Pogánykő

Egy Ars Magica conventus mindennapjai a XII. századi Magyarországon.

Korabeli naptár (kicsit hosszú)

2012.10.01. 15:40 Donatus a Jerbiton

Gondoltam, rendbe teszem magamnak a korabeli naptárt. Akkoriban a hónapokat is más néven emlegette a köznép és az egyház is, nem is beszélve a napokról, bár az egyszerű emberek az ünnepekhez kötötték a saját naptárjukat és csak a népszerűbb szentek napját ismerték. Az órák helyett is a szerzetesek időbeosztását használták.   

Hangulatosabb is november helyett Szent András havát, március 23-a helyett pedig a Gábor arkangyal ünnepe előtti napot említeni.

(A katolikus.hu-t és a jelesnapok.oszk.hu-t vettem alapul. Ahol nem találhatók nevek, ott vagy azokat a szenteket ünneplik, akik 1176. után kerültek be a szentek közé, vagy nem találtam adott napra senkit. Ahol több szenet említettek, ott a népszerűbbet írtam be. A 10-20 évvel korábban szentté avatottak napja már szerepel a listán, bár nem tudom, akkoriban már ünnepelték-e őket nálunk, a magyar szenteken (István, Imre, Gellért) kívül Szent Vencel cseh király, Szent Gotthárd, vagy Becket Szent Tamás)

 A nap órái

 Matutinum - az éjféllel kezdődő éjszaka órája

Laudes - kora hajnali dicséret, 3 órakor

Prima - a nappal első órája, reggeli imádság, 6 órakor

Tertia - a napkelte utáni harmadik óra, a délelőtt imádsága, 9 órakor

Sexta - hatodik óra, déli imádság, 12 órakor

Nona - kilencedik óra, délutáni imádság, 3 órakor

Vesperae - alkonyati imádság, 6 órakor

Completoruim - a nap befejezésekor mondott imádság, 9 órakor

 

Az év számon tartott napjai - a fő egyházi ünnepek kivastagítva:

 Január - Boldogasszony hava

1. Szűz Mária Istenanyasága

2. Nagy Szent Vazul 

3. Szent Genovéva

5. Oszlopos Szent Simeon

6. Vízkereszt

ezt követő vasárnap Urunk megkeresztelése

7. Szent Lucius

8. Szent Erhard

11. Szent Teodóziusz

13. Szent Hilárius

15. Remete Szent Pál

16. Szent Marcell

17. Remete Szent Antal

20. Szent Sebestyén

21. Szent Ágnes

22. Szent Vince

23. Alamizsnás Szent János

25. Szent Pál apostol megtérése

26. Szent Paula

30. Szent Bathildis

 

Február – Böjtelő hava

Általában a harmadik szerdája Hamvazószerda, szigorú böjti nap.  Innentől 40 napig nagyböjt, pénteken húst, tejet, vajat, tojást, túrót sem ehetnek a hívek

1. Szent Pioniosz

2. Jézus bemutatásának ünnepe

3. Szent Balázs

5. Szent Ágota

6. Szent Dorottya

9. Szent Apollónia

10. Szent Skolasztika (magyarul Kolos, és igen akkoriban még kedvelt női név)

11. Szent Caedmon

14. Szent Bálint

16. Szent Julianna

20. Szent Szadoth

22. Szent Péter székfoglalása (Üszögös Szent Péter, azaz Szent Péter ü szögének elfoglalása)

24. Mátyás apostol

 

Március - Böjtmás hava, avagy Böjt máshava

Tart a nagyböjt, nagyritkán ekkor kezdődik. A hónap végén előfordulhat a nagyhét és húsvét (nagypénteken szigorú böjt)

2. Szent Szimplicius

7. Szent Perpetua és Szent Felicitas

10. Szebasztei negyven vértanú

12. Nagy Szent Gergely

17. Szent Patrik

19. Szent József

20. Szent Cuthbert

21. Nursiai Szent Benedek

24. Gábor arkangyal ünnepe

25. Gyümölcsoltó Boldogasszony

30. Szent Kvirin

 

Április - Szent György hava

Ebben a hónapban valamikor a nagyhét és húsvét

2. Egyiptomi Mária

3. Agapé, Khionia és Iréné vértanúk

12. Szent Szabbász

18. Szent Apolloniusz

21. Barszabbasz Szent Simon

23. Szent Adalbert

24. Szent György

25. Szent Márk evangélista

26. Szent Kilit

28. Szent Vitális

29. Cluny szent Hugó

30. Szent Marián és Jakab vértanúk

 

Május - Pünkösd hava

Húsvét után 40. nappal egy csütörtökön Urunk Mennybemenetele, körmenettel, utána 10 nappal Pünkösd, előtte vasárnap váróvasárnap, utána szentháromság vasárnapja

1. Szent Fülöp és kisebbik Jakab apostolok

2. Szent Atanáz

3. a Szent Kereszt megtalálása

4. Szent Flórián

5. Szent Gotthárd

6. Olajban főtt Szent János (János apostol)

7. Szent Szaniszló

8. Szent Mihály főangyal megjelenése

10. Szent Jób

11. Szent Izidor

12. Szent Pongrác

13. Hallgatag Szent János

14. Idősebb Szent Pakhomiosz

15. Szent Zsófia és három leánya

18. Szent Venánc

19. Szent Dunstan

25. Szent Orbán

27. Szent I. Pápa

31. Szent Petronella

 

Június – Szent Iván hava

Első hetében előfordulhat Pünkösd, utána vasárnap szentháromság vasárnapja, utána pénteken Jézus Szent Szíve

1. Szent Papmhilosz és társai vértanúk

2. Szent Erazmus

5. Szent Bonifác

8. Szent Medárd

9. Szent Kolumba

11. Barnabás apostol

15. Szent Vitus 

16. Szent Kunigunda

18. Szent Marina

19. Szent Romuáld

22. Róma első vértanúi

24. Keresztelő Szent János

26. Szent János és Szent Pál

27. Nagy Szent Leó pápa

28. Szent Iréneusz

29. Péter és Pál apostolok

 

Július – Szent Jakab hava

2. Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Nehézkes Mária)

4. Szent Ulrik

8. Szent Kilián

11. Szent Benedek

13. Szent Henrik

15. Apostolok oszlása

17. Szent Elek

19. Fiatalabb Szent Makrina

20. Antiochiai Szent Margit

21. Szent Praxedis

22. Mária Magdolna

23. Szent Apollinaris

24. Szent Krisztina

25. Jakab apostol

26. Szent Anna

27. Hét Szent Alvó

28. Szent Pantaleon

29. Szent Márta

30. Abdon és Sennen vértanúk

 

Augusztus – Kisasszony hava

1. Vasas Szent Péter (Szent Péter Vasaszakadása)

2. Szent István pápa

5. Havas Boldogasszony

6. Urunk színeváltozása

7. Szent Donát

9. Szent Emigdius

10. Szent Lőrinc

11. Szent Radelgundis

15. Szűz Mária mennybemenetele

16. Szent Joachim

18. Szent Ilona

24. Bertalan apostol

27. Szent Mónika

28. Szent Ágoston

29. Keresztelő Szent János vértanúsága

30. Szent Pammachius hitvalló

 

Szeptember – Szent Mihály hava

1. Szent Egyed

8. Szűz Mária születése

11. Szent Prothus és Jácint

13. Aranyszájú Szent János

14. A Szent Kereszt Felmagasztalása

15. Hétfájdalmú Szűzanya

16. Szent Kornél

18. Szent Lambert

20. Szent Euszták

21. Máté apostol

22. Szent Móric

23. Szent Tekla

24. Szent Gellért

26. Szent Jusztinia

27. Szent Kozma és Szent Damján

29. Szent Mihály arkangyal

30. Szent Jeromos

 

Október – Mindszent hava

6. Szent Brúnó

8. Szent Thais

9. Szent Dénes

13. Szent Kálmán

14. Szent Calixstus pápa

16. Szent Gál

17. Antiochiai Szent Ignác

18. Lukács evangélista

20. Szent Vendel

21. Szent Orsolya, vagy a Tizenegyezer szűz szenvedése

22. Szent Szevérusz

24. Rafael főangyal

25. Szent Kriszpián

26. Szent Dömötör

28. Simon és Júdás apostolok

31. Szent Wolfgang

 

November – Szent András hava

1. Mindenszentek

2. Halottak napja

3. Szent Hubert

6. Szent Lénárd

8.A négy megkoronázott szent

9. A lateráni bazilika felszentelése

11. Szent Márton

12. Szent Márton pápa

13. Szent Pellegrinus

14. Hideggel háló Szent Pál

17. Szent Anián (Ányos)

19. Szent Pontianus

21. Szűz Mária bemutatása

22. Szent Cecília

23. Szent Kelemen

24. A huszonnégy vén

25. Alexandriai Szent Katalin

30. Szent András apostol 

 

December – Karácsony hava

1. Szent Eligius

4. Szent Borbála

5. Szent Kriszpina

6. Szent Miklós

7. Szent Ambrus

11. Szent Damazusz pápa

13. Szent Luca (Ekkoriban az év legsötétebb napja)

14. Szent Nicasius

17. Szent Lázár

21. Tamás apostol

25. Karácsony

26. Szent István vértanú

27. János apostol

28. Aprószentek

29. Dávid király, Becket Szent Tamás

31. Szent Szilveszter pápa

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://poganyko.blog.hu/api/trackback/id/tr564813674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása