Pogánykő

Egy Ars Magica conventus mindennapjai a XII. századi Magyarországon.

20-21. játékülés

2016.06.20. 15:13 Donatus a Jerbiton

Két rövid mese volt, egy hétköznap délelőtt, és egy szombat délután, de együtt érdekesebb.  

 

Amint visszatértek a konstantinápolyi házba, már üzentek is Pogánykőbe, hogy ha valaki hazatért, azonnal induljon segíteni. Ez a valaki Chrisagon volt, aki akkor ért a conventusba, mikor az üzenet is megérkezett. Tényleg csak evett valamit, majd indult is embereivel le a pincébe úgy, hogy fogalma sem volt, miért is kell Bizáncba mennie, miért van ott mindenki. Erről Katarina sem tudott konkrét felvilágosítást adni, csak annyit mondott, egy varázslót keresnek, aki meglopta őket.  

Trebonius közben Quesitorként útnak indult, hogy jelentést tegyen a renegát varázslóról, Chrisagon utána küldte egy emberét, hogy inkább forduljon vissza és igyekezzen utánuk Konstantinápolyba.

A csapat tájékoztatta a conventus primusát, mi történt, miután megemésztette azt a hírt, hogy Euphemios megnősült.

Eldöntötték, hogy visszamennek este az Akropoliszra, ott elbújnak, és megpróbálják megakadályozni az idézést. Vid ezt ellenezte, ő a következőt javasolta: „Ne hagyjuk hogy megidézze a démont, előzzük meg és idézzük meg mi.”

Vita folyt arról is, szóljanak-e a helyi conventusnak, amit Euphemios nagyon ellenzett. Végül nem szóltak, mert nem akartak sem a dicsőségben, sem a található varázstárgyban osztozni velük.   

Összekészülődtek, majd el is indultak, sötétedésre értek a kis templomhoz. Közben Forcos is átváltozott, ami Donatust érintette kellemetlenül. De ő a templomon kívül maradt, akár csak Kada, aki a kupolához mászott fel, hogy majd értesítse a csapatot, ha jön Salamon, a renegát varázsló az embereivel.

Maga a templom egy helyi léptékkel mérve kis templom volt, de ez Európában elment volna egy kisebb katedrálisnak. Az oltár mellett vezetett le a lépcső egy altemplomba, itt meg is találták azt a pecsétet, mely a démont tartja fogva. Vidnek rögtön eszébe jutott, hogy Szombathely mellett, a katakombákban is van hasonló pecsét, csak kisebb. Mivel az altemplomba csak ezen az egy lépcsőn lehetett lejutni, páran a karzaton helyezkedtek el, többek között az íjászok is, páran az altemplomban, míg a többiek az oszlopok mögött várakoztak. Hogy megtudják, tényleg jön-e a varázsló, aki már többször láthatatlanná vált, Chrisagon vízzel árasztotta el a templompadlót, hogy ne lehessen hangtalanul megközelíteni a lépcsőt. Donatus vihart idézett az Akropolisz fölé, így 4 mérföldes körzetben fél óra múlva nagy vihar tört ki. Így a víz hitelessé is vált, hiszen a kupolában nem voltak ablaküvegek, hamarosan tényleg folyt a víz a templomban.

Türelmesen vártak, de elmúlt éjfél, és senki sem jött. Vártak még egy jó órát, mikor Vid előállt azzal, hogy a démonidézéshez nagyon jó az újhold is, mikor a sötétség uralja az eget, így elindultak hazafelé.

Hamarosan találkoztak egy szolgagyerekkel, akit Euphemios felesége küldött értük, ugyanis, papok által felhergelt, nagy tömeg van a ház előtt. Ő a hátsó ajtón jött ki, de arra már ott voltak a városőrök is. A gyerek csak annyit tud, hogy a papok szerint az ott élő barbárok valakit megöltek. Euphemios sólyommá változott és hazarepült, a többeknek még kellett egy óra, mire a házat környező utcák egyikében meghúzódtak, körbenéztek. 

Euphemios hazaérve azt látta, hogy a háza előtt nagy tömeg állt, akiket papok vezettek, körmeneti zászlókkal, ikonokkal erősítve a lelki, itallal a testi bátorságot. Először a tömegben kérdezősködött, és megtudta, hogy reggelre eltűnt három apáca egy zárdából, és testüket délutánra, megkínozva találták meg. A papok szerint, ebben a házban vendégeskedő barbárok a tettesek. Az egyik pap annyit mondott, hogy az egyik tiszteletre méltó atyával az Úr egy angyala közölte, hogy itt laknak a bűnösök, akik persze a sátán vezette nyugati egyház követői.  

Euphemios felkereste a kerület vezetőjét, és komoly ajándékot adott át neki, azért hogy megvédi házát a félrevezetett csőcseléktől. Közben a turba is visszatért, a hátsó ajtón be is mentek a házba, de előtte Donatus még ide is megidézett egy vihart, ajándékképpen a csőcselékre. 

Vid, Euphemios és Chrisagon pár emberükkel elmentek azonnal a zárdához, ahol az apácákat felravatalozták. Átmásztak a falon és a templomban elaltatták azt az öreg apácát, aki éppen imádkozott a három, vászonnal letakart testnél. Mindhárom test teljesen ép volt, de kettőben szem vér nem maradt, ráadásul arcukra is ráült a borzalom. A halott ember szeme nevű corporem varázslattal egy díszes botot láttak, olyant, amilyennek az eltűnt, szent ereklyét is leírták.  

Vidnek az első apácát nem sikerült megidéznie, a másodikat már simán, de szelleme elég szétszórt volt. Mindenesetre elmondta, hogy egy varázsló egy botot, melynek a végén ékkő van, hozzáérintette az egyik társához, mire az sikított, vonaglott, és meghalt. Majd ő következett, de csak a hihetetlen fájdalomra emlékszik. Kérdésükre még elmondta, hogy a varázslón kívül még ketten voltak jelen, egy vöröshajú barbár férfi és egy ősz hajú, díszes ruhájú görög nagyúr, akinek az orrán van egy bibircsók. 

Majd azon kezdett el jajongani, hogy miért élt ilyen életet, most nem a pokolban kellene szenvednie ki tudja meddig, persze az a szenteskedő ringyó, ott mellette, a mennybe jutott. Így hát Vid gyorsan el is engedte, mondván nincsen szüksége egy újabb hisztiző nőre.

Hazamentek, ahol a tömeg elunta, hogy nem történik semmi. A kerületvezető és Mihály apát, akitől segítséget kértek, a papokkal is megoldotta a dolgot, bár Vid meg akarta őket mérgezni. A bibircsókosról Mihály – akinek persze hazudtak, hogy honnan szerezték ezt az értesülést -rögtön tudta, hogy kicsoda, egy nagyhatalmú patrícius, akit Demetriusznak hívnak. Bejáratos a császári palotába, palotája is a közelében fekszik, de több más háza is van mind a városban, mind vidéken.  Ezt az értesülést másnap reggel a kereskedő is megerősíti, a Menelausz ház, melynek Demetriusz a feje, hírhedt bizonyos körökben. Rögtön megkeresett pár embert, akik elkezdték figyelni a palotát.

Délelőtt aludtak, majd ebéd után már azt tervezték, hogyan nézhetnének körül a Menelauszok palotájában. Közben megérkezett Trebonius is, így már minden varázsló Konstantinápolyban tartózkodott. 

Két irányban is elindultak, egyrészt, Chrisagon elment a Menelausz palotához, a szemben levő tavernában letelepedett, majd famulusa – ami/aki egy vadászgörény – átmászott a kerítésfalon, és a kertben egy fán húzódott meg, várva a sötétedést.

A kereskedő, pedig összehozta a társaságot egy férfivel és egy rabszolgafiúval, akik jól ismerik a város alatti csatornarendszert, és tisztes összegért elviszik őket a Menelausz palota alá, ahol ismernek egy bejáratot is. Amíg lehetett, a csapat a város utcáin haladt, majd egy parkban leereszkedtek a csatornarendszerbe. Itt már lelassult a haladásuk, ráadásul több banda területén is át kellett haladniuk a bűzös vízben, amiért mindig fizetniük kellett.

Chrisagon famulusa, mikor közeledett az alkony, megközelítette a palotát, majd egy fáról átugorva, egy ablaknál hallgatózott. Bejutott a palotába és úgy járta körbe a felső szintet, ahol a család lakott. Lányok hangáz hallotta, akik arról beszélgettek, hogy előző estéken el kellett viselniük a papa barbár vendégének a jelenlétét a vacsoránál, de most, hogy papával elmentek a birtokra, már nyugodtan tudnak majd enni. Chrisagon beszélni tudott azokkal az emberekkel, akik a palotát figyelték, ők megesküdtek rá, hogy azt nem hagyta el senki, egy-két szolga kivételével. A familiárisa bejárta az egész palotát, a fölszinten a közösségi helyiségek voltak, és egy lejárat valószínűleg a pincébe, viszont ez előtt egy őr állt, amit furcsállt is a varázslónk. Visszahívta a görényt, majd elindult vissza a házukba, remélve hogy a többiek a csatorna felől több sikerrel járnak.     

A földalatti különítmény sikeresen eljutott addig a pontig, ahol a palota csatlakozik a rendszerhez. Egy kis beugróban egy kőajtó állt, ami a palota pincéjébe vezet át. Itt a rabszolgafiú átalakult menyétté, ami nagyon meglepte Euphemiost, majd eltűnt a résnyire nyitott ajtóban. Hamarosan azzal a hírrel tért vissza, hogy egy ládákkal és hordókkal teli helyiségen átvágva egy faajtóhoz ért, ami nyitva volt. Ez egy kis folyosóra nyílik  ahol van egy kőlépcső felfelé, és szemben egy másik, nyitott ajtó, ott viszont katonákat látott, akik arra az ajtóra figyelnek, ahonnan a társaságnak kellene érkeznie. Sok katonát látott, meg pár papot is, akik térdelve imádkoznak. 

Én abban voltam, a csapat itt majd visszafordul és más megoldást  keres, hiszen látják, hogy csapda várja őket. De ők inkább bementek a pincébe, majd „megpróbáltak” óvatosan átlesni a szemközti helyiségbe. Ebből persze nagy csata kerekedett, ráadásul az erős isteni hatalom miatt a mágiájukat sem tudták használni rendesen, míg az ortodox papok mágiája erősen hatott a társaságra. Kénytelenek voltak visszavonulni, de annyit még meg tudtak állapítani, hogy a papok mögött egy, az övékéhez hasonló „térkapu” volt felrajzolva.

Másnap, aztán kiderítették, hogy sem Demetriust, sem Salamont és Corneliust nem látták a palotában, és azt is megtudták, hogy a birtok egy sziget, mely lóháton 4 napi járásra található, és a Menelausz házé már évszázadok óta.  

Így aztán lóháton megindultak délnek. Kényelmesen haladtak, kivéve Videt, aki végig morgott, miért nem hajóval mentek. Minden reggel álcát húztak magukra, ne tűnjön fel hogy nyugatiak és főleg Euphemios beszélt a helyiekkel. Sokáig forgalmas úton haladtak, majd a második napon letértek egy mellékútra. Itt már, többször is érdeklődtek a helybeliektől. Megérkeztek abba a kis városkába, ahonnan át lehet kelni a szigetre, rögtön rá is láttak, amint a kanyargó út a városka felé fordult.

Egy nem túl nagy sziget, nagyjából egy mérföldnyire a parttól, kellemes éghajlattal, tetején egy ősi, szabályos kis templom, mellette épületek, az egészet egy fal veszi körül. A tengeren több halászhajót, és a háttérben egy gályát láttak. A szigeten, a parton több kis halászfalu terül el. A helyiek elmondása szerint, a palota, ami magába foglalja a templomot, a hegytetőn nagy kiterjedésű, még vadaskertje is van, ahol oroszlánok, antilopok, bölények is élnek. Nagy ünnepeken a kertet megnyitják, ilyenkor a helyi gyerekek is szívesen nézik ezeket az állatokat. 

A Menelaosz család nagyon ősi, pár tagja mindig itt tartózkodik. Rendesek a helybeliekkel, jól fizetnek mindenért, és rendes templomlátogatók, az egyházat bőkezűen támogatják. A palotába egy út vezet fel, az egyik faluból indul. A falunak saját temploma van, kis kolostorral, amit szintén a család tart fenn.

Az öregek szerint az egyik, a sziget túlpartján levő öbölből is fel lehet jutni a palotába, de azt egy tengeri szörny őrzi. Ráadásul, a hegy tetején levő templom valamelyik régi istenségnek volt szentelve. Hiába dicsérik azóta a Mindenható Urat, néha sötét fények, és sikolyok hallatszanak a hegytető felől, pedig a család még kolostort is emeltetett a szigeten.

Megvárták, míg leszáll az este, pihentek, közben úgy döntöttek, hogy tengeri szörny ide-oda, ők bizony alulról próbálnak meg bejutni a palotába. Ehhez halászhajókat kellett bérelni, amit szintén Euphemios bonyolított le. A halászt, aki kölcsönkért még két hajót, hogy a teljes csapatot egyszerre el tudja vinni, jól megfizették. Mikor indulni kellett volna, szélcsend volt, amit ők mágiával oldottak meg, ez viszont, már nem tetszett a halásznak. Mikor aztán kikötöttek a kis öbölben, ahová szintén nem akaródzott a halásznak bemennie, Vidre bízták szegény embert. Naivan azt hitték, hogy a Bonisagus varázsló majd azt a hamis képet ülteti be a görög fejébe, hogy körbehajózták a szigetet, vagy valami hasonlót, de varázslónk, amellett hogy meggyőzte a halászt, napkeltéig várjon rájuk, úgy manipulálta az emlékeit, hogy halászunk azt higgye, hogy egyedül fújt el idáig a szélcsendben három összekötött halászhajót.

Most már csak meg kellett keresniük a feljáratot, amit egy barlangban találtak meg, és elindultak befelé.

Maga a barlang egy magas bejáratú nyalás volt, ahová bejutott a tengervízből, így vízben gyalogoltak embereink a sötét barlangban, ami elég nagy kiterjedésű volt, és többfelé el is ágazott. Még nem jutottak a végére, mikor jobbról egy hidra bukkant fel, és támadta a csapatot.

Ők jó taktikát választottak, hol a vizet fagyasztotta meg körülötte Chrisagon, hol Trebonius teremtett eléje egy széles kőfalat, így csak lassan tudott haladni, és volt idejük íjjal és mágiával elpusztítani. Ekkor előbújt belőlük a D&D én, és megnézték, a lény őriz-e kincseket, majd a barlangja átvizsgálása után folytatták az útjukat felfelé.

Hamarosan Pokoli hatalmat éreztek, ami állandósult, és egy újabb nagy csarnokba értek, amit sűrű, fojtogató fűst töltött ki. Itt Donatus segítette át őket, bár megjegyezte, ha visszafelé erre kell jönniük és üldözik őket, akkor ez meg fogja nehezíteni a menekülésüket.

A következő akadály egy olyan csarnok volt, amelynek csak a szélén levő keskeny úton tudtak lassan egyensúlyozni, majd a természetes járatot átvette egy lépcső, ami hosszan, nagyon hosszan kanyargott felfelé, erősen igénybe véve izmaikat, hamarosan jöttek is a kimerülés dobások.

Nagy sokára egy kőajtó zárta az útjukat, amit óvatosan sikerült kinyitniuk. Egy folyosóra értek ki, ennek a közepén volt az ajtó, így kétfelé válva indultak meg jobbra és balra, míg a folyosók el nem kanyarodtak. Itt már látták, hogy a folyosó közepén leágazik a járat, ott valami vörösen izzott, mivel mindkét csapat látta, gondolták hogy ott majd újra összetalálkozhatnak.  

