Pogánykő

Egy Ars Magica conventus mindennapjai a XII. századi Magyarországon.

A kezdetek

2012.03.12. 14:47 Donatus a Jerbiton

 

Salve Sodale!

Úgy látom, egyre gyakoribb egy-egy csapat kalandjait blogban leközölni. Tényleg jó, vissza lehet idézni mi történt, háttérinfók is könnyebben elérhetők. Úgy gondoltam, a játékülésen kívül a korra jellemző dolgokat is felteszek, nem kioktatásul, hanem mert hátteret tudok biztosítani így a csapatnak is. És, hogy ne kelljen mindenhová leírnom, a java része a Wikipediáról lesz kiollózva, valamint a korábbi AM játékunkhoz összegyűjtött anyagaimat használtam fel, nem egyet a netről szedtem le és formáltam ízlésemnek megfelelően. .

Szóval, íme egy Ars Magica blog.

(Mivel még kezdő vagyok a blogolásban, az oldal kinézete még biztos változni fog)

Ez a második Ars Magica csapatunk, az elsőt a szabálykönyv magyarországi megjelenésekor kezdtük el még valamikor 1998-ban. Akkor az ismert világ végére, Hiberniába tettük a conventust. Pár év után az a csapat felnőtté válásunk következtében (költözés, család) feloszlott, most jött el az ideje egy új conventus felállításának. Öten játszunk, kettejüknek teljesen új az Ars Magica világa. Nem lesz gyakori játék, egy-két havonta tudunk egyszer összeülni.  

És kezdjük:

A 3. kiadású, magyarul megjelent szabálykönyv alapján dolgoztuk ki az ekkor még név nélküli conventusunkat, első lépésként az alapok lefektetése még emilben folyt.

Abban mindenki egyetértett, hogy Magyarországon legyünk. Több  lehetőséget is felvetettem a conventus elhelyezésére, (egy régi római villa területén egy mocsárban, egy szigeten egy mocsárban, hegyvidéken hegycsúcson, hegyi tó mellett, vagy egy szurdokban, egy sűrű erdő közepén valamelyik dombságon) de a csapattagok – nagy örömömre - a Kőszegi-hegységet javasolták, pontosabban Kőszegen az Óházat. Ezt megvétóztam, mivel Kőszegnél ment el a régi Borostyánkőút, ami véleményem szerint a saga idején is komoly kereskedelmi forgalmat bonyolít le, illetve maga a vár jelentősebb szerepet töltött be a történelemben. Tehát a conventus túlságosan szem előtt lenne.

Így került a conventus Velemben a Szent Vid kápolna helyére, ez több szempontból is megfelelt. Központi, de mégsem szembetűnő helyen van, egy hegytetőn, melyen korábban egy teraszos elrendezésű kelta város terült el, majd római őrtorony állt. Így a csapat rendelkezik egy hegytetőn elhelyezkedő conventussal.

Ami a helyismereten kívül mindenképpen a környék mellett szól, az, hogy 1176-ban, játékunk indulásakor úgy 60 km-es körzetben a Lékai várban élő pár templomos kivételével nem volt komolyabb egyházi jelenlét. A püspök Győrben székel, a nagyprépost Vasváron, szerzetesek (bencések) legközelebb Küszinben (Németújvár, ma Güssing, Ausztria) éltek. Ugyanakkor, a kereskedő út közelsége miatt a conventus mindig friss hírekhez juthat.

Szombathely a conventustól 20 km-re helyezkedik el, Sabaria romjain épült, még csak egy nagyobb falu, bár két lakótornya is van. Az első komolyabb település a jó 50 km-re levő Sopron. Van viszont hegységünk, síkság, mocsár, hatalmas erdősség, és számtalan kis, jórészt névtelen falu, kevésben van még templom. A conventustól nyugatra a gyepű húzódik.

A conventus aurája 3-as.   

Aegis: +15

Mágikus könyvtár:

1, Englesa: Kísérleteim a négy elemmel.

Auram 10, Aquam 10 Terram 10, Ignem 10/13.

Latin nyelvű, négy, 10 hüvelyk magas, 6 széles, 2 vastag kötet.

Megfakult, vörös bőrkötésű, rézveretes kötetek. A fedlapokon elefántcsontból az elemek stilizált képei sas, delfin, ló és főnix. X. századi másolat, legalább háromféle kézírással. Az Ignem könyvében az utolsó fejezeteket más írta, ezért az írásmódja miatt Latin 5-ös írás szükséges a megértéséhez, de így a szintje 13-ra módosul.

Mindegyik könyv tartalmaz egy egyszerű varázslatot is:

A tisztánlátás adománya InAu 15; Olajozott léptek CrAq 15; LágyVasKötél MuTe 10; Tél Jeges ujja PeIg 10.

2, Vrrm doctrinae Bjornaeris: Alapelvek.

Herbam 8.

Latin nyelvű, 16 hüvelyk magas, 8 széles, 6 vastag, rossz állapotban levő 400 éves könyv.

Valamikor 10. szintű volt, de a hiányzó oldalak, elmosódott lapok miatt ér 8 szintet. Ugyanakkor a könyv Füvészet 4. szintű jártassághoz is alapokat nyújt.

3, Damon le Monte: Az emberiség rabszolgái.

Animalem 7.

Latin nyelvű, 10 hüvelyk magas, 8 széles, 3 vastag kötet.

Díszes kötésű és írású könyv, nagyjából százéves. Az utolsó 10 oldalon több állat anatómiai rajza található. (Állatok anatómiája 2.)

4, Stonnenhollowi Marie: Megfigyelések.

Muto 13, Perdo 13.

Előképzettség:  Muto 2, Perdo 2.

Latin nyelvű, 8 hüvelyk magas, 6 széles és 6 vastag, fekete bársonyborítású könyv. Kb. 20 éve íródott egy angliai conventusban, ez az első másolatok egyike.

5. Abelard scholae Bonisagi: Teremtés és hatalom titkai.

Creo 8, Vim 15.

Szükséges előképzettség: Creo 3, Vim 5.

Latin nyelvű, 15 hüvelyk magas, 7 széles, 6 vastag, díszes fatáblás kötet. XI. századi másolat, maga az eredeti mű a VIII. században keletkezett. A mű Abelard megfigyeléseit tartalmazza. Az utolsó három oldalra egy műhelyfelszerelés képeit rajzolta valaki.

Világi könyvtár:

1, Colomanus: A pokolnak elkárhozott lelkei. Titkos tanok 5. sz., jellegzetessége: démonok.

Latin, 2 fatáblás pergamenkötet. 9 hüvelyk magas, 8 széles, 6 vastag

Legalább hatszáz éves, birtoklása az eretnekséggel egyenlő értékű. A könyv végében 20 démon leírása, ábrája és ötnek a titkos neve szerepel.

Jövedelemforrás: két falu (Velem, Pogány), kőbánya, így 50 ezüst van évente egyéb költségekre

Vis

20 állandó

6 egység Vim: a közeli Sabaria romjai között a katakombákban, az ősz első újholdjakor

4 egység Aquam: a tarcsai vízben élő kis rákok Szent Lőrinc könnyeikor 

4 egység Herbam: a Remete barlang fölötti tölgykörben kis virág aranyszínű levelei, a nyári napéjegyenlőség hetén bújik elő

3 egység Animalem: a remete barlang felett fészkelő süvöltő hat tojásából három, fészkelési időben. 

3 egység Creo: a Sötét völgy egyik hatágú gyertyánjának gyökerei közötti megszáradt gomba az első hó idején

20 fellelhető

5 egység Intellego: a Tündérforrás feletti fa levelei Szent Iván éjszakáján, ha a tündérek adott évben ott táncolnak

4 egység Ignem: Szent Luca napján, a téli napéjegyenlőség idején egy rózsabokor kivirágzik a dömölki hegy oldalában.

5 egység Imagonem: egy Árkádiai madár fészekben hagyott tollai, mely minden páros évben, a Hosszúszemű völgy legmélyén levő tölgyfán fészkel

3 egység Perdo: Gwaihirtól, a Nemszili Tanács tagjától kell megszerezni

3 egység Muto: a boldogasszonyi tó partján álló öreg tölgy ágai közötti furcsán fénylő pókháló nyár végén. 

A kapcsolatokat már dobás alapján határoztuk meg, így egy barátságos és egy ellenséges Nyár conventusszal kerül ilyen-olyan viszonyba a mi Tavasz conventusunk.

Varázslónként két bajtársat és öt csatlóst engedélyeztem, hogy érdekesebb legyen a játék. Így lehetőséget kaptak, hogy a conventus az elején mesteremberekkel ellátott legyen, viszont a lovag bajtársak kísérőit is belőlük kellett kiállítani.

És végül, a varázslók:

Chrisagon a Tremere házból, ő breton.

Donatus a Jerbiton házból szentföldi frank.           

Euphemios a Bjornaer házból Bizáncból jött. 

Trebonius a Quesitor házból Toszkán.

Vid a Bonisagus házból Erdélyből érkezett.

Végül két kép, az egyik a hegységé, látni a Szent Vid tornyát - kinagyítva a képet, a közepétől balra kicsit - a másik a torony Velemből nézve. Sajna azt nem tudom még, hogy kell úgy bemásolni a képet, hogy kinagyítsa ha rákattintok, így alá másoltam a linkjét.

 

 http://indafoto.hu/poganyko/image/14892875-d3838dc2/472999

 

 http://indafoto.hu/poganyko/image/14892871-595c4cfb/472999

 

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://poganyko.blog.hu/api/trackback/id/tr984312020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2012.12.04. 21:27:44

Tetszik a conventusotok. Anno én is játszottam AM-et. Nagyon jó játék, ha lehet így fogalmazni a legnagyobb kedvencem.
Kár, hogy nagyon időigényes és ezért nincs csapat.

Donatus a Jerbiton 2012.12.13. 15:06:13

Köszi a kommentet:)

Tényleg időigényes, ebben az évben talán ha négyszer játszottunk és jövőre is kb. ennyit számolok. (Így kb. 4 évre való kaland van megírva)
süti beállítások módosítása