni kezd, és egy síkságon átvezető út tűnik fel, természetesen Árkádiában.
A fiatalok kis időt kérte tőle, míg megbeszélik a dolgot. Gwaihir el is ment, összekészíttetni az úticsomagot, természetesnek véve, hogy úgyis elvállalják a dolgot.
Az embereink tudták is, hogy nem mondhatnak neki nemet, ráadásul, ismerve a tündéreket, azt sem tudják kihúzni belőle, mi lesz az a jutalom, amit a végén kapni fognak. Hallottak már mendemondákat, Chrisagon és Andrzej is elég sokat meséltek nekik a tündérek dolgairól, biztosak voltak benne, hogy egy gyereket kell ellopniuk. Annyit beszéltek csak meg, hogy elvállalják, és majd a célnál eldöntik, mit is tesznek. Ráadásul, ez az úton megyünk, át egy boltíven, majd tovább az úton, sem győzte meg őket igazán.
Gwaihir persze örült annak, hogy útnak indulnak. Élelmiszert bort is adott az útra, valamint jó szerencsét kíván. (A borról később kiderült, hogy az ő saját pogányi boruk, amit biztos egy pincét dézsmálva szerzett meg a tündér)
Mikor elindultak, közölte csak velük azt a tündér, hogy az út Árkádián keresztül három nap lesz. Csak bízhattak benne, hogy nem a saját öregapjaik lesznek, mire visszaérnek. A farönk, ember nagyságú volt, de súlya meglepően könnyű, egyik katonájuk cipelte magával.
Két napon keresztül egy síkságon haladtak át, ahol sok különös dolgot láttak, de nem voltak hajlandók lelépni az útról. Majd beértek egy erdőbe, ahol este egy fogadó tűnt fel az út mellett. Bár Andrzej javasolta hogy menjenek tovább, ők a víg muzsikaszó és a hívogató meleg fény hatására úgy döntöttek, hogy ideje lesz ágyban aludniuk.
A fogadó egy emeletes épület volt, fából készült. Bent pár tündér, ember és néhány, sosem látott lény iszogatott, beszélgetett, nem is törődve a belépőkkel. A sarokban egy tündér zenélt egy furulyán. Egy asztalhoz ültek, a fogadós, aki szintén tündérnek látszott, de csak egy szeme volt, kérdés nélkül ételt és italt tett le eléjük.
A csapat melletti asztalnál három amazon ült, fegyvereiket maguk mellé helyezve a földön. Őők hamarosan a kissé megilletődött csapatot kezdte figyelni, majd úgy döntöttek hogy megismerkednek velük, így egyszerűen csak átültek a varázslóink asztalához. A fiatal varázslók, hogy a felszolgált bor hatására történt-e, vagy pedig a három szemrevaló nő előtt akartak-e bevágódni, hamarosan elmesélték miért is vannak itt, hová tartanak. Az amazonok, akik éppen valami szórakozást keresve tértek át Árkádiába, úgy döntöttek, csatlakoznak hozzájuk, bármi is az úticéljuk. Ebbe a két varázsló hamar beleegyezett, főleg azért, mert a „hölgyek” bájaikat ajánlották fel cserébe. A tolmács Yata volt, aki görögül beszélt az amazonokkal, bár azok kicsit értettek latinul.
Másnap reggel kissé fáradtan, ám határozottan vidáman, három amazonnal kiegészülve indultak tovább az úton. Kora délután értek el egy boltívhez, ami az út felett áll. Egyszerű, fából készült boltív volt, még csak faragás sem volt rajta. Az amazonok, akik ugyanazen az úton jöttek a véleményük szerint, nem emlékeztek arra, hogy itt lett volna a boltív.
Nagy levegőt véve, először Andrzej, majd az egyik katona, az amazonok, a varázslók, majd a többi katona sorrendben átmentek a boltíven.
A túloldalon aztán, a korábbihoz képest hatalmas hőség, és még nagyobb páratartalom csapta meg őket, pillanatok alatt le is izzadtak.
Egy kis tisztásra értek egy dús erdőbe, de ez az erdő egyáltalán nem hasonlít azokra, amikben eddig jártak. Azt érzik hogy kikerültek Árkádiából, viszont egy enyhe Pokoli aura érzékelhető az egész területen. A boltív itt egészen máshogy néz ki, kőből van kifaragva, ami tele van domborművekkel, különböző, emberszerű lényeket mintázva, közepén egy koponyával, mintegy figyelmeztetésül.
Maga az erdő hatalmas fákból, dús aljnövényzetből áll, rengeteg az inda, lián, ismeretlen, színes virágok. Tele van élettel, soha nem látott formájú, színű madarak repkednek, zajonganak, majmok rebbennek szét és visítoznak rájuk kijövetelükkor. Sok fa, mintha lábakon állna, ahogy a gyökereik tartják a föld felett. Volt, amelyik el is iramodott, mikor megindultak előre. Ahogy körbe néznek, a farönköt cipelő ember egyszer csak felkiált, és ledobja a rönköt, ami már nem rönk, hanem egy meztelen női alak, aki értetlenül bámul rájuk. Elég bamba a tekintete, mintha együgyű lenne. Megszólították, de nem beszélt, csak nézte őket. Gyorsan terítettek rá egy vékonyabb köntöst. A nő továbbra is csak állt, míg nem szóltak neki, hogy induljon elindul. Zavarba jönnek, eddig azt hitték gyerekről van szó. Gondolták, a tündér egy nőt akar szerezni magának.
Elindultak az úton, ami inkább csak egy szélesebb csapa volt. Fogalmuk sem volt merre járnak, különös állatokat láttak, ismeretlen kígyókat, madarakat, óriási denevéreket, és egy ház nagyságú hosszú orrú állatot, amit megint csak Yata azonosított be, elefánt, ami valamerre a Paradicsom körül, János király országában él. Minden idegen, ismeretlen, színes, szagos, és persze meleg, párás volt. Egyedül emberekkel nem találkoznak egész nap. Az amazonok sem tudták, merre is lehetnek.
Késő délután aztán dobokat, kürtöket hallottak, ahogy közeledik feléjük, így gyorsan az aljnövényzetben kerestek menedéket. Egy menet tűnt fel. Fegyveres katonák kezdték, utána a zenészek, majd egy fogaton egy feldíszített halott férfi, mögötte egy elefánton egy nő, aki meglehetősen hasonlított az ő „rönkükre”. Őrá ketten is vigyáznak, láthatóan kába. Pár díszes ruhájú ember, majd megint katonák zárják a sort. Vannak pap szerű emberek is, valamint egy szobor, ami egy sokkezű női démont ábrázolt. Ekkor nagyon megerősödött a pokoli aura.
Biztos távolságból követték a menetet, így értek el egy templomhoz, mikor már sötétedni kezdett. A templom is furcsa volt, hegyes kupolás épületek, amiket egy fal vett körül. Az erdő is megváltozott ahogy leszállt az éjszaka, a hangok megszaporodtak, fel is erősödtek.
Bent közben elkezdtek vacsorát készteni, éneklés, zene szűrődött ki, majd kinyílt a kapu, és több ember is kijött kosarakkal, és elindultak az erdő felé.
A csapat készenlétben volt, hamarosan el is kaptak egy benszülöttet, akivel csak nagyon nehezen tudtak szót érteni. Egyik varázsló sem éppen a Mentemre hegyezte ki tudását, így többszöri próbálkozás után értették csak meg foglyukat.
Megtudták, a halott egy nagyon gazdag és hatalmas ember, Rádzsa a neve, akit holnap hamvasztanak el, és vele égetik a fiatal feleségét is, hiszen az özvegynek férje után kell mennie, Káli istennő is így akarja.
Így már megváltozott a véleményük, egy barbár istenségnek, aki minden bizonnyal egy démon, ne áldozzanak fel egy szép nőt. Főleg az amazonok voltak azok, akik máris megrohamozták volna a templomot, nem törődve a falakkal, az ott lévő katonákkal, esetleges ördögökkel.
Meg is volt a haditervük. Az amazonok, Andrzej és a két varázsló megy be a templomba, álcázva magukat. A katonák kint várnak, és ha kijönnek az özveggyel, sietnek vissza a boltívhez.
Még pár szolgát elkaptak, akiket aztán megkötöztek, ruháikat elvették, és így mentek a templomhoz. Maga a templom elég nagy épület volt, több udvarral, első részében az árkádok alatt a szolgák szállásaival, itt főzték éppen a vacsorát nagy üstükben, soha nem érzett illatok keveredtek a mosdatlan emberek szagával. Lerakták az összegyűjtött gyümölcsöket, majd egy sötét sarokba húzódtak. Senki nem foglalkozott velük, így elindultak a belső udvarra. Közben azért, sikerült megcsodálniuk az épületegyüttest, annak faragványait, melyek egyszerre voltak lenyűgözőek és rémisztőek a tűzfényben.A belső, kövezett udvar közepén - melyet három oldalról szintén boltívek vettek körül, negyediken a templom bejárata volt -, állt egy halotti máglya, azon a holttest. Itt fény csak a templomból szűrődött ki, ahonnan mormogás, és a káli, káli szó kántálása hallatszott. többen is igyekeztek be a templomba, ők is így tettek.
Az udvaron is volt egy hatalmas szobra annak a többkezű démonnak, látták, hatalmas nyelve kinyújtva, nyakában koponyákból fűzött nyaklán van, kezeiben levágott emberi fej, kard. Megborzongtak az erős pokoli hatalomtól, mely áradt belőle.
Bent a templomban a hordozható szobor állt középen, virágfüzérekkel díszítve, vérrel bekenve, viszont az özvegyet nem látták sehol. A templomban félhomály volt, tele emberekkel, így csak körben, az árkádok alatt tudtak körbe nézni. Szét is váltak, hogy hamarabb végezzenek. A nőt Andrzej találta meg, ugyanis a varázslók egyike egy kincsekkel teli szobában „veszett el”, míg a másik egy kisebb szobában ragadt le, ahol több varázstárgyat és vist fedezett fel, amikkel meg is tömött egy zsákot, amit talált. Andrzej sikeresen összeszedte őket, a kába özvegyre szintén szegényes ruhát adtak, majd megpróbáltak kiosonni a templomból. Egy ideig szerencséjük volt átértek a külső udvarra, de itt egy katona felismerte az özvegyet, és riadót kiáltott.
Még sikerült kijutniuk a kapun, egy őrt kellett csak levágniuk, de aztán elszabadult a pokol. Mire az erdőszélre értek, már tódultak ki a katonák a templomból, így a csapatnak arra sem volt ideje hogy átöltözzön, úgy ahogy voltak, kezdtek el futni vissza az árkádiai bejárathoz. Természetesen utolérték őket, de a négy katona, a három, most már inkább pucér amazon, és Andrzej sikeresen megfutamították az üldözőket, bár ehhez kellett a mágusok egy-egy varázslata is. Most már volt idejük átöltözni, majd haladtak tovább. Hajnalodott már, mikor éles üvöltést hallottak maguk mögül. Nem voltak már messze az átjárótól, megszaporázták a lépteiket. hátranéztek, egy hatalmas, inkább kék, mint fekete, a szoborhoz csak nagyjából hasonló démon üldözte őket, előtte két hatalmas, fekete-sárga csíkos macskaszerűség vágtatott. A démon mögött lemaradva több katona és két kopasz pap. Tudták hogy nem menekülhetnek, inkább felvették a harcot. Akinél volt íj, azzal próbálták lassítani a támadóikat. Először a két tigris ért hozzájuk, Yata közölte ezt, a felismerés örömével a hangjában, ami a többieket teljesen hidegen hagyta.
Andrzej az egyik amazonnal vállvetve, míg a két másik amazon párban küzdött a tigrisekkel. a katonák a varázslókat és a még mindig kába özvegyet védték. (A cserenőt valahol elhagyták, senki sem tudta, hol.) A tigriseket a varázslók segítségével könnyen legyőzték, sietniük is kellett, mert megérkezett a démon, mögötte a katonákkal és a papokkal, akik valamilyen litániába kezdtek. Ezt meghallva az íjászok a papokat iktatták ki, mire a katonák megfutottak, inkább menekülve a démon elől, mint a csapattól.
A démon dühödten hadakozott, egyik amazont meg is ölte, egy másikat és az egyik katonát súlyosan megsebesítette. A többiek is már több sebből véreztek, mire nagy nehezen sikerült elpusztítaniuk. A két fiatal varázsló az űzéssel nem is próbálkozott.
Bekötözték a sebeiket, az amazont elhamvasztották, majd siettek át Árkádiába, bízva abban, hogy az üldözőik ha összeszedik megint a bátorságukat, ide már nem követik őket.
A fogadó a helyén volt, ami meglepte őket, itt elbúcsúztak a két amazontól, akiken nem látszott, hogy nagyon össze lennének törve társuk halála miatt. Inkább büszkék voltak, mert egy ilyen lány ellen harcoltak. siettek is haza, hogy megosszák élményeiket. Az özvegy magához tért, de olyan ribilliót csapott, hogy inkább elkábították, és így vitték el Gwaihirhez. A tünde nem közölte velük, miért kell neki az özvegy, hírtelen elég szűkszavú lett, majdnem úgy dobta ki őket.
A varázslók hazamentek a conventusba, beszámoltak tetteikről. Senki sem tudta hol jártak, kis az a Káli nevű démon, feljegyzéseikben sem találták nyomát. A viseket megvizsgálták, a varázstárgyként azonosított nyaklánc titkát még nem sikerült megfejteniük, annyira idegen mágia.
Gwaihir állta a szavát. Ajándékozott nekik egy kis, gnómok által készített egyméteres vízimalmot, mely az Aranypatakba helyezve évszakonként 1 egységnyi Terram vist gyűjt össze a vízből.
Végül képek hindu templomról, ősi Káli szoborról, és a démonról.