Így is történt, az oldalfolyosó összeért, a fény, amit láttak, egy nyitott ajtóval szemben álló, hatalmas démoni szoborból sugárzott be a terembe. Kada és Orda odaosontak, bentről éppen halálsikolyt hallottak.

Belestek a terembe, ami egy hatalmas csarnok volt, oszlopok tartották, márvánnyal volt kirakva, a falakon végig domborművek. Középen, egy ősi oltár fölött most egy fordított kereszt, körülötte Salamon, kezében ez varázsbottal, mellette Cornelius, a görög főúr, vagy 5 fegyveres, és egy ortodox pap, amint éppen egy halott nőből húzza ki a kését.

Ekkor a folyosók sötétségbe borultak, valamik a levegőből rájuk rontottak ugyanakkor, mikor ők is támadásba lendültek. 

Elég nagy káosz bontakozott ki, először a csapat lemaradó fele (Donatus, Nyakorján és Chrisagon emberei) küzdött valamilyen szárnyas ördögökkel a sötétben, Commodus és fegyveresei rohamoztak a terembe, Vid, Trebonius és Chrisagon követték őket, mikor ott is sötét lett, most már tényleg csak a démon szeme izzott, kísérteties fénybe vonva azt a részt, ahová bejutott a fénye.

Megtörték a sötétség mágiát, Trebonius kedvenc varázslatát használva megnyitotta az oltár körül a földet, így elsüllyesztve az oltárt, a papot, Salamont és a varázsbotot, míg a többiek a katonákkal és Corneliussal voltak elfoglalva, aki Videt támadta. Kint, a folyosón meg tovább harcoltak az ördögök ellen.

A csata nem volt hosszú, de elég véres, szinte mindenki szerzett valamekkora sérülést. Ráadásul, félni kellett, hogy Trebonius a mágiájával a termet magukra omlasztja, szerencsére az oszlopok, bár megdőltek, tartották a mennyezetet. Az oltár körül minden megsemmisült, így a varázsbotnak is pár darabja került elő, valamint itt is találtak egy bebörtönzött nefilimet, akit valószínűleg ki akartak szabadítani Salamonék.  Vid ráadásul titokban megkísérelte megidézni Corneliust, majd mikor ez sikerült neki, olyan üdvözült mosollyal követte a többieket, hogy a társainak rögtön gyanús lett, bár nem tudták mit művelt megint.

Felbátorodva, nem fordultak vissza, hanem a palotába indultak fel. Még kétszer kellett megütközniük fegyveresekkel, míg a palotába feljutottak. Itt aztán fosztogatásba kezdtek, Kada, Orda és a csatlósok összeszedték amit tudtak, a varázslók inkább varázstárgyaikat keresték. A menekülő, elbújó szolgákat terrorizálva meg is találták Salamon műhelynaplóját, pár vist, két kisebb varázstárgyat. A csatlósok meg dísztárgyakkal, ékszerekkel megrakodva indultak vissza a katakombák felé. Elgondolkoztak, nem kéne-e simán leereszkedni a faluba, de inkább a bejáratott utat választották. A maradék fegyveres és családtag nem mert utánuk menni, így időben visszaértek a halászhoz, aki visszavitte őket a szárazföldre. Nem pihentek le, azonnal útnak indultak Konstantinápolyba.

Tudták, hogy el fog terjedni, kifosztották a palotát, és nem tartották valószínűnek, hogy elhiszik nekik a démonidézős sztorit. Más álcában folytatták, remélték, az úton járók elhiszik róluk, hogy kereskedők, akik a fővárosba tartanak.

Konstantinápolyban aztán, immár saját magukat adva vonultak be, alkalomadtán elhíresztelve, hogy Thesszalonikiben jártak, majd végre hazamentek Pogánykőbe. Előtte még azért Euphemios megkereste a szolgafiút és megvásárolta, tanítványául.

Végére ismét pár kép, egy palotarekonstrukció, örömnegyed, ortodox apácák, és egy bizánci solidus.

bizanc12.jpg

bizanc13.jpg

gorog_apacak.jpg

bizanc11.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://poganyko.blog.hu/api/trackback/id/tr38825756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása