Másnap már javában bent jártak a délelőttben, mire az urak lefáradtak a várból, és elindulhatott a turba. Sümeg ura adott melléjük egy vezetőt, aki a birtokhatárig elkíséri a csapatot. A kereskedő a könyveivel már korábban elindult, kísérői eléggé másnaposak voltak, ráadásul a legifjabb kék-zöld foltokkal volt tele.
Erdőben, a kereskedők által is használt főúton haladtak, amikor szembe jött velük a kereskedő. Elmondta, hogy vissza kellett fordulnia, mert a híd le van szakadva, járhatatlan az út. Tud egy régen használt, mára elhanyagolt utat, ami szintén Veszprémbe vezet, ha gondolják, menjenek vele. Elgondolkoztak a varázslók a lehetőségeiken, de hamar lebeszélték magukat a mágia használatáról. Ha tovább mennek, és később utoléri őket a kereskedő, az gyanús lehet. Ha meg visszahívják a folyóhoz, és látja a varázslatukat, - amit nem is biztos, hogy sikerül megvalósítaniuk – akkor biztos a lebukás, és még mindig nem tudják, errefelé hogy tekintenek a fajtájukra.
Így aztán csatlakoztak a kereskedőhöz és embereihez, akik Liliumra sanda pillantásokat vetettek végig az út során.
Legalább kitudták kérdezni a kereskedőt, aki több hőforrásról is tud a környéken, van amit mai napig látogatnak a fájós hátúak. Egy tisztásra értek, ahol egy utazókocsi állt, mellette két páncélos harcra készen, a kocsi bakján egy férfi íjjal a kezében. Volt itt még több, egyszerű, félig földbe vájt kunyhó. A helyzet hamarosan tisztázódott, Matt, a dalnok oldotta meg a helyzetet azzal, hogy előlépett, majd ékes latinsággal bemutatta gazdáját, Commodust, a szent kereszt harcosát, stb, stb.
A két harcos közül az egyik előlépett, Benedictus von Saar lovagként mutatkozott be, és meghívta tüzéhez keresztes társát kíséretével együtt. Mint később kiderült, a lovag a Balaton déli partján elhelyezkedő Boglár és még pár falu ura. A kocsiból hamarosan előkerülő lányát viszi a veszprémvölgyi apácákhoz egy évre, az útra csatlósa, valamint lánya társalkodónője kísérte el őket. Most kis kitérőt tettek, hogy a közelben levő gyógyvízben megmártózzanak. (Benedictus meg is nyugodott, mikor látta a népes, fegyveres csapatot, nagyobb biztonságban érezte magát.) A csapat letáborozott, az üres kunyhók között, a kereskedő külön húzta meg magát az embereivel.
Donatus, mikor senki sem figyelt, elűzte az élősködőket a kunyhókból, legalább erre az éjszakára. Majd, míg folyt a barátkozás, Donatus elment és megkereste a hőforrást, amely olyan volt, mint amit Euphmeios leírt. A víz egy sziklán levő barlangból tör elő, a szikla lábánál alakítottak ki egy kis mélyedést, itt fürödnek a népek.
Vissza is ment és szólt Chrisagonnak valamint Treboniusnak, és nagy lendülettel megindultak szalamandrát fogni. Hamar rájöttek, hogy az állatokat nem itt kint, a mederben kellene keresniük, hanem a barlangban. Chrisagon szólt az egyik csatlósának, aki kötelet hozott, és nagy nehezen megmászták a sziklát. Ekkor viszont eszükbe jutott, hogy nem hoztak magukkal semmit, amibe a szalamandrákat berakhatják. A sziklán füzérben lógva, kapaszkodva várakoztak, mikor a csatlós visszajön a bőriszákkal.
Bejutottak a barlangba, ami keskeny volt és párás, hamar leizzadtak a ruháikban. Tűzet gyújtottak, mire csak surranó árnyakat láttak a párában a földön, amint a szalamandrák – vagy gőték – beszaladtak a sziklák közé. Hosszas szerencsétlenkedésbe kezdtek, először Donatus eltűntette a párát, (ami a barlang mélyéből kezdett ismét előtörni), majd nagy hajtóvadászatban, mely során több horzsolást is beszereztek, sikerült három szalamandrát befogniuk. (Annyi eszük azért volt, hogy kesztyűt húzzanak, hallva a legendákat.)
Érdekes látványt nyújtottak, mikor visszamentek a többiekhez, csapzottan, koszosan, vérezve.
Megtárgyalták, hogy megpróbálják a szalamandrákat életben tartani, és ha sikerül a tarcsai büdösvíznél elszaporítani. Addigi életben tartásuk már fogas kérdés volt. Repkedtek az ötletek, végül Donatus egy nagy cserépedénybe tette a lényeket, és a barlangihoz hasonló párás levegőt varázsolt be nekik, majd tett be legyeket, gyümölcsöt, füvet, valamit csak megesznek a szalamandrák, akik eléggé mérgesen fújtak rájuk. Még parazsat is bedobtak, de az azonnal kialudt.
A nap hátralevő részében érdemleges dolog nem történt, a lovagok a szentföldi élményeiket osztották meg egymással, többen is szemet vetettek a kisasszonyra, de az illően meghúzódott társalkodónője és apja mellett. Este a dalnok énekelt, többen kockáztak, malmoztak.
Az éjszaka is nyugodtan telt, másnap korán reggel Benedictus a lovag és a nők elmentek fürdeni, a csatlósok a (nem büdös) patakra vízért. Hamarosan kiabálás, üvöltés hallatszott, a csatlósok rohantak visszafelé, mögöttük fegyveresek. A varázslók és a bajtársak is már ébredőben voltak, de még a reggelijükre vártak.
Ekkor az erdőből nyílzápor csapott ki, két irányból is, többeket megsebezve. Commodus, Trebonius, Vincenzo és a Verucchi ikrek a kunyhókon kívül vettek fel védekezőállást, a patak felől támadókat kívánták feltartani. Chrisagon, Donatus és embereik pedig a félig földbe vájt kunyhók között várták az erdőben két oldalról támadókat. Lilium, a conventus intézőjével együtt pedig a lovag utazószekerében keresett menedéket.
Újabb nyílzápor tört elő, ez most nem okozott sérülést, válaszul Donatus a Szeleknek karmai varázslatával „leborotválta” a déli oldal fáit, a kunyhók tetejével egyetemben, a támadókba is belemarva. Felnézett, 5-6 alakot látott fejvesztve menekülni. Chrisagon jégpáncélt vont magára, így ragyogva várta a támadókat, akik nem akartak az erdőből kirontani, hanem, csatlakoztak menekülő társaikhoz.
Egyedül Commodusék találkoztak a támadókkal, akiknek egy csoportja kikerülve a lovagot, a szekérre rontott. Matt, Zámor és Zalán otthagyták a biztonságban levő varázslókat a kunyhók között, és a kocsit támadó rablók felé futottak, akárcsak Trebonius, aki megkerülve ikertestvérét, testőrével együtt szintén a kocsi védelmére indult. A támadást Lilium és az intéző is észlelték. Az intézőnk páni félelmében egy rúgással kirúgta a kocsi oldalfalát és futott a kunyhók közé, nyomában Liliummal.
A harcnak hamarosan vége szakadt, elmenekültek a rablók. Ellátták a sebesülteket, felderítették a környéket, csak utána jutott eszükbe Benedictus lovag és családja. Elmentek a forráshoz, ahol csak nyomokat találtak teljes összevisszaságban. Már délután volt, mire visszaérkezett Benedictus azzal a hírrel, hogy a rablók elvitték a lányát és a társalkodónőt, öreg csatlósát pedig megölték. Próbálta követni őket, de elvesztette a nyomokat. Commodus azonnal ígéretet tett, hogy segít megkeresni a lányát.
Erre vita alakult ki a varázslók között, mi legyen. Trebonius az ikertestvérével akart tartani, míg Chrisagon és Donatus hagyná a lányt, indulnának vissza a szalamandrákkal, nehogy elpusztuljanak azok. Megállapodtak, hogy kettéválik a csapat, Trebonius testvérével és embereivel, valamint Mattal, Antoine-val, Liliummal és Luival a lány után megy, míg Chrisagon, Donatus és a többiek visszaindulnak Pogánykőre.
Eldöntötték, csak reggel indulnak a lány keresésére, sötétben úgy sem tudnak sokat tenni. Ezt nagy nehezen Benedictus is elfogadta.
Ismét két kép, egy a lovagi és egy a női viseletről.
