Pogánykő

Egy Ars Magica conventus mindennapjai a XII. századi Magyarországon.

A harmadik játékülés

2012.04.25. 15:43 Donatus a Jerbiton

Rövid játék volt, többek között azért, mert Chrisagon játékosa hegyében voltunk, ahol megjelent a hegyszomszéd, akit csak nagy nehezen tudtunk kipaterolni. Chrisagon, Donatus  és Vid voltak jelen.

Szent Iván éjszakáján Trebonius listája szerint két helyről is be lehetett gyűjteni viseket. Chrisagon két csatlósával, és Liliummal, Vid tündérvérű bajtársával együtt a Tündérforráshoz mentek, ahol az Intellego vis található. Mivel tartottak a tündérek mágiájától, ezért csak hajnalban indultak útnak, napfelkeltekor. Így tündéreket már nem találtak a forrásnál, de látszott a nyomuk, hiszen a virágok ragyogtak, a fű zöldebb volt, és a forrás is selymesebben csobogott. A forrás felett egy nagy, öreg gyertyán nő, Chrisagon erre a fára varázsolta az InVim varázslatát, és 5 levél fel is ragyogott arany színben, ezeket gyűjtötték be. Ugyanekkor Donatus begyűjtötte a 4 Herbam vist is, ez kis sárga virág volt, mely a remetebarlang feletti tölgykörben virágzott ki ezen a héten.

 Eltelt egy hónap, augusztus közepén Antoine, Chrisagon világfi bajtársa (ő tanult asztronómiát mélyebben) megállapította, mikor jönnek ez évben Szent Lőrinc könnyei. Megint csak Trebonius listája alapján tudják, hogy aquam vist tudnak begyűjteni, ezek a tarcsai vízben levő világító rákok, Szent Lőrinc könnyeikor.

Mivel az aquam varázslatokhoz Chrisagon ért, ő indult el a visért, a pajzshordozója Luc, a két breton csatlós, Lui és Bernard kísérték el, valamint Forcos, Vid erdőjáró bajtársa. (Kis kitérő, Vid közölte a többiekkel, hogy Forcos el van átkozva, teliholdkor vérfarkassá alakul. Ez Donatust elég mélyen érintette, mivel fél a vérfarkasoktól.)

 

A helyiektől annyit lehetett megtudni, hogy a tarcsai forrás valamilyen büdös víz, ami a hegység túlsó, nyugati oldalán kezdődő gyepűben van. A hegy lábánál, nem messze a szalónaki vártól áll Tarcsa faluja, itt gyepűőrző szabadok élnek. Az ő feladatuk vigyázni arra, hogy a veszélyes gyepűbe ne menjenek be az emberek, illetve a gyepűn átjövő idegeneket fogják el. A gyepű itt több kilométer széles, sűrű, sötét, veszélyes erdő. Még az ősi, pogány hit sámánjai hozták létre, fenevadakkal telepítették be.

A kis csapat megközelítette a falut, elbújtak az erdőben, majd sötétedéskor Forcos odaosont a falu szélén álló árnyékszékekhez, és onnan egy férfival tért vissza.

Chrisagon a Csendben feltett kérdés varázslatával megtudta, hogy jut el a vízhez, majd pedig egy spontán varázslattal módosította a fiatalember elméjét, aki csak annyira emlékszik, hogy kijőve az árnyékszékből, elesett és beverte a fejét egy kövön. Forcos vissza is vitte a kába embert, és ügyesen egy kőre fektette/ejtette a fejét.

Ezután már könnyen megtalálták a vizet, amiben egy idő után a szag is segített. A források egy völgyben vannak, kis tóvá gyűlnek össze. Itt, várva az éjszakát, elkezdett letáborozni a csapat. Mindenki másra figyelt, ezért aztán meglepetésként érte őket, amikor egy kúszónövény tekeredett gyorsan a lábukra és kezdett el felkúszni rajtuk.

Chrisagonnak, bár a kezeit nem használhatta, sikerült varázslattal kiszabadítania magát, Forcos letépte magáról a növényt, viszont a bretonokat úgy kellett kiszabadítani. Megtalálták a növény gyökérzetét, mivel Chrisagon vist érzett benne, kiásták és elrakták.

Letáboroztak, besötétedett, várták a csillaghullást, bár már jobban figyeltek. Meg is jelentek az első hullócsillagok, mikor Forcos, aki egy fán foglalt helyet, zajt hallott. Hamarosan mind meghallották, hogy valami közelít, így Fürge Lui is felmászott egy fára, előkészítve íját. Ki is rontott eléjük a sötétből egy hatalmas fekete bika, akinek izzottak a szemei és az orrából füst tört elő. A pajzshordozó és Bernard beálltak Chrisagon elé, mikor a bika megindult, a két íjász elkezdte lőni, míg a földön levők szétrebbentek. A bika átvágtatott közöttük, közben Bernardot beborította egy tűzcsóvával. A következő tűzcsóva Chrisagont érte, de ő megúszta sérülés nélkül. Végül, varázslattal és az íjak erejével sikerült a bikát legyőzni, ugyanis a kézifegyverekkel a katonák nem tudták megsebezni az állatot.

 

Míg tartott a csillaghullás, összegyűjtötték a viseket, majd Chrisagon a bikából is vont ki animalem és ignem vist.

 

Ezek után az éjszaka már nyugodtan telt el, majd másnap visszatértek a conventusba, nagy örömet okozva Menyhértnek, a zsidó orvosnak, mivel egy égési sérültre tett szert. 

 

Végül kép egy árpád-kori faluról. (Tiszaalpáron van egy skanzen)

 

 

http://indafoto.hu/poganyko/image/15235283-9ac34681/user

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://poganyko.blog.hu/api/trackback/id/tr904472961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása