Jó hosszú lesz a beszámoló. Ismét mindenki jelen volt, sőt, egy új varázslóval bővült a conventus.
Napfelkeltekor Chrisagon, Donatus és kíséretük a szalamandrákkal Pogánykőbe, Trebonius pedig testvérével a lány keresésére indult. Benedictus lovag már nagyon türelmetlen volt, folyamatosan nyugtatni kellett, éhgyomorral mégsem indulhatnak rablók ellen.
Zámor – aki végül csatlakozott a mentőcsapathoz – bogozta ki a forrásnál levő nyomokat, a csapat a lovakat vezetve követte. Hosszú kevergés után egy szurdokhoz értek, ahonnan egy patak tört elő. A csapat azon tanakodott, hogy keljenek át rajta, hiszen biztos, hogy csapda, ekkor már Benedictus elvesztette a türelmét, kardot ragadva berohant a szurdokba, Kyrie Eleisonnal az ajkán. Matt, aki annyit fogott fel ebből, hogy igazi lovagi hőstettet láthat, kardját, pajzsát ragadva futott utána, és csatlakozott a dalhoz, igéző muzsikáját híva segítségül. A többiek is gyorsan leszálltak a lóról, azt egy kísérőre bízva, kevésbé lelkesen siettek a két rohamozó alak után.
A szurdok túloldalán négy szedett-vedett öltözetű és fegyverzetű rabló várta a rohamozó lovagot és Mattot, de hátrálva, egyrészt a szurdokbeli visszhang miatt több embert vártak, másrészt Matt hangszíne is félelmet költöztetett szívükbe. Benedictus lovag azonnal támadt, a három túlélő fejvesztve menekülni kezdett. Ekkor volt idejük kissé körülnézni, és lassan megérkeztek a többiek is. Egy sziklafal által körbezárt katlanba jutottak, melyen keresztül a patak csörgedezett. A patak csapat felöli partján kunyhókat láttak, melyekből fegyveres férfiak rohantak elő, míg nők és gyerekek menekültek a sziklafalon levő barlangok felé, a túlparton 6 nagy földhalom állt.
Láttak egy szarvasagancsos fejdíszt viselő, doboló alakot a feléjük rohanó férfiak mögött, Lui rálőtt, de a nyílvessző egyszerűen eltűnt a sámán körül. A sámán a dobot verve a földhalmok felé haladt.
Lilium és Zámor kihagyva a harcot, átugrottak a patakon és a halmok felé indultak, gondolták sírhalmok, talán találnak valami értékeset.
A csapatra támadók, furcsa, számukra ismeretlen nyelvet beszéltek, fegyverzetük is mindenféle volt, a bronztól a fémig. Benedictus átverekedte magát közöttük, és a kunyhók felé rohant, a csapat hamar végzett a többivel. Trebonius is érzékelte a sámánt, akit kedvenc varázslatával fölbe süllyesztett. Viszont, a varázslatát mát nem tudta megtörni. Zámor és Lilium is látták, hogy a halmokból csontkezek nyúlnak elő mire hátraarccal futottak figyelmeztetni a társaságot. Ráadásul, a tündérvérű Lilium halk hangot hallott, Menekülj kistestvér! Ezek után szaporázta a lábát, és rohant ki a szurdokból. Benedictus közben megtalálta a lányát és a társalkodónőt, ők is elindultak kifelé, Matt támogatásával.
Commodus, Trebonius és a csatlósok még maradtak, látták, hogy a csontvázak özönlenek elő a kisebb halmokból, és veszik körbe a nagyobb halmot, ami apadni kezdett. Trebonius sejtette, hogy valami pokoli dolog fog történni, de kíváncsi volt mi. Vincenzo, aki érzékeny a pokoli hatalomra, már nagyon rosszul volt, mikor Trebonius végre hajlandó volt elindulni, a bejáratot elzárva pár beomlasztott sziklával. Gondolta, Benedictus úgyis Veszprémbe megy, a lény amit a sámán megidézett, legyen a helyi püspök gondja. Már Lilium is észrevette, hogy meglepő sebességgel halad visszafelé a szurdokból, ezt most a többiek is megtapasztalták. Mintha valami felkapta volna őket a talajról, szinte siklottak kifelé. Mire Trebonius kiért, a többiek már a lovaikon várták, és indultak vissza a táborba, ami elég közel volt. Most látták csak, mennyit keringtek, mikor a rablók nyomait követték.
Elbúcsúztak Benedictus lovagtól, akiben új barátra tettek szert. Ők is visszaindultak, első éjszakájukat az erdőben töltötték, másnap délelőtt értek Sümegre, nem sokkal azután, hogy Chrisagonék távoztak onnan. Karakónál egyesült a csapat, Vasváron magukhoz vették a korábban vásárolt dolgokat, majd meg sem álltak hazáig.
Visszaültem a mesélői székbe.
Miután visszaértek, a varázslóknak a műhelymunka az évszak hátralevő idejében abból állt, hogy 30. szintig varázslatokat írtak le, a köz javára. Eldöntötték azt is, hogy palotaszárnyat építenek, melynek az alapozása el is kezdődött, a torony körül pedig, a plató közepéig fa paliszádot húztak fel, élén egy fából készült kaputoronnyal. Ez az év végére el is készült, bár eléggé megerőltető munka volt, viszont egy jól védhető várat kaptak.
Ősszel Chrisagon ment el Gwaihirhoz a Perdo visekért. Gwaihir örömmel fogadta, viszont a vist csak úszóverseny ellenében volt hajlandó átadni. Chrisagon kicsit tudott úszni, de nem jósolt nagy sikert magának, viszont nem volt vesztenivalója sem. Nekivetkőzött, közben a kis patak nagy tóvá nőtte ki magát. A szatírral belevetették magukat a vízbe. Chrisagon megtáltosodott, azonnal az élre úszott, és a tündér fél fejnél jobban nem is tudta megközelíteni, a varázsló legnagyobb meglepetésére (csak úgy repkedtek az egyesek a stresszdobásnál). A tündér elismerte a győzelmet, és átadta Chrisagonnak a vist, majd részegen engedte haza a varázslót, aki örült, hogy még napkelte előtt szabadult.
Agrippa is megérkezett Némethonból, a Lateráni zsinatról hozott híreket. A katharokat és az azoknak szállást adókat kiátkozta a szinódus, megtiltották, hogy arabok és zsidók keresztény rabszolgákat tartsanak, és hogy bárki fegyverrel és felszereléssel lássa el a szaracénokat. III. Sándor pápa a zsinaton püspökké szentelt két angol és két skót klerikust, akik mindössze egy-egy lóval vagy gyalogszerrel érkeztek Rómába. A pápa ezzel kifejezte a „szent egyszerűség” iránti csodálatát, egyúttal utat mutatott a tiszta életre.
Mindszent havának közepén megtartották a szokásos vadászatot, melyet Commodus szervezett a környékbeli uraknak.
Év végén Treboniusra került a sor, hogy nekivágjon a többnapos útnak, a Ság hegyre indult az ignem visért. Nem volt hó, a föld fagyott volt, aránylag gyorsan haladt a turba. Nem messze a hegytől egy épülő monostort vettek észre, ráadásul a templom szentélye és északi fala már állt is. A visért Tölgyerdőből egy eddig nem ismert varázsló ment, ahölgy Neste néven mutatkozott be, a Merinita ház tagja. Ezt Trebonius is rögtön látta megjelenésén, karcsú volt, ragyogó arany hajjal és szemmel. Kellemesen elbeszélgettek, majd megvívták az elhúzódó Intellego Terram certament, melyet végül Trebonius nyert meg. Neste elismerte a vereségét másnap reggel elköszöntek egymástól, és mindketten elindultak hazafelé. Trebonius nem sietett, úgy vélte, az ignem vis megszerzését a jövőben a szerzetesek akadályozhatják, ha pedig egy-egy látványos certamen zajlik le a kürtőben, akár végleg tönkretehetik a lelőhelyet. Ezért, éjszaka leomlasztotta a templom már kész falait, bízott benne, hogy ez a rossz ómen eltántorítja a bencéseket a helytől. Reggelre nagy bosszúság érte, valaki ellopta tőle az ignem viseket, nyomok vezettek egy közeli bokorig, viszont onnan semmi. Zámor megállapította, hogy egy átlagos nagyságú, de aránylag könnyű ember nyomai azok, de kizárta azt, hogy Nestéé lehetnek. Trebonius úgy vélte, Neste egy tündért küldött el a visért. Felháborodott a Kóda ilyen mértékű megszegésén, de tudta hogy Quesitorként sem tudná ezt könnyen bebizonyítani. A conventusba karácsony után ért vissza, a varázslók is háborogtak a vis miatt, viszont a monostor lerombolását jó ötletnek tartották. Chrisagon eldöntötte, a következő évben ő fog elmenni a visért, hátha ki tud deríteni valamit.
Elérkezett az 1180. esztendő.
Üszögös Szent Péter ünnepén egy ismeretlen, fiatal Mercere állított be hozzájuk, Nyakorján néven mutatkozott be. Különös kérése volt. Nemrég tette le vizsgáját és vált a Rend mágusává. Magyarföldről származik, egy barátja, Baján a Gős nemzettség tagja, aki királyi szerviensként nem messze él Kőszegtől, mesélt neki a conventusról. Úgy tudja itt is hozzá hasonló népek élnek és javasolta, hogy itt keressen magának végleges szállást. Kérte fogadják be, nem kér sokat, csak egy fekhelyet, ahol pihenhet két útja között. A varázslók meghányták-vetették maguk között a kérést, majd igent mondtak. Így mindig friss hírekhez juthatnak, ez volt a legfőbb érv. (És lett egy varázsló a conventusban, akinek megvan a sigilluma) Nyakorján tényleg nem zavart sok vizet, jött, pihent pár napot, majd ment tovább. Barátját, Gős nembéli Bajánt is bemutatta. A lovag Kőszegtől 10 km-re északkeletre él egy faluban, ahol szolgálói szőlőt termesztenek és méhészkednek.
Télen Don Boscót döntötte le egy betegség a lábáról, hetekig lázasan feküdt. Felgyógyult, de a lábát gyakran fájlalja azóta is.
Kitavaszodott, folytatták a palotaszárny alapjának a kiásását. Megjött Agrippa is, de nem hozott jelentős híreket. Viszont, megérkezett a harmadik műhelyfelszerelés, ezt azonban ki sem csomagolták, mert egyenlőre nincsen hová felállítani. Donatus közölte is a csapattal, hogy anyagilag ennyit tudott tenni a conventusért, az utolsó két műhelyfelszerelés az ő örökségéből származik. Még egyet meg tud venni, de az az övé lesz, amint készen lesznek a műhelyek. Az ötödiket meg gazdálkodja ki a conventus, ami eddig a kiadások miatt egy garast sem tudott félretenni magának.
Egy kellemes, májusvégi napon Zámor, a haramiavezér a szalónaki vár alatt iszogatott, mikor egy férfi hívta meg egy kupa borra. Mivel semmi rossznak nem elrontója, elfogadta az invitálást. Az illető Mihályként mutatkozott be, gazdája a rohonci Jelek úr, a Ják nemzettségből. Tudja, hogy Zámor mivel keresi a kenyerét, gazdájának van is egy megbízatása neki és embereinek. Rajtaütést tervez, ha hajlik rá, akkor este legyenek Bozsokon, István úr tornyánál.
Zámornak mindig is jól jött a pénz, összegyűjtötte 5 fős kompániáját, és Bozsokra a falu északi végén álló kis lakótoronyhoz értek, nem sokkal sötétedés előtt. Úgy negyvenen lehetnek már itt, tíz fegyveres Jelek és István (Jelek unokaöccse és örököse) háznépéből, a többiek rablók, rosszhírű zsiványok. Bárányt sütnek, folyik a bor. Az emberek korábbi harci élményeiket, rablásaikat mesélik egymásnak.
Már késő este van, mikor megjelenik a toronyból Jelek és István úr, hogy Zámorral, Kerénnyel és Péterrel, a három rablóvezérrel beszéljenek. Jelek magas, kissé metszett szemű barna hajú, szakállú férfi, a harmincas évei végén járhat. Fogai jó része hiányzik, lehelete büdös. Míves ruházata és fegyverzete van. István Jeleknél alacsonyabb, vékony, szép férfi. Szőke hajú és kék szemű, német anyja vonásait örökölte. Kerény besenyő vérű rablóvezér, elég kegyetlen híre van. Alacsony, inas férfi, fél füle hiányzik. Péter volt pap, sima modorú, tenyérbemászó képű figura. Átlagos magasságú, kissé köpcös, haja rövid, orra törött. Jelek utasítja őket, hogy hagyják abba az ivászatot, mindenki térjen pihenni, mert még sötétben indulnak, a céljuk Velem, valamint Pogány falujának a feldúlása. A terv az, hogy együtt mennek egy darabig, majd Zámor és Kerény megkerülik Velemet, tovább mennek Pogány felé, míg Péter és az embereik Velemet támadják. Az urak visszatértek a toronyba, a rablók pedig lefeküdtek a szabad ég alatt.
Zámornak gyorsan kellett döntenie, mit tegyen. Végül Mihaszna Zalánt küldte el Pogánykőbe, figyelmeztesse a varázslókat. Abban bízott, nem veszik észre a távozását, ha mégis, majd előadja, hogy gyáva nyúl, aki meglépett a harctól.
Zalán útja a conventusig, nem volt egyszerű, elég sötét volt, így lassan haladt a nyaktörő úton. Felkeltette Chrisagont, elmondta hogy mi várható. Azonnal összeült a varázslók tanácsa, kibővülve a bajtársakkal. A varázslók bedühödtek, Trebonius azonnal indulni akart, hogy még Bozsoknál rajtaüssenek Jeleken, de a többiek lebeszélték erről.
Végül a következő tervet eszelték ki. Vid, Forcossal, a testőrével, valamint pár emberrel Pogányba megy, a falut kiürítteti, biztos ami biztos. Amikor Zámor és a másik rabló odaér, Zámor embereivel közösen kell legyűrniük a többi haramiát. A többiek pedig Velem szélén fogadják Jeleket. Donatus javasolta, bújjanak el, és úgy üssenek a rablókra, de Commodus nem volt hajlandó elbújni.
A conventusba felrendelték a faluból azt a három embert, akiket Commodus (akit a helyiek csak Komdusnak vagy Kamdusnak hívnak) magával vitt az osztrák herceg elleni harcra, valaki fegyveres azért maradjon a várban is. A falu lakóit felterelték a conventushoz, a torony alatti teraszon levő szolgaszálláson, illetve a plató északi oldalán levő kunyhókban húzhatták meg magukat.
Nyakorján varázscsizmájában hamar Pogányba ért, figyelmeztette a falusiakat, hogy készülődjenek. Így, mire Vid is megérkezett, az emberek értékeikkel, valamint nedves homokba rejtett szőlővesszőkkel megindultak az erdőbe.
Velembe éjszaka levonult két lovag (Commodus, és Baján), két lovagi fegyverzettel és páncéllal rendelkező varázsló (Chrisagon és Trebonius), Donatus, Euphemios és Nyakorján, don Bosco, és természetesen mindenki vitte a testőreit és fegyveres bajtársait magával. Így hajnalra a várható 20 rabló és 10 házi fegyveres ellen felsorakozott a patak partján a conventus 28 páncélos fegyverese, közülük több teljes testpáncélzatú lovag vagy harcos.
Zámor ezalatt megindult a rajtaütőkkel, nem tudván arról, mit találtak ki a várban levők. Ő és Kerény az embereikkel együtt, egy ponton elváltak a főcsapattól, akiket mégsem kísért el sem Jelek, sem István, sem embereik, a teljes rajtaütést Péterre bízva, aki örült nagyon a lehetőségnek. Zámorék délről, megkerülték Velemet, majd folytatták az útjukat Pogány felé.
Péter embereivel megközelítette a falut, majd hangos üvöltéssel rárontott Velemre. Meglepetésére, ahogy kiért az erdőből, vagy 30 páncélos állta útjukat a patak túlsó partján gyalog, lovon egyaránt, és indultak is ellenük. Pár rongyost le is terítettek a conventus íjászai, mire mind menekülni kezdtek, de a lovagok már közöttük is voltak, és megkezdődött a mészárlás. Commodus próbált úgy támadni, hogy ne ölje meg az ellent, de a többiek ezt nem tartották elsődlegesnek. Már a végét járta az öldöklés (harc nem volt), amikor Trebonius a conventus felől, a magasból sikoltozást hallott. Megtámadták a conventust, ez volt az első reakciója, aminek azonnal hangot is adott, majd fordította a lovát és indult meg a hegy felé. Euphemios megelőzte, azonnal átváltozott sólyommá, de görögül még kiadta a parancsot a két kísérőjének, öljenek meg minden támadót, (ők ezt a foglyokra is elértették) majd felrepült a conventus felé.
Elképedt amit látott, a conventus körül, az erdőből kereszttel díszített ruhájú alakok, vagy százan rohanták meg a szolgaszállást Kyrie eleison kiáltással, vagy futottak a conventus másik oldalán a plató felé. Még látta a johanniták zászlaját felvillanni a fák között, amely mellett kettő fehér aurával ragyogó lovag haladt, és már szállt is vissza, figyelmeztetni a többieket. A varázslók azonnal megálltak, hiszen mire felérnének a conventusba, a támadókba ütköznének. Donatus egy több vist igénylő varázslattal szelet kavart maga körül, és pillanatok alatt a várban termett. Itt dühében egy villámot varázsolt a két johannitára, de a villámot eloszlatta imáiknak ereje. Ekkor már hallotta, hogy a lovagok valamilyen zsoltárt énekelve közelítenek a vár felé.
Ezalatt, az ébredező conventusban a várnagy a kaputoronyhoz rohant, felkészült a kapuk becsukására, az utolsó pillanatig lehetőséget adva a pórnépnek, hogy befussanak a falak mögé. A szolgák sikoltozva menekültek is a kapu felé, maguk mögött hagyva mindent. Pár férfi megpróbált ellenállni, azokat hamar elgyűrték, az asszonyokat és gyerekeket nem bántották a támadók. Aki tudott, bemenekült a conventusba, mikor már közel voltak a támadók, a várnagy elrendelte a kapu becsukását. A kovács köteleket lógatott le a palánkról, hogy aki kint reked, az felmászhasson. A keresztesek az asszonyokat és a gyerekeket átengedtek maguk között, akik befutottak az erdőbe, de nem egy paraszt lelte a halálát menekülés közben.
Nem egészen fél óra alatt a conventust egy keresztesekből álló sereg vette körül. A johanniták Jelekkel és Istvánnal együtt a plató északi végén állították fel sátrukat, amely mellé egy keresztet is felállítottak, melyből az ismételten arra repülő Euphemios erős isteni hatalmat érzett. Ekkor már gondolta, hogy nem fogják a varázslók egy jól irányzott csapással elűzni az ostromlókat.
Commodusék a faluban maradtak, tanácskozva mi legyen, amikor feltűnt a szerdahelyi Bese úr öt felfegyverzett parasztjával együtt, kérdezve, mi ez a csatazaj, miben segíthet. Az öregúr lelkes volt, azonnal indult volna Jelek ellen. Türelemre kérték, majd mikor megemlítették a johannita ostromot elkámpicsorodott, hogy nem segíthet. A csapat meg is értette, és megígérték neki, amint Jelek ellen indulnak, rögtön szólnak neki, nehogy sértődés történjék.
Fent a várnál pillanatnyi nyugalom volt. Az ostromlók elhelyezkedtek a táborban, valamint az alsóbb terasz két oldalán, ahonnan meg lehetett közelíteni a várat, erős őrséget állítottak. Az ostromlottak pedig üstökben vizet forraltak, zsírt olvasztottak, egyrészt ennie kellett ennyi embernek, meg forró zsír mindig jól jön ostromkor. Valamint, az asszonyok kemence tapasztásába kezdenek, hiszen a vár kemencéje a szolgaszállásnál volt, így most nincsen miben sütni. A várnagy a falra vezényelte azokat, aki erre alkalmasak voltak. Sajnos, mivel az urak minden épkézláb embert levittek magukkal a faluba, így a 25 méteres ostromolható falszakaszra (melynek közepén állt a kaputorony) a három falusi katona, úgy 10 bemenekült paraszt, és a várbeli mesteremberek kerültek, kevesebb mint húszan. Nem túl rózsás a helyzet, bár vizük van bőven, hála a ciszternának, élelem nem sok, hiszen tavasz van, a téli készletek fogyóban, az élőállatok a teraszon voltak, így csak annyi az ennivaló, ami a pincében található. Ez nagyjából két hétre lesz elegendő, ha beosztják.
Közben, Zámorék Pogány felé haladtak, mikor Kerény emberei rájuk támadtak. Szerencséjük volt, időben észrevették ezt az „árulást”, sikerült az erdőbe menekülniük. Kerény nem üldözte őket, inkább folytatta útját a falu felé. Megrohanták a falut, ahonnan az átváltozott Forcos tört ki rájuk, Szikra pedig nomád íjával tizedelte őket. Hamarosan vége is lett a támadásnak. Aki tudott, az erdőbe menekült. Ezek egy részét a parasztok verték agyon, csupán Kerény és még két embere jutott el Kőszegig. Vid indult is vissza a conventusba, érdekelte mi történt Velemnél. Forcos még mindig farkas formában előrefutott, látta a conventusnál az ostromgyűrű felállítását, igyekezett vissza Vidhez, aki Velemben kapta meg a felvilágosítást, mi is történt valójában.
Délután megkezdődött az ostrom. Első mozzanataként, mint a keresztes ostromoknál általában, a lovagok vezetésével a teljes sereg körmenettel körbejárta a várat. Donatus lövetett volna, de a falakon nem volt senki, aki egy keresztény körmenetbe hajlandó lett volna belelőni íjjal, azt meg sejtette a varázsló, hogy mágiával most kevés sikert érne el.
A körmenet után, tüzes vesszőket lőttek ki a kaputoronyra, majd vagy harmincan ostromlétrát és faltörőkost ragadva a kapunak rontottak, őket a védők sikeresen visszaverték. Mindkét fél tudta, hogy ma már nem is kell számítani másra, van idő az ostromra, messze még az ősz J.
Don Bosco felment az ostromló táborba, hogy megkérdezze, miért is támadtak a johanniták, bár a varázslók tudták jól a választ. Igaz, Trebonius méltatlankodott, csak azt vették vissza a johannitáktól, ami az övék volt, nem érti, miért az ostrom. Nyakorján és Baján is kíváncsiak voltak az ostrom okára, így nagy vonalakban beszámoltak nekik győri ténykedésükről, persze a saját szemszögükből írva le az eseményeket.
Don Bosco a lovagokkal együtt tekintette meg a kapu elleni támadást, majd a következő feltételeket kapta: A varázslók és a zsidó menjenek velük Győrbe, ahol Kálmán király törvényének megfelelően a püspök ítéletet mond felettük. Az elrabolt eretnek holmikat szolgáltassák ki, fizessenek kártérítést a johannita rendház felgyújtásáért, és Commodus álljon a király elé, aki ítélkezik felette a johanniták megtámadásáért, hitetlenek és bűbájosok pártfogásáért. Ezekkel a feltételekkel ment vissza Velembe, ahol Commodus felállította hadiszállását.
A játékosok átgondolták a helyzetet és rájöttek, hogy nem kérhetnek segítséget senkitől, magukra vannak utalva. Ha csak Jelek támadt volna, fordulhatnának a szalónaki királyi vár vladárjához, vagy Kőszegi Péterhez, vagy a lékai templomosokhoz is. Most legjobb esetben is csak semleges lenne az álláspontjuk, de valószínűbbnek tűnik, hogy lefognák Commodust. A johanniták feltételeit természetesen elutasították.
Végül, azt találták ki, hogy éjszaka megpróbálnak annyi embert visszajuttatni a conventusba, amennyit tudnak azon módon, hogy a plató déli pontjához lopóznak, amely felett a torony emelkedik. Ha itt van pár fős őrség, azt legyűrik, majd aki tud, az felkapaszkodik a sziklán és a palánkon be a várba, aki nem, azoknak Trebonius Győrhöz hasonlóan egy alagutat varázsol. Bár, ez utóbbiban volt némi kockázat, ha Treboniusnak megszakad az összpontosítása, kellemetlen halál vár az alagútban levőkre. A kint maradók pedig, Commodussal az élen, állandóan zaklatni fogják az ostromlókat, akiknek vizet kell felcipelniük a forrástól a várig, és élelemről is gondoskodniuk kell. Ha szerencsések, az ostromlók előbb-utóbb elunják a támadást és odább állnak.
Ekkor támadt Bajánnak az az ötlete, hogy vállalják az istenítéletet. Ő, Commodus, és a két johannita lovag. (Bevallom, ez nem jutott eszembe. Kidolgoztam persze az ellenfeleket, – a lovagokat is - hiszen várható volt hogy lesznek párviadalok, de elhúzódó ostromra készültem én is.)
Don Bosco ismét felment az ostromlókhoz, ahol a lovagok igazuk teljes tudatában beleegyeztek a halálig tartó istenítéletbe. Ezt a varázslók nem igazán értékelték, a két játékos is tartani kezdett karaktere elvesztésétől de nem visszakoztak. Végül a varázslók arra jutottak, nem vallásosak, ha Isten a johannitáknak adna igazat, ők továbbra is védekezni és támadni fognak.
Commodus és Baján meggyónt, misét hallgatott, megáldoztak, majd felvették az utolsó kenetet. Don Boscó testvére fegyverére Isten áldását kérte, Vincenzo látta is, ahogy a kard felragyog egy pillanatra. (Hát nem megdobta a csodát?! Igaz, a hozzá járó +1-et a játékos elfelejtette hozzáadni a dobásaihoz végig, az istenítélet folyamán.) Majd, díszes kísérettel vonultak fel a kaputorony elé, ahol már várta őket a teljes sereg, a conventus népe pedig a palánkon állt. Néma, kísérteties csöndben figyelték az eseményeket, még a madarak is elhallgattak, a szél elült.
Először Commodus és Adelard lovag álltak ki egymás ellen. Commodus támadott, sikerült is kimozdítania a lovagot a helyéről, és egy kisebb sebet okozott a johannitának, akinek a viszontcsapását aztán hárította. A következő támadások a másik fél pajzsán csattantak, majd Commodus ismét megsebezte az ellenfelét, aki hatalmasat vágott vissza, komoly sérülést okozva a lovagnak. Ismét csak keringtek egymás körül, próbáltak kedvező csapással átjutni a másik pajzsán, ami aztán Commodusnak sikerült, ismét megsebezve a lovagot, aki már nehezen állt lábra. Újra összecsaptak, ismét döntetlen lett, majd Commodus következő támadása eldöntötte a küzdelmet, nagy erejű csapásával szétzúzta a johannita láncvértjét és törte össze bordáit. A lovag összeesett, az ostromlók visszafojtott lélegzettel figyelték, ahogy Commodus kardja felemelkedik, majd az egész sereg felhördült, ahogy lecsapta az ellenfele fejét.
Ezalatt Vid, Forcos, Nyakorján és még páran feljutottak a várba, megmászva a plató déli csúcsát, Euphemios vitetett köteleket, és őrködött, nehogy észrevegyék a többieket.
Az elhunytat elvonszolták, a csata helyére homokot szórtak hogy ne csússzon, majd a fiatal Baján lovag következett, akinek ellenfele Bonifác volt. Baján indította a támadást, de egy ideig csak egymás pajzsát találták el a felek, majd Bajánnak sikerült áttörnie a johannita védekezésén. Ettől kezdve ő volt előnyben, a johannita fokozatosan hátrált és sérült, viszont Baján egy támadásával hiába találta el ellenfelét, rossz mozdulata következtében fegyverforgató keze megbénult. Kénytelen volt eldobni a pajzsot, gyorsan kezet váltani. Szerencséjére ellenfele erre már annyira legyengült, hogy nem sikerült ezt előnyévé tennie, még pár csapásváltást követően holtan terült el a földön.
A várbeliek egyöntetűen sóhajtottak fel megkönnyebbülten, míg az ostromló keresztesek, és a johanniták csatlósai nem tudták csalódottságukat leplezni. Isten döntését viszont tudomásul vették, azonnal megkezdték a táborbontást, estére el is vonult a had, maga mögött hagyva a lerombolt szolgaszállást, kemencét, valamint a lábasjószág egy részét is elpusztították már. Ráadásul, az elvonuló had magával vitte a kápolnából azt az izzó parazsat, melyet még a palotaszárny romjai alatt találtak pár éve. A conventusbelieknek ez a pusztítás csak a csapat elvonulása után jutott tudomásukra. A párviadalok után Commodus és Baján még egyenes derékkal lépték át a conventus kapuját, Commodus csak utána rogyott a földre fájdalmában. Menyhért vette kezelésbe őket.
A délután folyamán az is kiderült, hogy a keresztesek ténylegesen keresztesek voltak, akik hazafelé tartottak a Szentföldről, és Győrben gyűjtötték őket össze a johanniták. Tovább mentek Ausztriába, majd Szalónak mellett lépték át ismét a magyar határt, ott töltötték az éjszakát is indulásig.
A csapat első lépése a károk enyhítése volt. Ötleteltek, Jelekkel mit tegyenek, Trebonius véleménye szerint kártérítésül Bozsok faluját kell kérniük, Euphemios Jelek anyagi tönkretételét javasolta, pusztuljanak el az állatok, a termés, apadjon el a patak, stb. Van, aki megállapodna Jelekkel, de olyan is akad, aki a vasvári ispán elé vinné az ügyet. Ez az utóbbi a legrosszabb ötlet, Jelek egy nagyhatalmú család tagja, valószínűleg simán letagadja a rablók felbérlését, hiszen legtöbbje nem maradt életben. A conventus is tanúként Zámort tudná kiállítani Jelek szava ellen, de a bajtársat az ispán valószínűleg azonnal lefogatná bűnei miatt. Mi lett a döntésük, és annak a következménye, a későbbiekben fog kiderülni.
Az év további része nyugalmasan telt. Ősszel megtartották a szokásos vadászatot, melyre Jeleket már nem hívták el. Commodus itt jelentette be a vendégeknek, hogy Szent Borbála napján feleségül veszi a várban élő Katarina úrnőt, és hívta meg az egybegyűlteket a lakodalomra.
Az esküvőt a nagyteremben tartották, melyet erre az időre szépen feldíszítettek fenyőágakkal, szalagokkal. A kandallóban lobog a tűz, a földön friss szalma, mely közé fűszereket szórtak a kellemes illat biztosítására. A szertartást Don Boscó vezette, a menyasszonyt Donatus kísérte a lovaghoz. Így Katarina nemes férjet, Commodus pedig szép feleségén kívül jelentős jövedelmet szerzett. Vendégként a conventus lakóin kívül a környékbeli nemesek vettek részt, itt volt többek között Héder nembeli Péter, Kőszeg és Gyöngyös várának ura és a környék legnagyobb birtokosa, (mostanában olvastam, hogy a kőszegi alsóvárnak valószínűleg Gyöngyös volt a neve ebben az időben) Bese úr a szomszédból, Szalónak vladárja, valamint Eberhard von Kronach lovag vezetésével az öt lékai templomos is. A szertartást aztán mulatság és lakoma követte. Vadakat, halat, szárnyasokat szolgáltak fel különböző mártásokkal, káposztával, majd aszalt gyümölcsöket, friss almát, szőlőt, mézes, diós, gesztenyés édességeket, valamint egy tortát, melyhez a mandulát és egy-két egzotikus gyümölcsöt Agrippa hozott Bizáncból. Saját bort ittak hozzá, illetve Némethonból származó sört. A vacsora alatt Matt énekelt balladákat és hőskölteményeket, valamint dicsérte az ifjú ara báját, hamvasságát, valamint Commodus harci erényeit. Ahogy telt az idő, fogytak az italok és Don Bosco is visszavonult, ezek a dalok egyre pajzánabbak lettek, és Commodus más erényeiről is szót ejtett a dalnok. Majd nagy éljenzés mellett Commodus és Katarina elvonultak, bár Katarinán nem látszott az első éjszaka előtti ártatlan izgalom.
Decemberben Chrisagon ment az ignem visért. Örömmel nyugtázta, hogy a bencés monostor nem eredeti helyén épül fel, hanem bő 20 km-el távolabb a hegytől kezdték meg újra az építését. A visért a Flambeau Corneliussal vívott certament a conventus primusa, és győzte le. Cornelius semmit sem tudott arról, hogy Treboniustól ellopta valaki a vist, csak annyit közölt, hogy Nesténél a Kódának megfelelően nem volt az ignem vis.
